"S midőn övék lészen a föld, a víz, az ég, körbenéznék és látják vala, ideje jő a mulatságnak"
A húszezresből, vagy az ötszáz eurósból sodort füves cigi snassz, csak kispályások próbálnak így villogni a VIP páholyban unatkozó playboy nyuszik előtt, de felesleges többszázezret elfüstölni, mert ezzel a mutatvánnyal nem viszik semmire, egyszerűen leszarják őket. Thaiföld is múlt idő, oda már csak a parasztok járnak, verdát pedig ciki harmincmillió alatt venni. A lovag attól lovag, hogy övé a legdrágább nyereg, és ha csatába indul, mindig győztesen tér vissza.
A lovagok körében népbetegség, "foglalkozási ártalom", hogy a szerzésen kívül nem csinálnak semmit, társadalmi hasznosságukat tekintve pedig egyenesen káros a létezésük. Unatkoznak, nem lelkesíti őket semmi, na jó, talán a pénz, de az első milliárd lenyúlása után már az sem túl izgalmas a számukra.
És itt jön a képbe dr. Lendinszky Iván ügyvéd, aki egykoron maga is lovagként létezett. Történészek, politológusok feljegyzései szerint közönséges bűnöző, a leghírhedtebbek egyike. Némi kitartással és persze szerencsével akár még király is lehetett volna belőle, nem hiába nevezték Cselvetőnek, de egy balul sikerült vállalati lenyúlás után, be kellett érnie a királycsináló szereppel. Így sem járt rosszul, de a lovagok (több évre taksált köztörvényesek) élete már csak ilyen, bármikor kiüthetik őket a nyeregből, a zuhanás pedig teljes páncélzatban, száguldó lóról maga a halál. Ő ugyan túlélte, de már csak árnyéka lett önmagának. Visszavonult és csak néhanapján kértek tőle tanácsot, apróbb segítséget unalmas, vidéki tyúkperek megoldásához. A vagyon pedig apadt, napról napra egyre kisebb összeg jelent meg a banki egyenlegen, ami okkal rémisztette meg, és persze késztette gyors gondolkodásra Lendinszkyt. Az életösztön, a szerzés kényszere végül megszülte a gondolatot, amely az ügyvédet ismét visszavitte a lovagok (önerőből magasra jutott adó optimalizálók) közé.
Olyan szikra pattant ki elméjéből, amely azonnal fellobbantotta a tüzet, egyúttal ismét érdekessé tette őt a hazai vállalkozó-lovagok körében. A nagymenők mind ott akartak lenni Ólmospusztán. A nagyréten.
Dr. Lendinszky nagyot akart dobni, mert tisztában volt azzal, csak így térhet vissza a mindennél jobban jövedelmező csatamezőre. Tudta, a kiégett, fásult, depressziós, potenciazavarokkal küszködő vállalkozóknak új impulzus kell, férfias kaland. A részvételi díjat egymillió forintban határozta meg.
Dicsőség vagy halál! Ez a molinó fogadta az ólmospusztai lovagi tornára méregdrága luxusautókkal érkező stadionos, szállodás, agrár, tanácsadó lovagokat. Udvarhölgyek is szép számmal kísérték őket.
Lendinszky a nevezési díjak átutalása után máris 300 millió forinttal lett gazdagabb, az est végére azonban közel egymilliárdot könyvelhetett el, mert a legtöbb lovag igénybe vette az extra szolgáltatásokat is, például a harc előtti tantramasszázst. A torna délután kettőkor kezdődött zászlófelvonással, trubadúrénekekkel és a Himnusz közös eléneklésével, ezt követően kisorsolták a sorrendet és a küzdő párosokat.
Ez a lovagi torna csupán annyiban különbözött a 15. és 16. századi összecsapásoktól, hogy ezúttal nem lovakon ültek a küzdők, hanem luxusautóik volánjánál. Dárdáikat a leengedett ablaknál bal kézzel fogták, jobbal vezettek, a jobbkormányos autók esetében értelemszerűen a bal kezüket tartották a kormányon és a jobbkezükkel ragadták meg a harci eszközt. Az autók egymással szemben haladtak, és mivel semmiféle korlátozás nem volt, így a nagyobb teljesítményű, gyorsabb és erősebb autók tulajdonosai kerültek előnybe.
A küzdelem egyszerű, ugyanakkor rendkívül látványos és brutális volt. A lándzsákat a szélvédőkre irányították és amikor a két autó egymással szemben, de egymás mellett elszáguldott, a fegyverek a szélvédőt szétrobbantva az utastérben csapták fejbe a lovagokat. Hiába viseltek bukósisakot és páncélinget, akit eltaláltak ájultan száguldott tovább, és ilyenkor csak a biztonsági betonfal tudta megállítani. Többen életveszélyes és maradandó károsodással járó sérülést szenvedtek, autóikat pedig totálkárosra törték.
Az anyagi kár szinte felbecsülhetetlen, de ez szóra sem érdemes velejárója az új játéknak. Az emberi ronccsá vált lovagok (közpénzből befektetők, bármire felbérelhető ügyvezető igazgatók, EU-pályázatok állandó nyertesei) helyét pedig azonnal betöltötték a semmiből érkező új lovagok.
Az első lovagi tornát óriási sikerként könyvelték el. A győztesek, Ólmospuszta után ismét magukra találtak, éltek és szórakoztak, nyoma sem volt már a depressziónak. A merevedési zavarok is megszűntek, legalábbis erről nem beszéltek többé.
