BETYÁRBECSÜLET

Tövis Sándor (becenevén Rózsa Robin) pásztortarhonyájának nincs párja e vidéken. A receptet gondosan őrzi alföldi tanyáján, állítólag a hangárméretű gépterem alá ásott betyárveremben tartja, szalonnával tűzdelt oldalasba varrva. Évente egyszer főz tarhonyát, akkor kivonul a kizárólag gasztrotémákat népszerűsítő média, és élő adásban közvetíti a nagy eseményt. Mert ilyen tarhonyát csak ő tud készíteni.

Immár a 13. Szikföldi Betyárétekfőző Népünnepélyen forralta a vizet a bográcsban, majd a friss tarhót (ő így nevezi kedvenc eledelét) azon melegében megkóstoltatta a jelenlévő ámuldozó riporterekkel, operatőrökkel. Mennyei, csodálatos, isteni íz, áradoztak a médiamunkások, Ezt követően Tövis Sándor életmű interjút adott, természetesen a gőzölgő tarhó mellett. A megható beszélgetésben szó esett mély istenhitről, betyárbecsületről, és a szegény gazdagokról, akiket százvalahány évvel ezelőtt Tövis példaképei rendre kifosztottak. Mert ez így volt helyes, tette hozzá a pásztortarhonya mestere.

Tövis pár éve nagyon belelovalta magát a betyárság dicsőitésébe. Szenvedélyes gyűjtőként egy helyi múzeumból megszerezte magának Rózsa Sándor mosatlan nadrágját, és pár hajszálat a híres igazságosztó hagyatékából. Van Sobri Jóska nadrágkötője is. A relikviagyűjtés után Tövis szintet lépett, bár erről diszkréten hallgatott a róla készült portréműsorban. Rózsa Robin ugyanis hagyományőrzőként, a tarhófőzés mellett immár leginkább az igazságosnak tartott fosztogatásban (vagyonátcsoportosítás) leli örömét. Lovagolni nem tud, ostort sem használ, de ahol feltűnik deli alakja, a félelem lesz úrrá a környezetében. Kifinomult ember lévén, egyelőre még nem folyamodott az erőszakhoz. Ő és betyártársai üzenni szoktak. Csak annyit mondanak: kell. Van, amikor erre sincs szükség, a tulajdonosok maguktól átadnak mindent.

Tövis Sándor elmondhatatlanul szerény, nem dicsekszik a megszerzett javakkal. Képviselőként hallgatni is megtanult. Mert hát ugye, a betyárbecsület mindennél fontosabb erény. A pásztortarhonya idén is elfogyott.