Kaptam hideget, meleget.
Elkezdtem összegyűjteni a Csőgörényről szóló
véleményeket. Mit írtak a kiadók (mind elutasított) és mit gondolnak az
olvasók.....
"Szeretlek Gellért András tudod,
de őszinte leszek, a te neveddel nem lehet eladni könyvet. Ha legalább egy
valóságshowban ott lettél volna, de így... rádióműsorokat csináltál, valljuk
be, a kutya nem tud ezekről. Bocs."
"Szar. Ilyen nevekkel
nem lehet jót írni!"
"Kopogós, terhelt
szöveg, prózaként nem működik..."
"Nem jó. Csalsz. Tele
vagy rosszindulattal. Ne így könnyíts a háborgó lelkeden. Vagy igazat írj, vagy
mesét. A handabanda nem a te műfajod."
"Csütörtökön lesz
kiadói értekezlet, ott beszélünk a könyvéről... még nem született döntés, kis
türelmét kérjük..."
"Hát, aranyos
szövegek, a Facebook-ra jók, de könyvben... nem hiszem."
"Megnézte az anyagát
a kollégám, és nagyon jónak találta.
Sajnos nem igazán a mi profilunk, és a jelen piaci
körülmények között nem akarunk belevágni egy ilyen műfaji próbálkozásba.
Viszont gratulálunk a kötethez, és sok sikert
kívánunk!"
Andriskám, alig tudom letenni a könyvet. Amikor mégis, akkor majdnem sírva fakadok. Ez nem görbe tükör, hanem TÜKÖR a világunkról. Öröm, hogy ilyen remekül írsz, és szomorú, hogy ilyenné váltunk. Mindenesetre megvan az ajándék, amit karácsonyra szánok néhány barátomnak. Ha nem tudom beszerezni a szükséges példányokat, írok neked.
"Miattad nyitom ki
reggelente a Facebook-ot!!"
"Ez bitang jó!"
"Szia Gellért András! Jól
meglepted magad születésnapodra egy könyvvel. Nem is akármilyennel, hanem
azzal, amit te írtál - kiváló megoldás. Aligha tudja ezt bárki bármilyen
ajándékkal überelni.
Ez a könyv egyfajta bizalomkártya is - amit ki
sem kell váltani, és azok, akik előre olvashatták az írásokat itt az
Facebookon, vagy a blogodon, rég bizalmat szavaztak a könyvnek meg a
szerzőjének. Riporterként, újabban meg haditudósítóként, hiszen egy hadszíntér
eseményeiről szólnak az írások. Gratulálok hozzájuk, és boldog születésnapot
kívánok! Barátsággal: Péter, a bizalomkártyád egyik tulajdonosa"
"Bálint György írta:
van, aki arra született, hogy lásson. Te is arra születtél. Látsz és remekelsz.
A humorral nagyobbat ütsz, mint egy furkósbottal. Csodás a fantáziád, az
ötletességed. És még nem is olvastam el mindet. De ennyit feltétlenül el
kellett mondanom." / Peredi Ági
"Igyekszem a hétvégén
megnézni, amit küldtél, tájékozódni, és érdemben reagálni. Addig is a
türelmedet kérném. 🙂" (Május óta nem kaptam választ.)
Motiváció 2.:
"Keresem a szavakat, de akárhogy is
igyekszem, csak ugyanaz jut eszembe: Az írásaid fergetegesek. Mélyek. Mindent
megmutatók."
"Tudod mi a legjobb a
könyvben? Hogy gondolkodásra késztet. Nem az a fajta írás, amit elolvasol,
leteszel, és már azon jár az eszed, hogy mit főzz holnap. Szeretem, hogy látom
benne, hogy érdekelt vagy a világban és húzol magaddal, hogy én is érdekelt
vagyok. Korrajz. Kór-rajz. A tőled megszokott intelligens iróniával, humorral.
Szeretem a kis viháncolós, összemosolygós történeteket. Nevettem olvasás közben
is. Hol harsányan, hol kissé kesernyésen. Pedig nem egy könnyed olvasmány.
Súlyos, mi több, fajsúlyos. A stílus, a szóképek, az abszurditás
makulátlanok.
Összefoglalom: KURVAJÓ!!!"
"Kedves Gellért András! Bátor ember vagy,mert aki az igazságot kimeri
publikusan írni egy sokak által keresett közösségi oldalon az nem túl népszerű.
Mintha az emberek félnének szembe nézni az igazsággal. Ennek ellenére Te mégis
sokak által megbecsült igaz ember vagy, s én se tudok átugrani egyetlen
posztodon sem, mert érdekes,és leköti a figyelmem. Utána van min elmélkedni.
Mély elismerés és tisztelet számodra tőlem. Bár én is leírhatnám az
"igazságaimat",de akkor közutálat tárgya lennék.További sikererek kívánok,
s olvaslak továbbra is. Baráti szeretettel,egy tollatlan költő."
"A könyvről: Kevés
dologért vagyok hajlandó félredobni a gépem, de ezért megtettem. :D
Ez lesz a legújabb őrület az országban,
javaslom, hogy olvassátok el mielőtt betiltják! :D "
nagyon kellemes hangvitelű
és szórakoztató személyiség,örülök,hogy pár éve megismerhettem személyesen is.
Mostantól nevezhetjük írónak is,mivel megjelent első könyve. De amiért most
írok,hogy igazán jól esett amit a mi példányunkba dedikált nekem és a férjemnek,az
az egy szó:"Barátaimnak" hiszen manapság nagyon nehéz barátokra
lelni,kevés a beszélgetni szerető ember,mindenki rohan és még sorolhatnám.
Megtisztelő,hogy egy ilyen embertől ilyen kedvességet kaptunk. Köszönjük
Gellért András! A könyvet ajánlom mindenkinek,igazán szórakoztató!
Kedves András!
Jelentem, ma (nov. 3.) a könyved végére értem. Nagyon jól szórakoztam, nagyon
sokszor sírtam volna. Egy olyan határmezsgyén
jársz, amely ezt a kettősséget magában foglalja. A következő jutott az eszembe:
Janus-arcú novellák(?), esszék(?) ezek.
A látásérzékenységed - nem vagyok szemész -
hihetetlenül jó!
Szóval, gratulálok!
Fantasztikus!
Letehetetlen. Anyukámnak felolvastam belôle és gyorsan megkaparintotta
magának.( de csak kölcsönbe, hiszem nekem dedikáltad). Gratulálok!
Hátizsákomba pont belefér, a könyv újabb helyeken való felbukkanása várható.
Őrület, nem tudok
dolgozni semmit. Olvasok! Olvasom, olvasom, pedig sokat ismerek belőle. Jól van
összeszedve, már amennyire én értek hozzá. Gratulálok!
Szivbol kivanom,hogy
kitartoan haladjon a valasztott uton szerencse kiserje,es sok-sok
barat.Szeretettel: Krisztina edesanyja
Olvassátok Gellért Andris
novelláit, én imádom :)
Kedves Emberek, ajánlom figyelmetekbe Gellért
András napokban megjelent,
Befalazott csőgörény c. könyvét, melyben rövid történetek során hol groteszkké,
hol abszurddá alakul át a már önmagában is néha irracionális aktuális közélet.
"Az első kötetes
szerző máris tudja azt, amit csak a legnagyobbak: az irodalom nem csupán
fájdalmas szembenézésre, társadalmi, lelki sebek feltépésére jó. Hanem
gyógyításra is."
Andriskám, alig tudom
letenni a könyvet. Amikor mégis, akkor majdnem sírva fakadok. Ez nem görbe
tükör, hanem TÜKÖR a világunkról. Öröm, hogy ilyen remekül írsz, és szomorú,
hogy ezt látjuk
Nehéz elviselni, ami ma
hazánkban történik, igyekszem is csak annyit foglalkozni az aktualitásokkal,
amennyit elbírok. Éppen ezért azt is megválogatom, hogy a kortárs írások
alkotói közül kit olvasok. Nos, hát Gellért András ilyen ember számomra. Úgy
nyúl a fájdalmas témákhoz, hogy általa közel tudom engedni, mert épít, támogat,
segít megérteni, hordozni az elfogadhatatlant. Nagyon köszönöm Gellért András!
ott volt nálunk is a fa
alatt...remekmű <3
olvassuk folyamatosan ....jár
kézről-kézre ....
Kedves Andris, most jobban van időm a
könyvedben elmélyedni, nagyon sok írásod a szívemből szól, sok pedig már szembe
jött az én életemben is :)Fantasztikus korrajz, gratulálok!
"Kedves Csaba!
Köszönöm a Csőgörényt! Ez lett a szilveszteri programunk. Könnyezve röhögünk.
Zseniális a pasi. Hol lehet beszerezni újabb példányokat?"
Szervusz András!
Gratulálok a könyvhöz! Zseniális! Köszönöm! Üdvözlettel, Pataki Miklós.
Világjáró Csőgörény, Whitby, UK.
Január 26., 13:22
Emberek, itt van, meg van nekem is végre ,
megérkezett a Szentfőldre is Gellért András barátom összegyűjtött arany
szösszenetei!!!
❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
Szia, ma este végeztem a könyvvel, szívből gratulálok! Profi munka. Vannak benne kissé gyöngébb darabok, de ekkora mennyiségű termés esetében ez természetes. Ráadásul a gyöngébbek is jóval túl vannak a közölhetőség szintjén. Olvasmányos, szellemes, abszurd írások. Igazi k-európai rapidtragikomédiák. Még egyszer GRAT. Kácsor Zsolt
Elolvastam. Igen, ilyen
röhejesen élünk ebben az országban, mióta ránkzuhant a látszat-demoklrácia, a “
kommunikâció szabadsâga”, amelyben az izlés meg a közlés beszélôviszonyban
sincsenek egymással, s amelyben szépen degenerálódik még az értemisëg is.. nem
csupán a szellemességedet dicsérem, hanem a lényeglátásodat. Jó kónyvet írtál,
Andriska! Szeretettel gratulāl Mester Ákos
"Üdítő
volt olvasni. Aztán az ember egyszer csak azt mondja: hűha! Hát mit is mond ez
az ember?
Megdöbbentő
hatású írások.Nem is olyan viccesek, de mégis úgy tűnik, mert úgy vannak
megírva, hogy valóban hasonlít Örkényre. Könnyed dolgokról ír, aztán egyszer
csak leesik az ember álla. Mint Örkénynél." Ritoók Magda
Hol használ a
csőgörény? / Németh Péter
írása
2018. december 17. 07:17
Fájdalmas szatírát írt, sajátos
egyperceseket Gellért András a Befalazott csőgörény című kötetében. A
csőgörény, talán sokan tudják, talán sokan nem a szarszippantónak a népi neve,
és ha nagyon közönséges akarnék lenni, azt mondanám: az írások arról szólnak,
hogy nagy szar van itt. Hogy hol? Persze, hogy itt, ebben az országban.
Ha nekiállsz olvasni – javaslom az
olvasónak, hogy ne egyben tegye, szép lassan, naponta vegyen magához néhány
írást -, hamarosan arra jutsz: groteszk világban élünk. Gellért mindent
kicsavar, átértelmez, áthelyez, mondatait humorba, gúnyba csavarja, de
ezeket lehántod, afféle külső rétegként lehámozod, rögtön otthagyod a
nevetést is, szomorúvá leszel; hol élsz, hogy élsz, és hogyan élhetnél?
Hogyan élhetnél egy olyan világban, ahol
csupa hazugság vesz körül, ahol az értékeket senki nem becsüli, viszont a szar
szippantója a társadalom fontos szereplője. Persze, hogy az különben ha ő nem
lenne, elöntene bennünket a fekália. Nagy igazság, gondolod olvasás közben,
aztán rájössz: az üledéket csak onnan szippantják ki, ahol dugót okoz, ténylegesen.
Vagyis a wc-ben. De az országból nincs az a csőgörény, amely képes lenne
ezt a feladatot elvégezni. Hamis a rádió, hamis az egész média – nem véletlen,
hogy Gellért , rádiósként onnan hozza groteszkjeinek egy részét. Meg az
iskolából, meg az egész társadalomból. Aki elolvassa a könyvet,
rövidebb-hosszabb pamfleteket, menthetetlenül ott találja magát a 2000-es évek
Magyarországán, Sorostól a köz médiájának csúfolt médiavilágig.
https://hirklikk.hu/kozelet/hol-hasznal-a-csgoreny/345440
Görényidomítás
Kellett némi idő,
amíg sikerült eltávolodnom Gellért András világától, de
a friss események újra csőre töltötték bennem a háborgó állampolgárt. A Befalazott csőgörény című kötet
tájai, városai elrajzoltságukban is hitelesek. A korábban a közösségi oldalon
publikált írások szereplői közöttünk élnek.
Próbálnak alkalmazkodni, élni,
túlélni az elszabadult vitorlaként csapkodó törvényhozási kontextusban.
(Bármily szép képzavarnak is tűnik, tessék csak összevetni a tényekkel. Na
ugye.) Gellért tömörsége zavarba ejtő, a jelenből vagy éppen a jövőből
kiszakított szeletek képtelenségnek, fikciónak tűnnek, de csak addig, amíg
valamilyen napi esemény, nyilatkozat át nem formálja őket non-fictionné.
A címadó szarszippantás talán nem is
túl elképzelhetetlen, mint ahogy nem az a kolhozregényekért, tajgaköltészetért
és a Vascsizma táncegyüttesért orgazmikusan rajongó rádiós műsorvezetőnő, vagy
a nemnyilatkozó nyilatkozó sem.
Nem áll távol a valóságtól a beszélgető
nénikre támadó rendőrök rohama, az ételosztókat kerékbe törő inkvizitor, a
másik bolygóra átigazoló miskolci gyökerű, kivénhedt roxtár (!), a munkaerőt az
utcáról elrabolva beszerző bűnbanda, a népharag elől menekülő pártelnöknek új
arcot alkotó plasztikai sebész.Keserűség szivárog Gellért sorai közül, a
tehetlenségé, a fölháborodásé, hogy mennyien néznek bennünket hülyének – és
mennyire. Az iskolai oktatásban a lőtér foglalja el a tornaterem helyét,
pácéltörő és géppuska védi a táblát meg a krétát – amit egyébként a szülőknek
kell behozni. A stadion fűtött gyepe égeti a milliókkal kitömött focisták
talpát. Az kórházigazgatóknak pozitív híreket kell szállítaniuk, ezért
egymásról koppintják le a házi feladatot, nem baj, ha egy szó sem igaz belőle. A
karcolat megírása óta olyan orvos-minisztert kaptunk a nyakunkba, aki elhagyva
becsületes szakmáját most bornírt megállapításokat és kinevezéseket hint
szerteszét – fék rajta sincs.
December eleje óta pedig magasabb
sebességfokozatba kapcsoltak a minden pozícióra alkalmas, szavakat igen, de
gondolatokat nem használó homo roboticusok. A Csőgörény csattanós látlelet arról, hogyan néz ki egy
vesztébe kergetett ország. Az olvasó röhög saját sírnivaló helyzetén, miközben
Gellért csípős karcolatokban megrajzolt csúnya új világa dokumentumprózává
alakult át.
Bedő J. István
Gyógyító
irodalom - Sándor Zsuzsa 168 óra
A napokban jelent meg Gellért András Befalazott csőgörény című
kötete. A címadó novella így kezdődik: „Amíg riporter és szerkesztő voltam
valami rádióban, addig senkit sem érdekeltem. A műsorokról, történetekről,
élményekről sosem kérdeztek. Persze mit kérdeztek volna, ha nem is hallgatták.”
Főhősünk azonban pályát váltott, s azóta az élet császárának érzi magát:
BMW-vel jár, az emberek versengenek a társaságáért. Csőgörényes lett: szart
pucol, eldugult lefolyókat tisztít. Szerencsére a valóságban Gellért András nem
adta fel szerkesztő-riporteri hivatását. A 168 Órának elmondta, gyerekkorától
kezdve riporter akart lenni.
– Középiskolás voltam, amikor a Magyar Rádió pályázatot hirdetett
tinédzser riportereknek. Kőszegi Gábornak köszönhetem, hogy bekerültem a
rádióba 1984-ben. Mint sokan mások, én is az ifjúsági osztályon kezdtem. Aztán
jött az Ötödik sebesség, a Táskarádió, a Reggeli csúcs, a Magyarországról
jövök, a 168 Óra és a Tér-idő.
Gellért András a televíziózást is kipróbálta, dolgozott az
Objektív, Az este, az Egyenes beszéd közéleti műsoraiban. Saját rádiósorozata,
A Metró klubtól a Szigetig 333 adást élt meg. Az elmúlt évtizedek
kultúrtörténetét mutatta be a könnyűzenén keresztül. Szinte minden rádiós és
televíziós műfajban otthon van, 35 éves tapasztalattal azonban jelenleg nincs
saját műsora. Az utóbbi két évben kezdett el rövid prózákat írni, amelyeket
Facebook-oldalán tett közzé. Olvasói biztatták arra, hogy írásait könyvben is
kiadja. Műveiben karcos fénytörésben láthatjuk cseppet sem vidám
hétköznapjainkat, de görbe tükörben a keserűn is jóízűen kacagunk. Az első
kötetes szerző máris tudja azt, amit csak a legnagyobbak: az irodalom nem csupán
fájdalmas szembenézésre, társadalmi, lelki sebek feltépésére jó. Hanem
gyógyításra is.
Dési János
írása
ROHANUNK A SEMMIBE, DE AZT LEGALÁBB VIDÁMAN
Gellért András hiperrealista könyvéről
Valamikor a történelem előtti időkben, s az Óperencia tengeren
túl, volt egy mokány fiú, aki elhatározta, hogy újságíró lesz. Ilyesmire
manapság tisztességes ember valószínűleg nem is gondol, de akkor, a múlt
évezredben még többen bíztatóan hümmögtek, hogy nagyon derék ötlet fiacskám.
Hát csak próbálkoz
Az élet és a szerencse úgy hozta, hogy ezekben az években
átmenetileg szünetelt a hazugság kora – mi akkoriban azt hittük: véget ért a
hazugság kora – aki tehát tényleg újságíró volt, egyre közelebb férkőzhetett az
igazsághoz, mi több, meg is oszthatta információit a közönséggel, amelynek
kétségtelenül élt még egy érdeklődő része.
Hogy a lámpagyár üzemi lapjában – amely azért akkor sem volt egy
New York Times – vagy a történetünk idején még létező Magyar Rádióban tehette
mindezt az persze nem mindegy. Az elsőre azt lehet mondani némi kegyes
nagyvonalúsággal, hogy jó iskola – mert itt lehet zsákba kötve megtanulni
táncolni, ami a „nagy öregek” kisstílű megjegyzése szerint az újságírószakma
alapja K- Európában.
Node a Magyar Rádió – hogy egy szép zsurnalizmusal
éljünk – a változás szele jelentős részt onnan fújt. (Csak később vált ez a
hely bolond lyukká.)
Vagyis, nemcsak közelebb férhettünk a valósághoz, de azt jó
irányba terelni is alkalmunk lehetett és ezzel együtt megjelent ott egy új,
nevezzük nevén, emberi hang. A műsorok, különösen a Petőfin és az ifjúsági
osztályon valóban arról szóltak, ami akkor fontos volt. S eltűnt az a korábbi
kioktató, tornatanáros stílben fogant hangnem, amiről még mindig a napközik
finomfőzelék szaga jut eszembe a kopott, nedves viaszkosvászon asztal fölött,
miközben Manyi néni hangja tölti be a levegőt.
Szóval, lehetett rádiót hallgatni, és rádióműsort csinálni, mert
ez már más volt, jó volt, fontos volt. Mutatta, hogy másként is megy ezt – bár
azt talán senki sem sejtette, hogy nagyon más lesz rövidesen.
És határozottan emlékszem, hogy ott kuksoltam a Videoton
táskarádió előtt, amikor először vezette talán az Ötödik sebességet tárgyalt
kötetünk jeles szerzője – kultikus műsor volt, ritkán hagytam ki és akkor
is fájt érte a szívem – és nagyon büszke voltam rá, hogy az
én barátom bent van a tutiban, s ráadásul, milyen jól csinálja.
Most mondjam azt, hogy magunkra voltam büszke? Hogy mi vagyunk az új időknek új
dalai? A nyolcvanas évek második felének elején járunk. S minden reggel úgy
ébredtünk, hogy nem sejtettük, az a nap miben lesz nekünk más, mint az előző,
de üzembiztosan más volt, szebb, jobb, naposabb.
Más volt, és ha akadtak ingadozások is, tehát egyre jobb lett –
vagy legalábbis mi annak láttuk, miközben a fényes jövő feltartóztathatatlanul
robogott a maga évszázados útján, ahol mi csak porszemek lehettünk, miközben
álló nap kiskanállal hordtuk a vizet a tengerbe.
Beh jó is volt.
Tényleg.
És Andrásban azt szerettem a leginkább, hogy milyen kedvvel és
lelkesedéssel csinálja mindezt. Az öröm a hangjában rezgett miközben valami,
azóta kisiklott elme azt énekelte „Kapcsold az ötödik
sebességeeet.”
És itt egy úgynevezett polgári szóra álljunk is meg egy
pillanatra, hogy érzékeltessük e két kor az akkori és a mai - különbségét. A
Trabantok, Wartburgok és Zsigulik világában az „ötödik sebesség” igencsak
vicces volt. Nem létezett. Az „ötödik sebesség” volt az, ami nem volt. Nem
lehetett. Maga a lehetetlenség. Max a negyedik és jól tudjuk, hogy a Trabant
útfekvése kitűnő, gyorsulása nagyszerű, de ez nem szabad, hogy bárkit is
könnyelműségre csábítson. Négy és kész.
Most meg az ötödik vagy a hatodik sebesség is ott virít bármelyik
Németországból a múlt héten behozott szlovák rendszámú gépkocsiban. Az „ötödik
sebesség” ma már, mint metafóra, értelmezhetetlen. Mert van. Mert nem
szimbolizálja azt, amit akkor, hogy akarj és merj többet. Hogy lépd át az
eddigi valóságot, azokat a szabályokat és körülményeket, amelyek szürkévé is
unalmassá tették az életünket, de mi elhatároztuk, hogy kiszínezzük.
András a hangjával.
Azzal, hogy tudta, mivel kell foglalkozni. A skinhead-ekről
készített műsorát – és az abból írt cikkét, amely talán a Kritikában jelent meg
– évekig tanítottam azoknak, akiknek már én mutathattam meg valamit abból, mi
is az újságírás.
A bátorság, a tudás és a tisztesség.
A valóság, amit látnunk kell.
És ahogy ezt a könyvet most kézbevettem – mit kézbevettem, hiszen
nagyrészét az interneten olvastam, amit nem lehet kézbevenni, úgy a szó szoros
értelmében, mert ez már a hetedik sebesség – akkor arra jutottam, hogy András
barátom megintcsak megtalálta korunk műfaját, amiben a valóságról
beszámolhatunk.
Mert korunk valósága a túlzásra épülő irónia.
Igen T. olvasó! ma ez a valóság, ez a reális élet.
Ma már nem lehet interjúkkal, riportokkal az életünket megmutatni,
mert annyi a manipuláció, a csalás, és annyi az áruló ún. újságíró, a
bértollnok és a béren kívüli szerencsétlen ritter, hogy reménytelen.
Egyetlenegy út maradt, ha a valóság érdekel minket – és mi a fene
érdekelne még egy Gellért Andrást – ha
kifigurázzuk ezt világot. Egyrészt, ez kis erkölcsi elégtétel nekünk azért,
amit a mindennapokban mérnek ránk legújabb zsarnokaink, másrészt mert a
legvadabb túlzás is maga a rögvalóság itt e Kárpátok bércétől körbevett kis
hűbéruradalomban.
Mondhatnám azt is – tehát ha mondhatom még, akkor mondom is-, hogy
ez a könyv egy felemelt ujjú figyelmeztetés. Hogy ebben élünk, ez vár ránk. Ne
áltassuk már magunkat azzal, hogy nem lesz rosszabb, meg jó ez, meg nem lopnak
el mindent és legalább nem csinálnak háborút.
De. Minden rosszra tessék felkészülni, mert bekövetkezik – erről
szól ez a vidám kis könyvecske, amit lapozgatva sokkal jobb kedvűen hullunk a
semmibe.
Jó szórakozást hozzá.
Dési János
https://szubkult.blog.hu/2018/10/24/rohanunk_a_semmibe_de_azt_legalabb_vidaman?fbclid=IwAR17Av0zxtfzz7S3Hjl8Vz8ilTUDSOJ4mQok70bkhwKjUVK_V9JJ2-gz_eQ