SZEGÉNY CHARLIE

 Elment a Halál az agg, kilencvenhárom éves lemezgyűjtőért, George J. Mate-ért. 1971-ben. Tavasszal. Amikor már rügyeztek a fák, daloltak a madarak, sütött a Nap. Ragyogó idő. Kegyetlenség épp ilyenkor zavarni valakit. Ő azonban nem az udvariasságáról és kíméletességéről híres, ezért azt mondta a Thorens készüléke előtt pakolászó zenerajongónak, aki nemrég cserélt tűt a lejátszón, szíjat szintén, mielőtt elvinné magával a túlvilágra, teljesíti egy kérését. De csak egyet, nincs sumákolás, időhúzás, utolsó vacsora.

- Mit kérsz hát? - kérdezte a türelmetlenül toporgó Halál.

- Csupán annyit, hogy még egyszer utoljára meghallgathassam a lemezeimet.

- Jól van, csak siess, mert ma még sok helyre kell mennem.

- Nagyon rendes vagy, köszönöm. Te mit szeretsz hallgatni?

- A síri csendet.

- De ha mégis kéred, olyat teszek fel először, amit együtt élvezhetünk.

- Nekem mindegy, csak kezdjük végre.

Az öreg leült és elkezdte hallgatni a lemezeket. 1971-ben. Márciusban. És még mindig hallgatja. Igen, azóta. Néha ugyan leáll vele, de csak amikor elkopik a tű, vagy a mágnesfej. Muszáj cserélni.

A Halál nem tudta, most sem érti, hogy akit el akart vinni, megszállott zenerajongó, kollekciójában harminckétezer hétszázötvenhárom nagylemez (LP), kilencezer kétszázharminchat kislemez (SP), hatezer kilencszáznegyven szalag (orsós magnó) és tizenkilencezer nyolcszázhetven kazetta van. George j. Mate amúgy ma ünnepli a száznegyvenhetedik születésnapját. Most éppen a fiatalon elhunyt Charlie Parker egyik felvétele szól. Neki nem volt gyűjteménye.

LAURA

Lauráról annyit lehet tudni, hogy Laura. Meg hogy nagy melle van. Nem láttam, nem tudom igaz-e. Így mutatják be. Laura abban a korban van. Amikor. Már. Nagyon. Ezért elköszönt anyjától, apjától, unokanővérétől, a szomszéd Laci bácsitól, majd elindult megkeresni a Nagy Őt. Idáig nincs ebben semmi meseszerű, mert a Laura-korú nők mindig izgatottan keresik a Nagy Őt. Laura talált is egy Nagy Ő-nek nevezett kajakos gyereket valami tévéműsorban, egy ideig úgy tettek, mintha Laura is a Nagy Ő lenne a Nagy Ő-nek, de aztán kiderült, hogy a Nagy Ő mégsem akkora Ő, így Laura visszament dolgozni, ahol végül megtalálta a most már tényleg igazinak tűnő Nagy Ő-t, aki, milyen szerencse, éppen a főnöke Laurának. Laura Nagy Ő-jének lenni piszok mázli, mert Laura reggel megy a tévébe, holnap egy másikba, hóna alatt az új Nagy Ő-vel, aki Laurának köszönhetően két hét alatt befut, a cége ismert lesz, dől a lé, Laura és a főnök boldogan élnek, míg el nem fogy a...lendület. Mára itt a mese vége, aludjatok jól, álmodjatok szépeket.

MIÉRT NEM LETTEM

 Azt nem írom, hogy világsztár, mert kevés labdaszedőt ismerek, aki e tevékenységnek köszönhetően azzá vált volna, de hát ki tudja, meg a "mi lett volna ha" sem időszerű kérdés már. Egy tény, ott voltam. Az MTK pályán, 1980-ban. És kiválasztottak. Nem egyszerűen statisztának, hanem labdaszedőnek, aki ráadásul mond is valamit meccs közben. Például azt, hogy fuss, vagy, szép lövés volt. Feladatköröm szerint az életükért küzdőket segítve rohantam volna a pálya szélén, csakhogy Pelé, Ardiles, Sylvester Stallone, Bobby Moore, Michael Caine minél kevesebb időt veszítsen a partvonalon túlra került labdák miatt. Minden másodperc számított. Nácik ellen küzdöttek, akik alig várták, hogy végre kivégezhessék a teljes csapatot. Nyilván velem együtt, de nem ismertem a teljes forgatókönyvet. Mindegyikükkel találkoztam, sőt, dedikációt is szereztem tőlük. Még Max von Sydow-tól is kaptam, pedig szerepe szerint elvakult náci volt. Szóval, ott álltam a nagy lehetőség előtt, Oscar-díj és hasonlók, legjobb epizodista

ám akadt egy aprócska probléma. Mivel magam is a koncentrációs tábor lakói közé tartoztam, ezért másnap reggel, a forgatás megkezdése előtt kopaszra borotváltak volna, ehhez viszont szülői beleegyezésre volt szükség. Hollywood, Oscar-díj, meg Michael Caine, Stallone, semmi, de tényleg, egyetlen nagy név sem sem hatott. Mivel pár nap múlva mentünk Bulgáriába IBUSZ útra, ezért anyám nem járult hozzá a kopasztásomhoz. Lehetséges, hogy nem akart magyarázkodni az utastársaknak, a gyerek most jött vissza a koncentrációs táborból, ahol Pelét segítette, meg Stallone-t. Mi van? Mit tetszik mondani? Hogy most szabadult? Így hát egyetlen filmkockán sem szerepelek, viszont dús maradt a hajam. Ez az igazi karrier, vagy nem?

Budapest, MTK pálya a "Menekülés a győzelembe" című film forgatásakor. Fortepan: 256695, 1980. Tóth Katalin