A hagyományos szarszippantás technológiája csődöt mondott. Talán emlékeznek még Tiborra a tettrekész iparosra, aki egy öreg IFA-val járta vidéket és takarította a mocskot mindenfelé. Budikkal kezdte, onnan szívta ki a beltartalmat, de aztán egy brutálisan lerendezett (ki nem fizetett) meló után kiterített mindent az adós teraszára, ám a fenyegetés hatására végül annyira bepöccent, hogy az őt szidalmazó helyi kádert beszívta az IFA szennytartályába. Utána csend lett. Félelmetes, nyomasztó csend.
Az esetnek híre ment és Tibit egyre többen kérték fel szippantásra. Helyi kiskirályok, feudális hűbérurak, műköröm építő földesasszonyok tűntek el a gép gyomrában. Tibor éjjel nappal dolgozott és úgy tűnhetett, megtisztult a vidék, nem kell már félni senkitől.
Tibor szép kis vagyonra tett szert, de szaknyelven szólva őt is elérte a kiégés szindróma, így eladta az IFA-t és visszavonult. Békésen élt és utazgatott a megtakarított pénzből, ám egy lidérces keddi napon névtelen levelet kapott. Ismét a segítségét kérték. Mint megtudta, a korábban eltakarított személyeknek sikerült megszökni a fekáliás telepről (bizonyára akadtak segítőik), majd visszatértek oda, ahol korábban Tibi beszívta őket a csőbe. A szorgalmas iparos szakmai hiúságát bántotta, hogy félkész munkát végzett, ezért egyheti töprengés után ismét elővette a pincéjében őrzött régi szippantós szerelését, nadrág, kabát, sapka, szerencsére nem hízott meg, jó volt rá mind, majd elkezdte böngészni a szaksajtót. Nem kellett sokáig keresgélnie, mert talált egy viszonylag jó áron kínált szippantós kamiont, a legmodernebb gépet. Megvette.
Holnap reggel kezd. Hogy hol, azt a titkárnőjével sem közölte, mert most már biztosra akar menni, ezért titok övezi útjait. Tibor immár tudja, a hagyományos szarszippantásnak vége, új eszközökre és módszerekre van szükség. Nehéz munka, egyedül nem fogja bírni.
