- Külföldön vagyok, nem érek rá, hívjon máskor.
- Mikor?
- Jövő pénteken.
Péntek délelőtt
- Ki maga? Mit akar? Hogy interjút? Hol?
- Ahol önnek a legjobb, de ha gondolja, és önnek talán ez a legkényelmesebb, elmegyek önhöz.
- Ide biztosan nem jön. Most jöttünk haza külföldről, még ki sem pakoltunk.
- Akkor ön jön?
- Csak nem képzeli? Csináljuk ezt meg telefonon.
- Telefonon nem lehet, mert ez egy hosszabb interjú lenne.
- Miért, mennyi ideig tartana?
- Maximum egy óra.
- Szó sem lehet róla. Szerintem ezt felejtsük el. Majd hívom, ha ez aktuális lesz a számomra.
- Jövő héten van az esemény, amelynek ön a főszereplője. Igazán aktuális.
- Uram, majd hívom valamikor, most nem érdekel ez.
Péntek délután
- Mégis jó lesz a hétfő. Fél tizenegy?
- Ott leszek. Köszönöm.
- És mi lesz ez? Tévé?
- Egyedül megyek, egy kismagnóval.
- De csak húsz percet kap.
Hétfő, tíz óra ötven perc.
- Ennyi? Máris vége?
- Letelt a húsz perc.
- Nem akar még beszélgetni?
2019. október 16., szerda
2019. október 15., kedd
MEGAFON
Kedves vásárlónk! Sajnálattal közöljük, hogy használt hangosbeszélőjét blokk megléte esetén sem áll módunkban visszavenni. Megértését köszönjük, és reméljük, hogy a már megvásárolt Megafon Suprax B2-es típusú készülékét családja körében is örömmel fogja majd használni!
PÁRNA A TÉRD ALÁ
És a hajó megy. Már hajnalban kifut a kikötőből, csakhogy a VIP társaság a nyílt vizen élvezhesse az őszi napkeltét. A közpénzes privát jet feltankolva vár, az repíti őket a tengerhez. Mindent az eredménytől tesznek függővé, majd amikor látják, hogy urnazárás előtt megérkezik a listáról felhajtott hatszáznegyven, akkor megkönnyebbülten sóhajtanak, az asszonnyal szelfiznek, a családapa megcsókolja gyermekeit. A nyakkendőn lazul a csomó, a homlokról felszáradnak az izzadtságcseppek, az escort lányok pedig már készítik a párnát a térdük alá.
KARÁCSONY
Mivel bizonyos körökben szitokszóvá vált a Karácsony, továbbá pár hét múlva valóban eljön az ünnep, az erre különösen érzékenyek, a családi béke érdekében kerüljék ezt az elnevezést. Szentestén, az ajándékozásnál, a menü összeállításánál, a fa megvásárlásakor, a díszítéskor, valamint a családi meghívások megfogalmazásakor más módon közöljék szándékaikat, gondolataikat. Például így:
Drága anyuka! Remélem örülni fogsz a december 24-i apróságnak! A szoba közepére szánt tűlevelűről mi gondoskodunk, már választottunk egy szép nagyot. A piacon az árusnak csak annyit mondtam: azt! Az ágakra szánt színes kellékeket, gömböket majd együtt helyezzük fel. Halból ne főzz semmit, rendeltünk a vendéglőből pontyos levet. A gyerekek ajándékára csupán annyit írjatok, hogy 12. havi prémium a nagyitól. A rokonokat természetesen értesítettem, hogy a szokásos időben, az új esztendőt megelőző nyolcadik napon várjuk őket. Szép esténk lesz. Szerető fiad, Gergő.
BOTLÁS
Iskola. Mindegy melyik. A szünetnek vége, becsengetnek.
- Gyerekek, ma, a kis emberi botlásokról fogunk beszélgetni. A hit és erkölcstan óránkat azonban mindenek előtt kezdjük a szokásos közös imával. Köszönöm, nagyon szép volt. Ugye, emlékeztek még rá, az elmúlt órán a példaképekről, a tisztaságról és Isten hetedik parancsolatáról tanultatok. Hogy szól ez, Laci?
- Lopj! Minél többet.
- Lopj! Minél többet.
Hangos röhögés.
- Ejnye, Laci, nem vártam ezt tőled. Ülj le. Tudja valaki a helyes választ? Zsolt?
- Ne lopj.
- Így van.
- De miért ne lopjunk, tanárnő?
- Mert Istennek nem tetsző cselekedet.
- És akkor mi van, ha nem tetszik neki? Kit érdekel ez? Engem biztosan nem.
-Zsolt, kérlek fogd vissza magad. Andrea, hogy szól a hatodik parancsolat?
- Ne kívánj más macát.
- Ne lopj.
- Így van.
- De miért ne lopjunk, tanárnő?
- Mert Istennek nem tetsző cselekedet.
- És akkor mi van, ha nem tetszik neki? Kit érdekel ez? Engem biztosan nem.
-Zsolt, kérlek fogd vissza magad. Andrea, hogy szól a hatodik parancsolat?
- Ne kívánj más macát.
Az osztály nyerít.
- Mi van ma veletek, gyerekek? Tibi, te talán tudod a hatodik parancsolatot.
- Ne paráználkodj. Bár ezt sem értem tanárnő, mert paráználkodni jó. Kurvára jó.
- Ezt a legközelebbi órán megbeszéljük. Most viszont nagy meglepetéssel szolgálok nektek, ugyanis vendég érkezik hozzánk. Nem akárki. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy, egyenesen a sajtótájékoztatóról látogat osztályunkba. Kérlek álljatok fel! Fogadjátok nagy szeretettel és tapssal városunk újraválasztott polgármesterét, aki vállalta, hogy a mai órát ő tartja meg nektek. Hallgassátok figyelmesen, biztosan sokat tanultok tőle.
- Ne paráználkodj. Bár ezt sem értem tanárnő, mert paráználkodni jó. Kurvára jó.
- Ezt a legközelebbi órán megbeszéljük. Most viszont nagy meglepetéssel szolgálok nektek, ugyanis vendég érkezik hozzánk. Nem akárki. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy, egyenesen a sajtótájékoztatóról látogat osztályunkba. Kérlek álljatok fel! Fogadjátok nagy szeretettel és tapssal városunk újraválasztott polgármesterét, aki vállalta, hogy a mai órát ő tartja meg nektek. Hallgassátok figyelmesen, biztosan sokat tanultok tőle.
2019. október 13., vasárnap
FEJLÖVÉS A TORNATEREMBEN
Olyan lettem, mint a néhai Sir David Frost. Megszállottan akartam az interjút. Pénzt is ajánlottam, igaz nem annyit, mint amennyit Richard Nixon kapott Frosttól, a nagymenő brit tévés újságírótól. Egyébként is, honnan szereztem volna kétmillió dolcsit? Frost, a Watergate-botrány után évekig üldözte a Nixon stábot, mire a bukott elnök végre leült a kamera elé és vallott. Kellett a pénz az állástalan és dörzsölt ex-elnöknek. Ez volt Frost mázlija.
Én csakis a kitartásomnak, na jó, az erőszakosságomnak köszönhetem, hogy végül kaptam egy halovány ígéretet, hogy talán szóba áll majd velem. Nem sok, de több a semminél. Egyszer már pofára estem, egy Bécsben élő magyar zenész csinált belőlem hülyét, beígérte az interjút, ha kimegyek hozzá akkor nyilatkozik. Már Bécs belvárosban jártam, de hiába hívtam folyamatosan, nem vette fel a telefont Később csak annyit mondott, aznap nem volt kedve beszélni.
John Z. Toth nem Bécsben él, kicsit messzebb, Detroit lepukkant külvárosában, ezért nagyobb rizikót vállaltam az utazással. Hajtott a bizonyítási vágy és a hiúságom. Én leszek az egyetlen magyar médiamunkás, aki megtalálja és szóra bírja a hírhedt 52-es légió szökött katonáját, a testőrgárda sokat tudó harcosát.
A Flat Rocknál haladtam északi irányba, elértem a Dearborn Height-t, majd a Redford Charter környékén nyugatra fordultam, és a Livonia közelében megtaláltam a Farmington Hills keresett utcáját. Lehangoló, koszlott egy hely, rozsdásodó autók tucatjai parkolnak mindenfelé, a gyanús alakok miatt egy ideig nem is mertem kiszállni a bérelt kocsimból. Itt lakik hát John Z. Toth, vagyis Tóth Zoltán János egykori testőr. Ma targoncás egy közeli hulladéktelepen. Hosszú percekig kopogtam, mire végre ajtót nyitott. Nem köszönt, csak intett, hogy gyorsan húzzak be a házba.
- What do you want? - szegezte nekem a kérdést, majd hirtelen magyarra váltott. - Kér egy sört?
- Nem a sörért jöttem, de azért kösz.
- Nem a sörért jöttem, de azért kösz.
Szótlanul leküldtük az első Detroit Penauts Beer-t, majd unottan bámult az arcomba. A háttérben ment a tévé, nem néztem oda, de a hangokból ítélve, valami helyi kosármeccset közvetítettek. János idősebbnek tűnt a koránál, alig múlt negyven, de sokkal inkább egy hetvenéves ember benyomását keltette. Nyilván a sok szenvedés, a rettenetes munkahelyi stressz emésztette fel.
- Hogyan került a légióba?
- Muszáj erről beszélnünk?
- Ezért jöttem.
- Kit érdekel ez?
- Engem. És a magyarokat.
- Ja, azok a kurva magyarok.
- Ön is az.
- Csak voltam. De ha kérdezik, ezt is letagadom.
- Szóval....
- Maga olyan, mint egy vérszívó. Öt percet szánok erre, nem többet.
- Hallgatom.
- Kaptam egy levelet, hogy másnap a minisztériumban lesz jelenésem. Így mondják ezt ? Már elég rosszul beszélem a nyelvet.
- Még csak három éve él Detroitban...
- Yeah. Na, szóval beosztottak a miniszter mellé testőrnek. Rajtam kívül még 51 kollégát soroztak be az egységbe. Nem értettük mire kell ez, de a parancs, az parancs.
- Nyilván veszélyben volt a miniszter. Sokszor kellett megvédenie?
- Három esetre emlékszem. A tornateremben a pálya szélén figyeltem őt, ez előrás volt, edzés közben is védenem kellett a miniszter urat, szóval látom, amint az egyik futsal játékos páros lábbal beleszállt a tárcavezető úrba. Azonnal berohantam a pályára, sokkolóval semlegesítettem a támadót, a hetes számú mezt viselő játékost, majd a célszemélyt kimenekítettem a teremből. Nem is öltözhetett át, azonnal a páncélozott harci jármű felé tereltem. Belöktem és amilyen gyorsan csak tudtunk, a konvojjal elhajtottunk a helyszínről.
- Ez tényleg nagyon kemény szituáció lehetett. Csodálom a lélekjelenlétét.
- Nem volt idő mérlegelni. Ki tudja mi történhetett volna még a pályán. Esetleg labdával fejbelövik.
- Melyik volt a következő eset, amikor meg kellett védenie?
- Ez a szolgálati időm harmadik hetében történt külföldön, azt hiszem a Kaukázusban. A tárgyalás után a delegációnkat elvitték az ottani elnök privát állatkertjébe, ahol a miniszter úr szeretett volna szelfit készíttetni, amint éppen egy medvét simogat.
- Idáig kedves történet.
- Igen, de a medve váratlanul megharapta a minisztert.
- Testőrként mit tett ekkor?
- Azonnal lelőttem az állatot, majd társaimmal körbevettük a miniszter urat és a testünkkel védtük őt. Életveszélyes helyzet alakult ki, mert az elnök testőrei lőni kezdtek ránk.
- Megint a lélekjelenléte. És melyik volt az utolsó eset?
- Tudja, a miniszter urat csak az előzetesen kiállított írásbeli engedély birtokában lehet megközelíteni. Ha nincs papír, minden eszköz megengedett.
- Megint tüzet nyitott?
- Sajnos igen. Még szerencse, hogy csak térdre céloztam.
- Kit lőtt meg?
- A miniszter úr édesanyját, aki nem akart persze semmi rosszat, csak friss sütit hozott a fiának. De nem törődött a kordonnal, hiába szólítottuk fel, álljon meg azonnal, de nem reagált, szinte futva ment a miniszter úrhoz . Azt hittem bomba van a kezében.
- És lelőtte. Utána pedig menekülnie kellett az országból.
- Nem volt más választásom.
- Hogyan került a légióba?
- Muszáj erről beszélnünk?
- Ezért jöttem.
- Kit érdekel ez?
- Engem. És a magyarokat.
- Ja, azok a kurva magyarok.
- Ön is az.
- Csak voltam. De ha kérdezik, ezt is letagadom.
- Szóval....
- Maga olyan, mint egy vérszívó. Öt percet szánok erre, nem többet.
- Hallgatom.
- Kaptam egy levelet, hogy másnap a minisztériumban lesz jelenésem. Így mondják ezt ? Már elég rosszul beszélem a nyelvet.
- Még csak három éve él Detroitban...
- Yeah. Na, szóval beosztottak a miniszter mellé testőrnek. Rajtam kívül még 51 kollégát soroztak be az egységbe. Nem értettük mire kell ez, de a parancs, az parancs.
- Nyilván veszélyben volt a miniszter. Sokszor kellett megvédenie?
- Három esetre emlékszem. A tornateremben a pálya szélén figyeltem őt, ez előrás volt, edzés közben is védenem kellett a miniszter urat, szóval látom, amint az egyik futsal játékos páros lábbal beleszállt a tárcavezető úrba. Azonnal berohantam a pályára, sokkolóval semlegesítettem a támadót, a hetes számú mezt viselő játékost, majd a célszemélyt kimenekítettem a teremből. Nem is öltözhetett át, azonnal a páncélozott harci jármű felé tereltem. Belöktem és amilyen gyorsan csak tudtunk, a konvojjal elhajtottunk a helyszínről.
- Ez tényleg nagyon kemény szituáció lehetett. Csodálom a lélekjelenlétét.
- Nem volt idő mérlegelni. Ki tudja mi történhetett volna még a pályán. Esetleg labdával fejbelövik.
- Melyik volt a következő eset, amikor meg kellett védenie?
- Ez a szolgálati időm harmadik hetében történt külföldön, azt hiszem a Kaukázusban. A tárgyalás után a delegációnkat elvitték az ottani elnök privát állatkertjébe, ahol a miniszter úr szeretett volna szelfit készíttetni, amint éppen egy medvét simogat.
- Idáig kedves történet.
- Igen, de a medve váratlanul megharapta a minisztert.
- Testőrként mit tett ekkor?
- Azonnal lelőttem az állatot, majd társaimmal körbevettük a miniszter urat és a testünkkel védtük őt. Életveszélyes helyzet alakult ki, mert az elnök testőrei lőni kezdtek ránk.
- Megint a lélekjelenléte. És melyik volt az utolsó eset?
- Tudja, a miniszter urat csak az előzetesen kiállított írásbeli engedély birtokában lehet megközelíteni. Ha nincs papír, minden eszköz megengedett.
- Megint tüzet nyitott?
- Sajnos igen. Még szerencse, hogy csak térdre céloztam.
- Kit lőtt meg?
- A miniszter úr édesanyját, aki nem akart persze semmi rosszat, csak friss sütit hozott a fiának. De nem törődött a kordonnal, hiába szólítottuk fel, álljon meg azonnal, de nem reagált, szinte futva ment a miniszter úrhoz . Azt hittem bomba van a kezében.
- És lelőtte. Utána pedig menekülnie kellett az országból.
- Nem volt más választásom.
Tóth Zoltán János megtört ember. A hírhedt 52-es légió egykori testőreként, Detroit végtelenül lehangoló külvárosában él elfeledve, távol a szeretett óhazától. Nem kívánt többet elmondani. Felpattintott még egy sört, majd csupán annyit kérdezett: ugye nélkülem is kitalál?
2019. október 12., szombat
ERZSÓ 2.0
- Erzsókám, de rég láttalak! Elutaztatok valahova?
- Úgy is mondhatnám. Laci unszolt, menjünk, nézzünk szét, ne üljünk mindig otthon.
- Dubaj?
- Dombrád.
- Az se rossz.
- Nem bizony. És végre tudtam venni spirálfüzetet Béluskának.
- Jó színed is van.
- Hamar megkap a Nap. A húgom is ilyen.
- Szépek vagytok, gyönyörűek, Erzsókám.
- Hát még ha látnád a Kiserzsót! Megőrülnek érte a férfiak.
- Ő ugye a Kiserzsike lánya?
- Ibikém, nagymama vagyok, mondd ki nyugodtan.
- Jó, kimondom, közülünk te lettél elsőre szerelmes. És te vagy a legfiatalabb nagyszülő a faluban.
- Októberben leszek 38.
- És a lányod Kiserzsike?
- Nyáron tölti be a 24-et.
- Az unód, Kiserzsó most mennyi idős?
- Tizenegy lesz két hónap múlva
- Nagy öröm a gyerek, irigyellek ám érte. A fiam 15 éves, de még szűz, pedig már jöhetnének a pulyák.
- Majd jönnek. Szép gyerek, meglásd egy év múlva te is nagyi leszel!
- A próféta szóljon belőled Erzsókám! Jut eszembe, mi van a fiaddal Béluskával?
- Neki jól megy a sora. Kisfőnök.
- Ez igen!
- Mindig erről álmodott.
- Emlékszem én is, mindig mondta, hogy sokra viszi majd. És tényleg sokra vitte.
- Felvitte az isten a a dolgát. Persze tett is érte.
- Biztosan rengeteget tanult.
- Nagyon sokat. Én ugyan kérdeztem tőle, mire gyötri magát ennyire, de konok gyerek, addig nem nyugodott, míg el nem végezte a nyolc általánost.
- Minden elismerésem. Okos fiú. Mit is csinál?
- Közmunkában árkozik. Vagyis nem ő, neki annyi a dolga, hogy kiadja a szerszámokat és kikísérje az embereket az árok mellé gereblyézni.
- Biztosan jól keres.
- Mi az hogy!! Álomfizetést kap! Havi huszonkettőt hoz haza, ebből levesz kétezret sörre, másra nem költ.
- Édes kölyök. Biztosan boldogok vagytok.
- Nagyon boldogok. Mindenünk megvan. Liszt, cukor, krumpli, néha kapunk sonkát az önkormányzattól, a pénzt pedig beosztjuk. Nem kell nekünk több.
- Erzsókám, ha nem bántódsz meg, toljuk már meg a biciklit, mert még be kell mennem a hivatalba.
- Nem is mondtad, hogy ott dolgozol.
- Segélyért megyek.
- Ibusom, figyelj, van ötven forint dugipénzem, arról nem tud senki, szívesen kölcsönadom.
- Drága vagy Erzsókám, de ma kapunk háromezret négy hónapra, abból megélünk.
- Nagy szerencsénk van a polgámesterrel, aranyember!
- Szobrot érdemelne! Azt mondta, mindig ad, csak ne ellenkezzünk vele.
- Nekem nyolcszáz forintot ajánlott egy kis kedvességért.
- És?
- Nem az esetem. Meg amúgy is be volt kábulva.
- Neki is kell valami öröm az életben.
- Persze, hogy kell. Az pedig, hogy szereti a nőket, még nem bűn. Hadd próbálkozzon.
- Jó ember. Eszembe se jut nemet mondani neki. Legutóbb is, mikor elment három hétre Dubajba nyaralni, ingyen takarítottam az istállóját.
- Vasárnap, rá szavazol?
- Ki másra?
- Igazad van. Egy rossz szavunk nem lehet rá. Ha pedig van segély, minden van. Nem igaz?
- Úgy is mondhatnám. Laci unszolt, menjünk, nézzünk szét, ne üljünk mindig otthon.
- Dubaj?
- Dombrád.
- Az se rossz.
- Nem bizony. És végre tudtam venni spirálfüzetet Béluskának.
- Jó színed is van.
- Hamar megkap a Nap. A húgom is ilyen.
- Szépek vagytok, gyönyörűek, Erzsókám.
- Hát még ha látnád a Kiserzsót! Megőrülnek érte a férfiak.
- Ő ugye a Kiserzsike lánya?
- Ibikém, nagymama vagyok, mondd ki nyugodtan.
- Jó, kimondom, közülünk te lettél elsőre szerelmes. És te vagy a legfiatalabb nagyszülő a faluban.
- Októberben leszek 38.
- És a lányod Kiserzsike?
- Nyáron tölti be a 24-et.
- Az unód, Kiserzsó most mennyi idős?
- Tizenegy lesz két hónap múlva
- Nagy öröm a gyerek, irigyellek ám érte. A fiam 15 éves, de még szűz, pedig már jöhetnének a pulyák.
- Majd jönnek. Szép gyerek, meglásd egy év múlva te is nagyi leszel!
- A próféta szóljon belőled Erzsókám! Jut eszembe, mi van a fiaddal Béluskával?
- Neki jól megy a sora. Kisfőnök.
- Ez igen!
- Mindig erről álmodott.
- Emlékszem én is, mindig mondta, hogy sokra viszi majd. És tényleg sokra vitte.
- Felvitte az isten a a dolgát. Persze tett is érte.
- Biztosan rengeteget tanult.
- Nagyon sokat. Én ugyan kérdeztem tőle, mire gyötri magát ennyire, de konok gyerek, addig nem nyugodott, míg el nem végezte a nyolc általánost.
- Minden elismerésem. Okos fiú. Mit is csinál?
- Közmunkában árkozik. Vagyis nem ő, neki annyi a dolga, hogy kiadja a szerszámokat és kikísérje az embereket az árok mellé gereblyézni.
- Biztosan jól keres.
- Mi az hogy!! Álomfizetést kap! Havi huszonkettőt hoz haza, ebből levesz kétezret sörre, másra nem költ.
- Édes kölyök. Biztosan boldogok vagytok.
- Nagyon boldogok. Mindenünk megvan. Liszt, cukor, krumpli, néha kapunk sonkát az önkormányzattól, a pénzt pedig beosztjuk. Nem kell nekünk több.
- Erzsókám, ha nem bántódsz meg, toljuk már meg a biciklit, mert még be kell mennem a hivatalba.
- Nem is mondtad, hogy ott dolgozol.
- Segélyért megyek.
- Ibusom, figyelj, van ötven forint dugipénzem, arról nem tud senki, szívesen kölcsönadom.
- Drága vagy Erzsókám, de ma kapunk háromezret négy hónapra, abból megélünk.
- Nagy szerencsénk van a polgámesterrel, aranyember!
- Szobrot érdemelne! Azt mondta, mindig ad, csak ne ellenkezzünk vele.
- Nekem nyolcszáz forintot ajánlott egy kis kedvességért.
- És?
- Nem az esetem. Meg amúgy is be volt kábulva.
- Neki is kell valami öröm az életben.
- Persze, hogy kell. Az pedig, hogy szereti a nőket, még nem bűn. Hadd próbálkozzon.
- Jó ember. Eszembe se jut nemet mondani neki. Legutóbb is, mikor elment három hétre Dubajba nyaralni, ingyen takarítottam az istállóját.
- Vasárnap, rá szavazol?
- Ki másra?
- Igazad van. Egy rossz szavunk nem lehet rá. Ha pedig van segély, minden van. Nem igaz?
2019. október 9., szerda
SZELFI AZ UTCAI ÁRUSSAL - BÁLINT NATÁLIA BEJEGYZÉSE
Nem terveztem szelfit, amikor elindultam hajnali 4:40-kor Stuttgartból, nézzétek el a másfél órát aludt, sminkeletlen fejem! De fontos és spontán "akció" volt Forró Ferenc úrral fotózkodni. Ugyanis nála tettem szert a második Csőgörényre! Na de hogy értsétek: Gellért András újságíró-író korszakos művet írt. Befalazott csőgörény a címe, és nekem van már egy dedikált példányom belőle. Szerintem csak később fogja értékelni egy felvilágosultabb, emberibb társadalom (ha egyáltalán lesz ilyen), mert újszerű a stílusa, talán a műfaja is. Két-három megállós groteszk, ironikus, keserűen humoros írások a jelenkor politikájáról, társadalmi jelenségeiről.
Nagyon menő könyvet olvasni, míg mások a telefont nyomkodják (mint én most). András azonban nem elégedett meg azzal, hogy saját kiadásban publikálta a könyvét, ezzel még az otthontalan embereket is támogatja. Mintha anno Krúdy odaadta volna a remekműveit rászorulóknak, hogy adjátok el, oszt ami bejön, a tiétek! Ilyen otthontalan embertársunk Forró Ferenc is, akivel az Astorián találkoztam, rohanva a Délibe, innen indult ugyanis a keszthelyi gyors. Ferenc hangosan skandálta: Újságot, könyvet! És én egyből tudtam, hogy végre meg tudom ajándékozni a szüleimet András könyvével. Kérdeztem Ferencet, hajlandó-e egy szelfire. Zavarba jött, először nem is értette: nem a szót, hanem a szándékot. Igen, szeretnék vele egy közös képet. Neki nyilván fogalma nem volt, ki vagyok, annyit mondtam neki, hogy ismerem a szerzőt, erre büszkén mondta, hogy ő is! Máris megvolt a közös pont, Ferenc elmosolyodott, és kattintottam. Homályos, mert rohantam a vonatra, és éppen beugrottam a metrókocsiba, egy dolgozatokat javító történelemtanárnő mellé. Mi ketten nem a telefonunkba temetkeztünk. Ő egy maxpontos röpdoga felett bólogatott (tényleg, nagyon helyes volt: pipa, pipa, 8/8, 5), én meg kinyitottam a már kiolvasott kötetet.
De mielőtt a focistás sztoriba merültem volna a 68. oldalon, fejben eljátszottam a saját novellámmal a nyúzott énekeslányról, aki azért vett egy másodpéldányt egy könyvből, hogy örömöt szerezzen néhány embernek. Azoknak, akik kapják (bocs, Anya, Apa, nem lesz meglepetés, ha olvassátok), és Ferencnek, aki 2500 forintot kért a könyvért, picit többet kapott. Nyilván az ő története is megérne egy könyvet, hiszen intelligens, kellemes modorú ember benyomását keltette. A méltósága pedig azzal marad meg, ha a találkozás kapcsán nem az az első "vizsgálati szempont", hogy vajon van-e alkoholszaga (nem volt, cigaretta- sem), hanem ha emberszámba vesszük. A mai szomorú korban, amikor ezeket az embereket kriminalizálják, bántalmazzák, megverik, ezerszeresen kell őket támogatnunk. Nem, nem csak pénzzel. Állítom, Ferenc ma a pénznél jobban örült annak a két percnek, amíg nem árnyék volt egy jelenlevő, párhuzamos valóságban, hanem hús-vér EMBER. Aki ráadásul egy remekművet árul. Olvasta is. Egy olyan könyvet, ami túl a tartalmán arra is jó, hogy demonstráljuk: van még, aki olvas, könyvet olvas, tehát nagy eséllyel gondolkodó állampolgár. Ez a könyv lehet szimbóluma a gondolkodó emberségnek, a mentális ellenállásnak, a segítőkészségnek. Keressétek a Fedél nélkült áruló fedélnélkülieknél! Jót tesztek vele...a hajléktalanoknak is.
SÚLYOSAN SEPERNEK
Mindjárt jönnek. Az e-cigis, lazán vonuló alfahím, a begipszelt lábú hivatalnok srác, és kedvencem, a szemétszedő ember. Órát lehetne hozzájuk igazítani, annyira pontosan érkeznek. Minden nap, reggel hat óra ötvenkor. Előbb a karciogén anyagot beszívó és kifújó krapek tűnik el a ködszerű felhőben, mögötte a törött lábú lépeget, kezében ötvenes évekbeli barna aktatáska, hogy hova biceg ezzel nem tudom, végül a tisztaságmániás érkezik.
Jacques Tati feeling az V. kerületi Kecskeméti utcában.
A füstös, és a savanyú képű beteg kevésbé érdekel, ellenben az energikus öregúr annál jobban. Megfigyeltem, már a Kálvin térnél elkezdi a szemétgyűjtést, de igazából a retro sportbolt előtt gyorsít be. Elképesztő tempóban hajolgat, markol, majd gyalogol tovább. Amikor megtelik a keze a taknyos zsebkendőkkel, cigicsonkokkal, eltaposott sörösdobozokkal, keres egy szemetest és ürít. Húsz méteren keresztül követem, ámulattal figyelem, majd megszólítom.
- Miért szedi a szemetet?
- Mert kosz van. Zavar.
- Itt lakik az utcában?
- Nem. Budáról jövök.
- Mert kosz van. Zavar.
- Itt lakik az utcában?
- Nem. Budáról jövök.
Nem áll meg. Mozgásban marad. Úgy viselkedik, mint a kötcsei piknikre érkezők. Irritálóan célirányos, fölényes. Rám se néz. Láthatatlan celofánokért nyúl. Csokispapírokért. Nem fárad. Semmi lihegés.
- Látszik már, hogy dermed az idő -mondja. - Nyáron nagyobb itt a mocsok.
- Munkába megy?
- Nem. Templomba. Misére.
- Ön tartja a misét?
- Nem vagyok én pap.
- Munkába megy?
- Nem. Templomba. Misére.
- Ön tartja a misét?
- Nem vagyok én pap.
Egy pillanatra elidőz az utcai szemetes előtt. Nézi.
- Nicsak, kiürítették. Ez nem véletlen. Politika ez is. Persze, választás lesz.
- Ön szerint azért vitték el a szemetet, mert vasárnap önkormányzati választás lesz?
- Mi másért?
- Minden kuka számít?
- Minden számít.
- Ön szerint lesz változás?
- Nem hiszem. Hogy is hívják itt a polgármestert? Szentgyörgyvölgyi. Nincs itt esélye másnak.
- Miért nincs?
- A Tüttőt (ennél durvábban fogalmaz) könnyűvérű nőnek tartják
- Ezt kik mondják?
- A templomban az asszonyok. Nem legalizált kapcsolatban él azzal a Leisztingerrel.
- Nem is él már vele, állítólag.
- Mindegy. Nem szeretik az ilyen nőket errefelé.
- Ennyit számít itt egy papír?
- Vallásos asszonyok ezek.
- Ők döntik el a választást?
- Ők bizony.
- Ön szerint azért vitték el a szemetet, mert vasárnap önkormányzati választás lesz?
- Mi másért?
- Minden kuka számít?
- Minden számít.
- Ön szerint lesz változás?
- Nem hiszem. Hogy is hívják itt a polgármestert? Szentgyörgyvölgyi. Nincs itt esélye másnak.
- Miért nincs?
- A Tüttőt (ennél durvábban fogalmaz) könnyűvérű nőnek tartják
- Ezt kik mondják?
- A templomban az asszonyok. Nem legalizált kapcsolatban él azzal a Leisztingerrel.
- Nem is él már vele, állítólag.
- Mindegy. Nem szeretik az ilyen nőket errefelé.
- Ennyit számít itt egy papír?
- Vallásos asszonyok ezek.
- Ők döntik el a választást?
- Ők bizony.
Ez az utolsó szavai felém. Köszönés nélkül elfordul, majd ismét meglát valamit. Egy szakadt Lokált visz a szél. Rátapos. Elkapja. Lehajol érte, összegyűri. Kukát keres megint. Tisztul az utca.
"Súlyosan sepernek, sohasem pihennek,
Súlyosan sepernek, sohasem pihennek,
Na söprés!.....
Súlyosan sepernek, sohasem pihennek,
Na söprés!.....
Söprik az utcát az utcaseprők,
Mennek egy lépést, sepernek kettőt,
Súlyosan sepernek, sohasem pihennek"
Mennek egy lépést, sepernek kettőt,
Súlyosan sepernek, sohasem pihennek"
ROKONOK
"Arra ébredt, hogy a felesége a másik szobában telefonál.
- Te Juliska szívem, mi volt abban a pácban, mikor a múltkor nyulat ettünk nálatok?... Az akkor nagyon ízlett Pistának.
- Te Juliska szívem, mi volt abban a pácban, mikor a múltkor nyulat ettünk nálatok?... Az akkor nagyon ízlett Pistának.
A szívét valami forró melegség és meghatottság öntötte el. Hát a felesége?... Telefonál... megkérdi, a nyulat hogy kell elkészíteni, hogy neki jólessen... Még könnyféle is szivárgott a szempillái közé."
Mily leleményes rendező az élet, hiszen ő is éppen arra ébredt, hogy a felesége (nem Juliska, hanem Ágnes) a másik szobában telefonál és Tinderezik egyszerre, miközben a tévét is nézi, a szabadon maradt kezével pedig Jagodát a méregdrága díjnyertes macskát simogatja. Erre csak Ágnes képes, megtudja osztani a figyelmét ezer dolog között is, gondolta magában Velőházy Attila, de nem akarta zavarni asszonyát, pedig legszívesebben magához húzta volna a IKEA paplan alá. A legutóbbi misén is azt hirdette a pap, az asszonyi öl a béke kapuja, teljetek el vággyal és lépjetek be a szent barlangba amikor csak tehetitek, végül valami olyasmivel zárta a vasárnapi igehirdetést, hogy sokasodjatok, de Ágnes már nem akar sokasodni, elég neki Zalán és Babettke.
Valójában Attila sem akar már nemzeni, de mindig fészkelődni kezd, ha kihűlőben alatta a lepedő. Mostanában mindig húsz fok alatt van az átlaghőmérséklet az ágyukban, ez pedig könnyen érthető és elfogadható magyarázat arra, hogy Velőházy miért kezdett ki a lánya tizennyolc éves barátnőjével, majd folytatott vele erotikusan túlfűtött viszonyt közel két éven keresztül. A kislánnnyal végül szakított, mert Evelin, Velőházy szándékával szembeszegülve, alattomos módon állapotos lett, de szerencsére a megyei kórház igazgatója, Velőházy üzlettársa elrendezte a dolgokat, állítólag saját maga csinálta meg a műtétet. Erről sem akkor, sem később nem beszéltek. Velőházy, igazi magyar úriemberként azonnal utalt.
Velőházy sikeres polgára a városnak. Világbajnoki ötödik helyezett birkózó, snájdig politikusféle, titokzatos üzletember, amihez nyúl arannyá, vagyis EU-milliárdokká válik a kezei és a kapcsolatai segedelmével. Nem titok, a megyében már minden az övé. Ő, klasszikusokat idézve, annyit ér, amennyije van. Velőházy azonban mégis szorong, tele van kétségekkel, és bizonyítási vággyal. Valósággal epekedik azért, hogy végre megmutathassa országnak, világnak, mily földi javakkal büszkélkedhet családapaként.
Ne ítéljük el emberi vágyaiért, hiszen a fáraók piramisokat emeltettek nem múló dicsőségük bizonyítékaként , a királyok szobrokat, portrékat rendeltek, az elnökök könyvtárakat neveztek el magukról.
Velőházy is az örökkévalóságot akarta. Már csak ez hiányzott makulátlan és sikeres életéből.. És miközben Ágnes telefonon időpontot kért a kozmetikusától, Velőházyban végre megérlelődött a merész gondolat. Filmet forgat magáról, a barátokról, barátnőkről, benne lehet akár Evelin is, a nép végre láthatja az eddig gondosan titkolt jachtot, repülőgépet, kedélyjavító porokat, és a cigipapírként elégő ötszáz eurós tömböket.
Van az a pénz, amiért ilyen film elkészülhet, és Velőházy végre főszereplő lett. Mindent pőrén és igazul megmutatott, de nem sokáig örülhetett felhőtlenül, hiszen nem ilyen fogadtatásra számított. Árulókra pedig még kevésbé.
Hova tűntek az igazi bajtársak? - kérdezte könnyezve magától, majd egy hang azt súgta neki, türelem, eljönnek érte a régi csibészek, a harcostársak, és megmentik, ő pedig ismét félve tisztelt godfather lesz a tartományban.
Hova tűntek az igazi bajtársak? - kérdezte könnyezve magától, majd egy hang azt súgta neki, türelem, eljönnek érte a régi csibészek, a harcostársak, és megmentik, ő pedig ismét félve tisztelt godfather lesz a tartományban.
A premier óta mindenki Velőházyról beszél. Egyelőre még nem mer kimozdulni otthonról, csak fekszik naphosszat. A tévét nem nézi, az internetről elmenekült, a telefonját nem veszi fel, nem avat semmit. Az olvasásba menekült. Most éppen Móriczot lapozgatja. A Rokonokat.
2019. október 8., kedd
ÉN
Egyszerű beszélgetés a tízéves lányommal, úton hazafelé....
- Szerinted fontos, hogy egy lánynak, vagy nőnek legyen humorérzéke?
- Persze, hogy fontos.
- Miért?
- Mert akkor szereti a pasija.
- Ismersz a környezetedben olyan lányt, akinek jó a humora?
- Én.
- Szerinted fontos, hogy egy lánynak, vagy nőnek legyen humorérzéke?
- Persze, hogy fontos.
- Miért?
- Mert akkor szereti a pasija.
- Ismersz a környezetedben olyan lányt, akinek jó a humora?
- Én.
2019. október 7., hétfő
EKSÖN
Öt perc pihenő, de azért ne nagyon eresszetek le, hangzik el a rendezői instrukció. A stáb hajnal óta dolgozik. A legkeményebb jeleneteket már felvették. A szünet után a közelikkel folytatják majd a forgatást. Az operatőr és a világosítók beállnak, fényt mérnek. A színészek is fegyelmezettek, tudják mi ilyenkor a teendőjük. Szakmai kifejezéssel élve, jelenetben maradnak. A két főszereplő félrevonul, a kanapén, meztelenül egymást simogatva készülnek.
A pillanatnyi leállást kihasználva kérdezzük a film megálmodóját, számos nagysikerű alkotás rendezőjét. Abban bízunk, az ő szakmai véleménye segít majd megoldani az elmúlt napok rejtélyét.
- Látta a filmet?
- Természetesen. Mint minden esetben, ezúttal is a szakmai kíváncsiság miatt tekintettem meg.
- És milyennek ítéli?
- Művészi szempontból kifogástalan, nem túlzok, a műfajában egyenesen remekmű.
- Bővebben is kifejtené?
- Kezdeném ott, hogy a sztori kifogástalan. Tetszik a szereplők gondos kiválasztása, a castingdirector remek munkát végzett. Ideális a helyszín, szépek a fények, a rendező pedig jól vezeti a színészeit. Van bőven fordulat, amely továbblendíti a cselekményt. Ízig-vérig modern mese, amely zsigerileg hat a nézők érzékszerveire. Nem titkolom, van bennem irigység, hogy ezt nem én csináltam.
- Melyik jelenet nyerte el leginkább a tetszését?
- Nem tudok csak egyet kiemelni. Talán a hajó kajütjében forgatott jelenet tetszik a leginkább, de ez rendezői szubjektivitás a részemről.
- Ha ön ült volna a rendezői székben, mit csinált volna másként?
- Talán a férfi főszereplő hátát hosszabb snittben vettem volna fel. Szép, izmos test, sportolóknál látni ilyet. Az arc megmutatását ugyanakkor korainak érzem, sőt, lehet, hogy arc nélkül forgattam volna végig.
- Lényeges pontot érintett, hiszen éppen ez az arc tartja izgalomban a nézőket.
- Igen, olvastam erről, de értelmetlen polémiának érzem. Kiváló, magabiztos alakítást nyújt az illető, minden mozdulatán érződik, nem ez az első filmje.
- De, ugye tudja, hogy vélhetően amatőr játszik főszerepet?
- Igen, de kérdem én: nem mindegy kit látunk? A nézők így is tisztában lehetnek mindennel. Felesleges bármit magyarázni. Egyébként a mi szakmánkban örülünk az új tehetségeknek, sőt, van amikor mi keresünk hírességekre hasonlító színészeket. Elárulom önnek, a főszereplőt leszerződtettem, a következő filmjét már velem forgatja.
- Miről szól majd a film?
- Babonás vagyok, nem szívesen beszélek erről, de annyit elárulhatok, hogy egy kiégett, korrupt politikus-katonatisztről szól majd, aki Odüsszeuszként járja a tengereket....
- Szirének lesznek a filmben?
- Ezt komolyan kérdezi?
- Természetesen. Mint minden esetben, ezúttal is a szakmai kíváncsiság miatt tekintettem meg.
- És milyennek ítéli?
- Művészi szempontból kifogástalan, nem túlzok, a műfajában egyenesen remekmű.
- Bővebben is kifejtené?
- Kezdeném ott, hogy a sztori kifogástalan. Tetszik a szereplők gondos kiválasztása, a castingdirector remek munkát végzett. Ideális a helyszín, szépek a fények, a rendező pedig jól vezeti a színészeit. Van bőven fordulat, amely továbblendíti a cselekményt. Ízig-vérig modern mese, amely zsigerileg hat a nézők érzékszerveire. Nem titkolom, van bennem irigység, hogy ezt nem én csináltam.
- Melyik jelenet nyerte el leginkább a tetszését?
- Nem tudok csak egyet kiemelni. Talán a hajó kajütjében forgatott jelenet tetszik a leginkább, de ez rendezői szubjektivitás a részemről.
- Ha ön ült volna a rendezői székben, mit csinált volna másként?
- Talán a férfi főszereplő hátát hosszabb snittben vettem volna fel. Szép, izmos test, sportolóknál látni ilyet. Az arc megmutatását ugyanakkor korainak érzem, sőt, lehet, hogy arc nélkül forgattam volna végig.
- Lényeges pontot érintett, hiszen éppen ez az arc tartja izgalomban a nézőket.
- Igen, olvastam erről, de értelmetlen polémiának érzem. Kiváló, magabiztos alakítást nyújt az illető, minden mozdulatán érződik, nem ez az első filmje.
- De, ugye tudja, hogy vélhetően amatőr játszik főszerepet?
- Igen, de kérdem én: nem mindegy kit látunk? A nézők így is tisztában lehetnek mindennel. Felesleges bármit magyarázni. Egyébként a mi szakmánkban örülünk az új tehetségeknek, sőt, van amikor mi keresünk hírességekre hasonlító színészeket. Elárulom önnek, a főszereplőt leszerződtettem, a következő filmjét már velem forgatja.
- Miről szól majd a film?
- Babonás vagyok, nem szívesen beszélek erről, de annyit elárulhatok, hogy egy kiégett, korrupt politikus-katonatisztről szól majd, aki Odüsszeuszként járja a tengereket....
- Szirének lesznek a filmben?
- Ezt komolyan kérdezi?
A szünetnek vége. Elhangzik a rendezői utasítás: Action! A közelit nem láthatom.
MIRE JÓ A CSŐGÖRÉNY? - NÉMETH PÉTER ÍRÁSA
Hol használ a csőgörény?
Németh Péter | 2018. december 17. 07:17
Fájdalmas szatírát írt, sajátos egyperceseket Gellért András a Befalazott csőgörény című kötetében. A csőgörény, talán sokan tudják, talán sokan nem a szarszippantónak a népi neve, és ha nagyon közönséges akarnék lenni, azt mondanám: az írások arról szólnak, hogy nagy szar van itt. Hogy hol? Persze, hogy itt, ebben az országban.
Ha nekiállsz olvasni – javaslom az olvasónak, hogy ne egyben tegye, szép lassan, naponta vegyen magához néhány írást -, hamarosan arra jutsz: groteszk világban élünk. Gellért mindent kicsavar, átértelmez, áthelyez, mondatait humorba, gúnyba csavarja, de ezeket lehántod, afféle külső rétegként lehámozod, rögtön otthagyod a nevetést is, szomorúvá leszel; hol élsz, hogy élsz, és hogyan élhetnél?
Hogyan élhetnél egy olyan világban, ahol csupa hazugság vesz körül, ahol az értékeket senki nem becsüli, viszont a szar szippantója a társadalom fontos szereplője. Persze, hogy az különben ha ő nem lenne, elöntene bennünket a fekália. Nagy igazság, gondolod olvasás közben, aztán rájössz: az üledéket csak onnan szippantják ki, ahol dugót okoz, ténylegesen. Vagyis a wc-ben. De az országból nincs az a csőgörény, amely képes lenne ezt a feladatot elvégezni. Hamis a rádió, hamis az egész média – nem véletlen, hogy Gellért , rádiósként onnan hozza groteszkjeinek egy részét. Meg az iskolából, meg az egész társadalomból. Aki elolvassa a könyvet, rövidebb-hosszabb pamfleteket, menthetetlenül ott találja magát a 2000-es évek Magyarországán, Sorostól a köz médiájának csúfolt médiavilágig.
Müller Péter Sziámi azt írja a könyvhöz írt előszavában, ajánlásában: „a helyzet – Gellért András szerint is – tragikus, de nem komoly.” Egyikőjüknek sincs igaza. Merthogy a helyzet tragikus, és komoly is. Amikor például ezeket a sorokat írom, letéve Gellért könyvét, nagy tömeg tart éppen a Magyar Televízió – van még ilyen? – székháza felé. És, ha erre az intézményre gondolok, menthetetlenül a csőgörény jut az eszembe. Onnan vajon ki lesz képes kiszippantani…a mit is?
Lehet erre azt mondani, hogy a helyzet nem komoly? De bizony az. Legfeljebb muszáj, önmagunk védelme érdekében, megőrizni a humorérzékünket. Ami, lássuk be egyáltalán nem könnyű. De azért segítségünk van benne, mégpedig Gellért András könyve.
Amivel valóban csak annyi a baj, hogy a végén nagyon-nagyon rosszkedvűek leszünk. De erről nem a szerző tehet.
2019. október 5., szombat
NLC INTERJÚ
2019. Szeptember 25.
„Úgy éreztem, képtelen vagyok elviselni azt a valóságot, amiben élünk”
Gellért András több mint harmincöt éve a Magyar Rádió szerkesztő-riportere. A saját szórakoztatására kezdett rövid tárcákat, kis novellákat írni, első, Befalazott csőgörény című kötetének bevételeit a Fedél Nélkül terjesztőinek ajánlotta fel.
Ajánlom
HIRDETÉS
Kicsit kényelmetlen nekem ez a helyzet, tudod, általában én ülök azon az oldalon, ahol most te. Riporter vagyok, megszoktam, hogy én kérdezek. 1984-ben kezdtem rádiózni, olyan műsorokban dolgoztam, mint az Ötödik sebesség, a Magyarországról jövök vagy a 168 óra. 2006-ban a négy éve sajnos elhunyt Vízy Dorottyával közösen megcsináltam a Közelről című műsort, utána pedig A Metró Klubtól a Szigetig című, több mint háromszáz részes poptörténeti sorozatot: na, ezekre tényleg büszke vagyok. Igaz, most már jó egy éve nem szerkesztek műsorokat.
A Befalazott csőgörényt először magánkiadásban jelentettem meg. Háromszáz példányban nyomták ki; mit mondjak, anyagilag nem volt egy rentábilis vállalkozás, tulajdonképpen azért raktam össze, mert sokan nógattak, szeretnék nyomtatásban is olvasni ezek az eredetileg a Facebookon megjelent írásokat. Meg, tudod, bennem volt az is, hogy ha egyszer feldobom a csizmát, maradjon valami utánam a gyerekeimnek. A legkisebb tíz, a középső tizenkettő, a legnagyobb már huszonhat, szeretném, ha lenne valami, amit kézbe vehetnek, ha rám gondolnak. Megkértem Bedő J. Istvánt, a kiváló szerkesztőt, hogy segítsen kiválogatni a legjobb százötven-százhatvan írást, aztán felhívtam Wahorn Andrást, hogy csinálna-e hozzá borítót. Időt kért, és nem ígért semmit, de miután elküldtem neki a szöveget, végül azt mondta, „Oké, megcsinálom.” Szerintem jó lett – épp olyan groteszk, mint maguk az írások.
Mondom, anyagilag nem volt jó befektetés, de azért valahogy elfogyott az első háromszáz példány. Az utolsókat egy Fedél Nélkül-árusnak akartam odaadni, annak, akinél annak idején Röhrig Géza verseskötetét is megvettem (az Oscar-díjas Saul fia főszereplőjének Angyalvakond című kötetét is a Fedél Nélkül terjesztői árusították – a szerk.), de azt mondta, ez így nem megy, ilyesmit csak hivatalosan lehet intézni, úgyhogy írtam a Menhely Alapítvány vezetőinek, és elküldtem nekik a könyvet PDF-ben. Három nap múlva jelentkeztek is: tetszik nekik a kötet, szívesen terjesztenék. Akkor bementem, és megbeszéltük, hogy azt csinálnak vele, amit akarnak, én nem kérek érte pénzt. Mindegy, ha ötszáz, ezer vagy ötezer példányt adnak el, a bevétel az övék. Az egyik barátom, nevezetesen Müller Péter Sziámi biztatására azt is felajánlottam, hogy fizetem a nyomdaköltséget, de azt mondták, köszönik szépen, ezt megoldják ők.
Hogy miért kezdtem írni? Azért, mert úgy éreztem, már képtelen vagyok elviselni azt a valóságot, amiben élünk, gondoltam, legalább papíron megpróbálok teremteni helyette egy újat. Mindig szerettem írni, főleg riportokat, de a publicisztikák és a politikai interjúk iszonyatosan untatnak, ezért inkább a „kvázi szépirodalom” felé fordultam. Valamikor régen még rettenetesen vágytam rá, hogy Váncsához, Kovács Zolihoz, Megyesihez hasonlóan én is erős, koppanós jegyzeteket írjak, de most már nem látnám értelmét. Mindegy, hogy milyen jól, milyen pontosan, milyen fantasztikus elmeéllel mutatsz rá a mindennapi problémákra, úgysem változik semmi. Ez engem nagyon dühít, de dühből nem lehet írni, ezért aztán inkább az abszurd, a groteszk eszközeihez nyúltam. Megszületett az első írás, a második, a harmadik; nem tartom magam írónak, de szépen lassan azért csak belejöttem ezeknek a rövid kis történeteknek a gyártásába. Rákaptam, és egy idő után azt vettem észre, már nemcsak engem szórakoztatnak, hanem az olvasókat is.
Hogy a Parti Nagy meg a Hrabal? Hát köszönöm, megtisztelő a párhuzam, de sántít: ők írók – a tetejébe fantasztikus, korszakos jelentőségű írók – én meg, ahogy mondtam már, nem tartom magam írónak. Én hobbiból írok: azért, hogy ha iszonyatosan kitekerve és elferdítve is, de megmutassak valamit abból a Magyarországból, amiben élünk. Megpróbálom kifordítani, felnagyítani a hétköznapi drámáinkat, hogy nevetni tudjak rajtuk, és abban bízom, hogy talán velem nevetnek majd az olvasóim is. Nálam az írás egy szelep, egy terápiás elfoglaltság. Azért írok, mert borzasztóan elkeserít az, hogy itt van ez az ország, aminek minden adottsága megvolt arra, hogy sokkal nyugodtabb, szebb normálisabb életet éljünk benne, mint most. De elbaltáztuk, ezért olyan az életünk, amilyen. Talán ez az oka annak is, hogy a történeteimben, a betűkből rakott kis világomban minden annyira abszurd – igaz, ahogy az egyik barátom fogalmazott, abszurditásban ma már nehéz túlszárnyalni a valóságot. De azért megpróbálom: írok, mert érdekelnek az emberek és a történeteik. Figyelem őket, megpróbálok lélekben belehelyezkedni azokba a szituációkba, amikben vannak. Régebben, amikor még a Magyarországról jövökben dolgoztam (a műsor 1990 és 2002 között ment a Kossuth Rádióban – a szerk.), egyfolytában az országot jártuk, láthattam, hogyan élnek az emberek a nagyvárosokban, a kisvárosokban, a falvakban. Érzékennyé váltam a szociális témákra, talán ez az oka annak is, hogy rettenetesen sajnálom az utcán élő embereket. Azt gondolom, hogy Magyarországon nagyon rosszul bánnak velük: a legtöbben alapból kilökik őket maguk közül, pedig ma nálunk bárki az utcán találhatja magát, elég egy rossz házasság vagy egy cégbezárás, hogy lecsússzon a lejtő legaljára. Velem is megtörténhet; ezért is érzem fontosnak, hogy empatikusan viszonyuljak hozzájuk. Mondom, érdekelnek az emberek, még akkor is, ha mostanában egyre inkább úgy érzem, lassan igazi mizantróppá válok. Egyre zárkózottabb, visszavonultabb vagyok. Sokan azt hiszik, kedves, joviális természetem van, pedig már társaságba se nagyon járok el, az utóbbi időben aggaszt is ez egy kicsit, de hát ez van, mit csináljak?
Kikről szólnak a szövegeim? Hétköznapi emberekről, mert róluk érdemes írni. Emlékszem, amikor egyszer Mester Ákosnak nyafogtam, hogy a sok szocio után szeretnék végre valami „komolyabbat” csinálni, megkérdezte: „Politikusokkal akarsz interjút csinálni? Csinálj, de nehogy azt hidd, hogy ez fontos: az a fontos, amit eddig csináltál, a társadalmi riportjaid, az emberek életével foglalkozó anyagaid.” Teljesen igaza volt, csak kellett egy pár év, mire erre rájöttem. De most is ez az, ami hajt, ez az, ami miatt leülök a gép elé nap mint nap. Össze is jött már egy új könyvre való anyag, de azt nem tudom, hogy lesz-e belőle kötet, talán akkor, ha a hajléktalan árusok jó sokat el tudnak adni az előzőből. Magánkiadásban nagyon rizikós megjelentetni egy ilyen prózaválogatást, kiadóhoz meg nem megyek, az biztos. Megpróbáltam, azzal hajtottak el, hogy „András, talán ha valóságshow-szereplő lennél, vagy a tévében mutogattad volna a seggedet, akkor ismernének, és megérné kiadni a könyvedet. De rádiós műsorvezető vagy, és a kutya nem tudja, milyen remek műsorokat csináltál.” Megjegyzem, ebben speciel igazuk volt – igaz, nem is vágytam rá soha, hogy leszólítsanak az emberek az utcán.
Azért csináltam, mert mindig is rádiós akartam lenni, bele is tettem eddig harmincöt évet az életemből. A szüleim sokáig emlegették, hogy négyéves koromban már ott álltam a tévé előtt, és közvetítettem a SZÚR-t, a színész–újságíró futballrangadót. Aztán amikor általános iskolában – nem tudom, talán hatodikos lehettem – elvittek minket a Gát utcába, József Attila egykori lakóhelyére „tanulmányi kirándulásra”, azonnal elhatároztam, hogy interjút készítek a nagy költő még élő testvérével. Elmentem Etel néni lakására, és csináltam vele egy interjút kismagnóval, amit aztán le is játszottak az egész osztály előtt irodalomórán. Mit mondjak, baromi büszke voltam magamra. A középiskolában iskolarádiót csináltam: megvolt hozzá a műszaki cucc, egészen addig készítettem a kis anyagaimat, amíg le nem égett az erősítő. De nem adtam fel, riportokat írtam a Staféta című újságba, például a Velencei Ifjúsági Táborról meg a külkerületi szkinhedekről, azt mondják, ez volt az első szkinhed-riport Magyarországon. Aztán elindultam a Gabi-mami magazin „Tini riporter kerestetik” pályázatán, és az egyik zsűritag, Kőszegi Gábor szerkesztő révén munkát is kaptam a rádióban. Eleinte nem nagyon bíztam benne, hogy segíteni fog, mert nagyon flegma volt, de azért felhívtam, és elmondtam neki, hogy letettem a nevére egy kazettát a Pollack Mihály téri portán, ha lesz ideje, hallgassa meg. Nem hittem, hogy jelentkezni fog – de másnap felhívott, és azt mondta, kezdjek el külsősként dolgozni neki. Így ment egy évig: gyártottam az anyagokat, leadtam a kazettákat a portán, aztán boldogan hallgattam a riportjaimat, interjúimat a Tini Tonikban. Egy év múlva aztán szóltak, hogy most már ideje lenne megtanulnom vágni, és attól kezdve be is járhattam a Rádióba. A Tini Tonik után jött az Ötödik sebesség, aztán a Táskarádió, később áthívtak a Petőfiről a Kossuthra. Lassan beindult a rádiós karrierem, jöttek sorban a melók. Nagyon hálás vagyok Kőszeginek, mert végső soron ő fedezett fel, nélküle talán soha nem lettem volna rádiós.
Voltak tévés munkáim is, dolgoztam többek közt az Objektívben és az Estében is, de a Rádióba bekerülni – az volt az igazi csoda. Anyámék eleinte nem hitték, hogy tényleg rádiós leszek, emlékszem, az egyik nagybátyám egyszer azt találta mondani, „Szar lesz belőled, fiam, nem riporter. Viszlek a szállóba londinernek!” Egy darabig féltem is, hogy igaza lesz, és a jattért kell majd koffereket cipelnem a Békében. De szerencsére tévedett. Végül az egész felnőtt életemet meghatározta a Rádió. Szénási (Szénási Sándor műsorvezető, a Klubrádió munkatársa – a szerk.) nemrég írt egy nagyon jó cikket a 168 órában arról, hogy ez nem is munkahely, hanem élettér volt, presztízs, identitásteremtő erő: te a Magyar Rádió munkatársa vagy; ráadásul a szakma igazi nagyjaitól tanulhattam. Emlékszem, amikor az első választás előtt csináltam egy riportot a kis nevenincs pártokról – ma „kamupártoknak„ neveznénk őket –, életem egyik legnagyobb szakmai elismerését kaptam egy pénteki anyagátvételen. Ezek mindig nagyon feszült szeánszok voltak, ott ült a szobában Feuer Andrástól Havason, Szente Lászlón, Farkas Zoltánon és Rangos Katalinon át Rádai Eszterig az összes nagy név, és közösen hallgatták meg az anyagokat. Pokoli volt, mert ha rosszul sikerült egy riport, egyszerűen kidobták az szalagot, mondván, ez menthetetlen. Mindenki Mester Ákosra figyelt: volt egy nagy füzete, és ha nem jegyzetelt a riportod hallgatása közben, az általában azt jelentette, hogy hiába dolgoztál, ez már biztosan nem fog adásba kerülni. Hallgatta az anyagomat, néztem, fel sem emelte a ceruzáját, úgy éreztem, szétnyílik alattam a talaj, mondom, kész, micsoda égés, ki fogják vágni a fenébe. De nem. Végighallgatta, aztán azt mondta, „Gellértkém, mától kezdve tegeződünk.” Szép idők voltak. Ha ma kezdeném, már eszembe sem jutna, hogy újságírónak álljak. Te hogy vagy ezzel?
2019. október 2., szerda
KAMIKÁZE
A Lompos huszár nevű night clubban iszogattam, mikor betoppant régi cimborám, Illó Feri. Sok éven át dolgoztam vele egy haknibrigádban, ő villanyt szerelt, én pedig tapétáztam. Őszintén megvallva, nem értettem miként lett az egykori kollégistából, a pállottságáról és szúrós férfiszagáról ismert istálló bulifelelőséből, a legendás csodacsapat reménységéből kétkezi melós, nem pedig milliárdos, mint ahogy a szobatársaiból, de ezt sosem mertem feszegetni Azt persze tudtam, hogy Ferit lecserélték, a következő kispályás meccsen pedig már az összeállításból is kihagyták, de ezt sem vette a szívére, megmaradt rajongónak, sőt, valósággal szerelmes egykori társaiba, és az is nyílt titok volt, hogy Feri a pártnak esküdött hűséget. Nőkkel nem találkozott, biológiai szükségleteit maga intézte a Love Island lenyűgözően érdekfeszítő epizódjainak megtekintése közben.
Azon az estén a Lomposban nagyon megörültünk egymásnak, nem tagadom, alaposan le is zúztuk magunkat. Megállás nélkül ittunk. A növekvő alkoholszint hatására pedig Feri pedig úgy nyílt ki, mint egy számzáras bőrönd, melyből éppen a repülőtéri check-in pult előtt ömlik ki minden szarság.
Feri vedelt, ennek következményeként pedig őszinteségi rohamot kapott. Mindent elpofázott. Azt is a Lomposban tudtam meg, hogy Ferin többször átment az áram, a negyedik fázistévesztése után beparázott, azóta nem villanyszerelő, hanem motoros ételfutár, szabadidejében pedig a párt különleges osztagának, Naracsszív medállal jutalmazott szakaszvezetője. A Narancsszívet azok az aktivisták kaphatják meg, akik bátran kiveszik részüket a hatalom megtartásáért vívott szépséges és romantikusan keserves küzdelmükben.
Egykori kollégámat a tizedik vodka kör után úgy kellett megtámasztanom a bárpultnál, nehogy elvágódjon és szétloccsanjon az agya, éppen a rúdtáncos lányok előtt, de hiába kértem, hogy ne igyon tovább, újabb szeszeket rendelt. Kapaszkodott belém, közben nyelte a tequilát, már alig bírt beszélni, de azért még elmesélt egy igen érdekes történetet. Azt mondta, a sikertelen és hatástalan akció után két nappal (fekáliával kenték be az ellenséges plakátokat és a helyi ellenség irodájának ablakát) újabb behívót kapott.
A bélespusztai major szarvasmarha és sertéstelepén kellett megjelennie, reggel nyolckor. Több száz jól ismert, harcban edzett aktivistával együtt hallgatta a politikai helyzetértékelést, és persze az új parancsot. Ekkorra már kijöttek az új mérési eredmények, a két jelölt hibahatáron belül, 50-50 százalékon állt. A párt választási stratégiái ezek ismertében döntöttek az új csodafegyver bevetése mellett.
Illó Feri egyike lett a kamikázékból álló különleges brigádnak. A haditerv értelmében a pártkatonák elmerültek a fekáliagyűjtő medencében, majd ezt követően állati ürülékes ruhában, nagy erővel kellett nekirohanniuk az ellenzéki jelölteknek. Illó Feri teljesítette a parancsot, nyakig szarosan rohangált, egy-két jelöltet feldöntött és bemocskolt, de legnagyobb bánatára, a kamikáze harcmodor sem segített rajtuk.
Ezt a szaros sztorit persze már nem hittem el. Ilyen nem létezik, mondtam Ferinek, aki tovább hőzöngött, üvöltve bizonygatta, ő igazi harcos, úszott a fekáliában, éppen ezért egyre vadabbul követelte magának az újabb Narancsszív medált, de annyira részeg volt, hogy végül mindkettőnket kidobtak a Lomposból.
Másnap reggel, immár kijózanodva, döbbenten hallgattam a rádióból a híreket.
Feri tényleg kamikáze.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
KÉSSEL A KEZÉBEN JÁRKÁLT
Mikor máskor, mint éppen most húsvétkor estem ágynak, megállás nélkül töltöm a zsebkendőket, miként politikus a kolbászt tiktozott közösségi...
-
Debrői Elemér, korának egyik legnagyszerűbb riportere. Több ezer politikamentes mélyinterjú, magával ragadó, tanulságos és fe...
-
Napok óta retteg és szörnyülködik a város. Beazonosítatlan fajtájú rágcsáló zuhant egy kórházi folyosóra, a repedezett járólapokra. A sző...
-
Történelmi léptékű bejelentést tett Peremte Z. Csongor, a Nemzeti Közérzetért, valamint a Befizetendő Közüzemi Számlák Ellenőrzéséért és Beh...