BÉLSZÉL AZ ASZTALNÁL

- Tisztelt kollégák, tudóstársak, nyelvész barátaink! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek a "Szavak és tettek ereje" című konferenciánkra. Mielőtt azonban megkezdenénk a munkát a különböző szekciókban, arra kérlek benneteket, olvassátok át, majd írjátok alá az előtérben elhelyezett pár soros nyilatkozatot. Ne ijedjetek meg, erre csupán azért van szükség, hogy nyilvános megszólalásainkkal megőrizzük tudományos műhelyünk jó hírnevét. Tehát, csak akkor és csak úgy beszéljetek mikrofon előtt, vagy írjatok twitter üzeneteket az itt végzett munkáról, hogy ha az a szervezetünk érdekeit, jó hírnevét nem sérti, megítélését hátrányosan nem befolyásolja, nem ütközik jogszabályba; továbbá nem okoz erkölcsi és anyagi kárt.

Alig negyedórával később máris összeült a "Mivel fejezhetjük ki azt, amire már nincsenek szavak?" elnevezésű szekció. A munkacsoportban Bécsből érkezett viselkedéskutatók, pszichiáterek valamint, a napokban érthetetlen okból és a már ismert brutalitással felszámolt Lőrincze Lajos Intézet nyelvészei vettek részt. A konferenciát szervező Borhidfalvy Ágoston professzor kért elsőként szót, elindítva ezzel a közös gondolkodást.

- Vegyünk egy alapesetet, melynek leírására sajnos kikoptak a szavaink. Bár, lehet, hogy erre sosem voltak. Szóval képzeljünk el egy vasárnapi ebédet, ahol az asztalnál ott ül a szűk család. Beszélgetnek, beszámolnak az üzleti sikereikről, betegségekről, tervekről, kanalazzák a levest, mikor is egy szép, nagydarab rokon, elkezd eregetni.
- Mit?
- Eregetni. Szelei lesznek.
- Baj van a belével, ezt szeretnéd mondani, Ágoston?
- Igen, köszönöm. Gond van az emésztésével. Vagy legalábbis ezt feltételezhetjük vele kapcsolatban.
- Miért nem megy ki a mellékhelyiségbe?
- Jó kérdés, annál is inkább, mert többen is ezt tanácsolják neki.
- És?
- Nem megy ki, sőt egyre többször és egyre nagyobbakat...
- De ugye ez nem történt meg, ez csak példamondat, Ágoston professzor úr?
- Rátok bízom ennek megválaszolását. Szóval, ez a családtag, hiába kérik, nem megy ki a vécére , hanem folyamatosan szellent, közben a mobiltelefonját nyomkodja és mindenfélét posztol a világhálón.
- Érdekes. Ezek szerint azonnal kiad magából mindent.
- Az egyik családtag kifejezetten kéri, hogy menjen ki, ne büdösítse be az ebédlőt, vagy ha nem teszi, akkor pedig ő fog elmenni, és vissza sem jön, amíg a kedves rokon nem hagyja abba az eregetést és a twitter üzengetést.
- Kínos.
- Az. De a java csak most jön, mert egy idő múlva letolja a nadrágját, és helyben elvégzi a nagydolgát.
- Ebéd közben? Az asztalnál?
- Az asztal alatt. Vagyis alá.
- A többiek előtt?
- Persze. És aztán le is fotózza.
- És ezt eddig nem tudták róla? Hogy így viselkedik?
- Két családja van neki. A kisebbik, ahonnan ő jön, ezért dicsérni szokta. Sőt, bizonyos esetekben, amikor a család érdekei ezt kívánták, még javasolták is, hogy minél jobban vetkőzzön ki magából. Bár, ezt nem is kellett kérniük. Ő ilyen. Egy használt papírzsebkendő többet ér, mert azt legalább még lehet használni valamire.
- Ez egy....ez egy....nem is tudom, mit mondjak erre.
- Én sem tudom, Csak keresem a megfelelő szavakat erre, professzor úr.
- Kedves kollégák! Ezért vagyunk itt, hogy nyelvészként, viselkedéskutatóként választ adjunk ezekre a kérdésekre. Miért tesz valaki ilyet, valamint miként minősíthetjük mindezt? Várom a javaslataitokat.
- Jellemtelen.
- Pontosabb megfogalmazás kell. Végtére is nyelvészek vagyunk.
- Neveletlen. Nem, inkább bunkó.
- Elcsépelt kifejezés.
- Tűrhő.
- Nem rossz, de nem elég erős.
- Szutyok.
- Színpadias.
- Alja.
- Hát....
- Ganaj.
- Ez is kevés.
- Tahó.
- Gyökér.
- Ótvar.
- Egy büdös g....i.
- Ez tökéletes, nyelvtanilag és tartalmilag is hibátlan, de nyilván, ti is ismeritek néhai Péter barátunk mondatát, "bizonyos szint fölött nem süllyedünk egy bizonyos szint alá." Most tartsunk tíz perc szünetet, utána pedig újabb eseteket vitatunk meg. Ha pedig még nem mondtam volna, van kint kávé és pogácsa.