Megismerkedhettem egy új, rendkívül rokonszenves embertípussal, az általam csak "halmozó hátvédnek" nevezett egyeddel.
Az illetőbe a budaőrsi műszaki nagyáruház CD- és LP (lemez) osztályán botlottam bele. Szó szerint ez történt, mert amikor elhaladtam volna mellette-mögötte, akkor egy ravasz mozdulatot tett, bár érzékelte hogy jövök, mégis kimozdult álló pozicíójából, bodicseknek nevezik az ilyet, így minimálisan ugyan de egymásnak ütköztünk. Őt ez nem zavarta, levegőnek nézett és ténykedett tovább. Utóbb értelmezten csak a szituációt: nyilván ezzel figyelmeztetett, tűnés innét haver, most én vásárolok.
A férfi cédéket válogatott, már akkor legalább tíz-tizenkét albumot tartott egyszerre az egyik kezében, az állával meg is támasztotta azokat, nehogy leessenek, a másik, szabadon mozgó kezével pedig sebesen lapozgatott a tárolóban albumok között. Távolabb mentem, még véletlenül sem szerettem volna zavarni, megértem a gyűjtőszenvedélyt, totális őrület tud leni, türelmesen vártam tovább a szabadon hagyott részen, majd amikor mégis haladni szerettem volna és ott is keresni, ahol ő állt, akkor mindig úgy helyezkedett, hogy semmiképpen se férjek a lemezekhez. Mint egy tétmeccset vívó hátvéd (foci, jégkorong, kézilabda) velem együtt mozgott, és bevédte a területet. A kezében közben egyre magasabb cd-polcot épített. Próbáltam finoman jelezni, hogy én is szeretnék odaférni, de tüntetően pakolászott tovább. Végül meguntam, és leléptem.
Másnap visszamentem, és döbbenten láttam, hogy a kezében lévő lemezeket végül nem vette meg, mind ott maradt a tárolóban. Nem, nem, ezekből csak egyetlen példány van a boltban, ha el is adják a lemezeket, ezekből újat rendelni ennyi idő alatt (24 óra sem telt el) képtelenség. Tehát a halmozó-honvéd gyaníthatóan csak nézelődött és keményen ellenállt. Szerencsére a negyvenes-ötvenes évek színész-énekesnőinek felvételeit tartalmazó CD nem érdekelte. Engem igen. Megküzdöttem érte. Mázlim volt, a halmozó-honvéd nem tért vissza lejátszani egy újabb meccset.
