MELANKÓLIA

Lars von Trier elkezdte forgatni a Melankólia második, rendezői változatát. Divatos kifejezéssel élve, spoilerezzük az alkotást, így közzétesszük az utolsó jelenet dialógusát. A képen jól látszik amint alattomosan, de gyorsan közeledik az izzó, pulzáló, gyilkos gázokból álló csillag. Már egészen közel van a Földhöz, csak percei lehetnek hátra a földi életnek. A becsapódás elkerülhetetlen. A főúri kastély lakói, mind a felső ezer tagjai, nem akarnak tudomást venni a közelgő pusztulásról. Szokásos napi tevékenységüket végzik, tervezik a jövőjüket.

- Megvan már a műtrágyagyár?
- Még nem, de dolgozunk rajta.
- Nem érek rá várni.
- Mindent megteszünk. Ma a hadsereggel megszálljuk a telepet.
- Tópart? Standok?
- Beépítve, de van egy kis gond. Elpárolgott a víz.
- Vegyünk a kínaiaktól.
- Már nekik sincs.
- Oroszoknak?
- Csak atomreaktorból származó vízük van.
- Jó lesz az is. Töltsétek fel azzal a tavat.
- Sajnos még 1000 évig sugárzik. A tudósok tiltakozni fognak.
- A Laci lerendezi őket.

A Melankólia becsapódik a Földbe. Zene, stáblista.

BETYÁRBECSÜLET

Tövis Sándor (becenevén Rózsa Robin) pásztortarhonyájának nincs párja e vidéken. A receptet gondosan őrzi alföldi tanyáján, állítólag a hangárméretű gépterem alá ásott betyárveremben tartja, szalonnával tűzdelt oldalasba varrva. Évente egyszer főz tarhonyát, akkor kivonul a kizárólag gasztrotémákat népszerűsítő média, és élő adásban közvetíti a nagy eseményt. Mert ilyen tarhonyát csak ő tud készíteni.

Immár a 13. Szikföldi Betyárétekfőző Népünnepélyen forralta a vizet a bográcsban, majd a friss tarhót (ő így nevezi kedvenc eledelét) azon melegében megkóstoltatta a jelenlévő ámuldozó riporterekkel, operatőrökkel. Mennyei, csodálatos, isteni íz, áradoztak a médiamunkások, Ezt követően Tövis Sándor életmű interjút adott, természetesen a gőzölgő tarhó mellett. A megható beszélgetésben szó esett mély istenhitről, betyárbecsületről, és a szegény gazdagokról, akiket százvalahány évvel ezelőtt Tövis példaképei rendre kifosztottak. Mert ez így volt helyes, tette hozzá a pásztortarhonya mestere.

Tövis pár éve nagyon belelovalta magát a betyárság dicsőitésébe. Szenvedélyes gyűjtőként egy helyi múzeumból megszerezte magának Rózsa Sándor mosatlan nadrágját, és pár hajszálat a híres igazságosztó hagyatékából. Van Sobri Jóska nadrágkötője is. A relikviagyűjtés után Tövis szintet lépett, bár erről diszkréten hallgatott a róla készült portréműsorban. Rózsa Robin ugyanis hagyományőrzőként, a tarhófőzés mellett immár leginkább az igazságosnak tartott fosztogatásban (vagyonátcsoportosítás) leli örömét. Lovagolni nem tud, ostort sem használ, de ahol feltűnik deli alakja, a félelem lesz úrrá a környezetében. Kifinomult ember lévén, egyelőre még nem folyamodott az erőszakhoz. Ő és betyártársai üzenni szoktak. Csak annyit mondanak: kell. Van, amikor erre sincs szükség, a tulajdonosok maguktól átadnak mindent.

Tövis Sándor elmondhatatlanul szerény, nem dicsekszik a megszerzett javakkal. Képviselőként hallgatni is megtanult. Mert hát ugye, a betyárbecsület mindennél fontosabb erény. A pásztortarhonya idén is elfogyott.