Nem terveztem szelfit, amikor elindultam hajnali 4:40-kor Stuttgartból, nézzétek el a másfél órát aludt, sminkeletlen fejem! De fontos és spontán "akció" volt Forró Ferenc úrral fotózkodni. Ugyanis nála tettem szert a második Csőgörényre! Na de hogy értsétek: Gellért András újságíró-író korszakos művet írt. Befalazott csőgörény a címe, és nekem van már egy dedikált példányom belőle. Szerintem csak később fogja értékelni egy felvilágosultabb, emberibb társadalom (ha egyáltalán lesz ilyen), mert újszerű a stílusa, talán a műfaja is. Két-három megállós groteszk, ironikus, keserűen humoros írások a jelenkor politikájáról, társadalmi jelenségeiről.
Nagyon menő könyvet olvasni, míg mások a telefont nyomkodják (mint én most). András azonban nem elégedett meg azzal, hogy saját kiadásban publikálta a könyvét, ezzel még az otthontalan embereket is támogatja. Mintha anno Krúdy odaadta volna a remekműveit rászorulóknak, hogy adjátok el, oszt ami bejön, a tiétek! Ilyen otthontalan embertársunk Forró Ferenc is, akivel az Astorián találkoztam, rohanva a Délibe, innen indult ugyanis a keszthelyi gyors. Ferenc hangosan skandálta: Újságot, könyvet! És én egyből tudtam, hogy végre meg tudom ajándékozni a szüleimet András könyvével. Kérdeztem Ferencet, hajlandó-e egy szelfire. Zavarba jött, először nem is értette: nem a szót, hanem a szándékot. Igen, szeretnék vele egy közös képet. Neki nyilván fogalma nem volt, ki vagyok, annyit mondtam neki, hogy ismerem a szerzőt, erre büszkén mondta, hogy ő is! Máris megvolt a közös pont, Ferenc elmosolyodott, és kattintottam. Homályos, mert rohantam a vonatra, és éppen beugrottam a metrókocsiba, egy dolgozatokat javító történelemtanárnő mellé. Mi ketten nem a telefonunkba temetkeztünk. Ő egy maxpontos röpdoga felett bólogatott (tényleg, nagyon helyes volt: pipa, pipa, 8/8, 5), én meg kinyitottam a már kiolvasott kötetet.
De mielőtt a focistás sztoriba merültem volna a 68. oldalon, fejben eljátszottam a saját novellámmal a nyúzott énekeslányról, aki azért vett egy másodpéldányt egy könyvből, hogy örömöt szerezzen néhány embernek. Azoknak, akik kapják (bocs, Anya, Apa, nem lesz meglepetés, ha olvassátok), és Ferencnek, aki 2500 forintot kért a könyvért, picit többet kapott. Nyilván az ő története is megérne egy könyvet, hiszen intelligens, kellemes modorú ember benyomását keltette. A méltósága pedig azzal marad meg, ha a találkozás kapcsán nem az az első "vizsgálati szempont", hogy vajon van-e alkoholszaga (nem volt, cigaretta- sem), hanem ha emberszámba vesszük. A mai szomorú korban, amikor ezeket az embereket kriminalizálják, bántalmazzák, megverik, ezerszeresen kell őket támogatnunk. Nem, nem csak pénzzel. Állítom, Ferenc ma a pénznél jobban örült annak a két percnek, amíg nem árnyék volt egy jelenlevő, párhuzamos valóságban, hanem hús-vér EMBER. Aki ráadásul egy remekművet árul. Olvasta is. Egy olyan könyvet, ami túl a tartalmán arra is jó, hogy demonstráljuk: van még, aki olvas, könyvet olvas, tehát nagy eséllyel gondolkodó állampolgár. Ez a könyv lehet szimbóluma a gondolkodó emberségnek, a mentális ellenállásnak, a segítőkészségnek. Keressétek a Fedél nélkült áruló fedélnélkülieknél! Jót tesztek vele...a hajléktalanoknak is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése