Az afrikai könnyűzene megújításáért felelős frissen kinevezett miniszteri biztos levette füléről a fejhallgatót, majd odabaszta a fehér elefántagyarból faragott súlyos íróasztalához. Olyan erővel verte oda, hogy a híradástechnikai eszköz megrepedt, a belső membránjai pedig használhatatlanná váltak. Hiába rázta, ütögette még percekig, a készülék elnémult. Blo-t vagy Ali Farka Touré-t hallgatott? Netán Salif Keita-t? Sosem tudjuk meg, de ennek nincs is jelentősége.
llyen fos többé nem készül, gondolta magában a frissen kinevezett miniszteri biztos, majd felhívta a Who makes soda című örökzöld legendás szerzőjét és előadóját, tudna-e vele találkozni. A férfi nem kérdezte miért, csak azt, hogy hol és mikor. Ő is olvasta a híreket, és szinte biztos volt abban, hogy hamarosan keresni fogják.
A jó hangulatú, szívélyes, ugyanakkor konstruktív munkamegbeszélésen a főbb pontokat egyeztették. Lesz végre ismét Nemzeti Afrikai Sanzonbizottság (ugye nem kérdés, a bizottság a történelmi idők gyakorlatát hozza vissza), létrejön a Nemzeti Afrikai Daliroda (ott gondosan kiválasztott szerzők írják majd a dalokat), életre keltik a Nemzeti Afrikai Hangelosztó Vállalatot (nem minden előadó kaphat ott lehetőséget), megszervezik a Nemzeti Afrikai Hangszerbolt Hálózatot (az afrikai előadók csak ott vásárolt hangszerekkel dolgozhatnak) megalapítják a Nemzeti Afrikai Könnyűzenész Képzőt, de lesz Nemzeti Afrikai Rendezvényiroda (csak a NARI szervezésében turnézhatnak az afrikai előadók) valamint lesz természetesen Nemzeti Afrikai Jogdíjelosztó Központ is (a beérkezett összeg felett a nemzeti afrikai kormány rendelkezik) és végül, de nem utolsósorban, megszervezik a Nemzeti Afrikai Dal gálát.
A hivatalos találkozó után közleményt adtak ki, amelyből mindenki értesülhetett a szívet melengető hírről, a Nemzeti Afrikai Sanzonbizottság élére Dulube Bongwa (katonái körében Big Francis) ezredest, az Africa Corps legendás vezetőjét nevezték ki.
A miniszteri biztos ezt követően találkozót hívott össze a Kwangwa Rezervátumban, hogy ott ismertesse a könnyűzene társadalmiasításáról szóló határozott és kőkemény koncepcióját, konkrétan kimondva azt, immár milyen dalokra lesz majd szüksége a nemzetnek, miről szóljanak, kik adhatják elő azokat, de ami ennél is hangsúlyosabb, az a nemzeti jelleg, de az afrikai könnyűzenészek nagy többségét ez egyáltalán nem érdekelte, nem is mentek el oda. A Hurure Wonga tábort ennek ellenére katonákkal őrizték, és hírzárlatot rendeltek el. Így csupán annyi szivárgott ki, hogy már az első megbeszélésen verekedés tört ki. Szerencsére senki sem sérült meg, de a miniszteri biztost, aki egyébként rajong a közelharcért, a férfias bunyóért, katonák menekítették ki a feldühödött zenészek gyűrűjéből.
Az afrikai könnyűzene megújítása tehát elkezdődött. Példa és kihívás ez valamennyi nagy nemzet számára.
Mert énekelni jó.
