2019. november 6., szerda

NE LÁSS, NE HALLJ, NE BESZÉLJ!

Örvendetes hír, hogy újabb rendkívül logikus szabályokkal, rendeletekkel, helyi törvényekkel könnyítik meg a Parlamentben dolgozó újságírók munkáját. Már korábban is ideális körülményeket teremtettek a számukra, de most még inkább odafigyelnek rájuk, nehogy a képviselők, államtitkárok, miniszterek megzavarják őket az alapvető tájékoztatási feladatuk végzése közben. Éppen ezért a nevezett tisztségviselőknek szigorúan tilos az újságírók közelébe menniük. A tudósítók munkája elé nem gördíthetnek akadályokat meggondolatlanul odavetett információkkal, interjúknak álcázott folyosón történő megállással és locsogással. Hogy ez még véletlenül se történhessen meg, ezért a médiamunkásokat a Parlament kazamatáin keresztül engedik be a szigorúan őrzött, politikusoktól megtisztított részlegekbe. Előtte elveszik tőlük a hang és képrögzítő eszközeiket, de még a jegyzetfüzeteket is. A fegyveres őrök, puha, 100 százalékos pamutból szőtt textíliával gondosan, ugyanakkor finom mozdulatokkal bekötik a tévés, rádiós, illetve írott sajtó munkatársainak a szemét, majd a belépés előtti pillanatokban füldugókkal ajándékozzák meg őket. A titoktartási szerződés aláírására a kilépéskor kerül sor. Ezek után nem mondhatunk mást, mint hogy ilyen helyen öröm dolgozni. Az igazi nyertes azonban maga a nyilvánosság, a mindenre nyitott és érdeklődő publikum.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

KÉSSEL A KEZÉBEN JÁRKÁLT

Mikor máskor, mint éppen most húsvétkor estem ágynak, megállás nélkül töltöm a zsebkendőket, miként politikus a kolbászt tiktozott közösségi...