Ónos eső és szél. A legrosszabb kombináció temetéskor. Ott állni a fagyban, latyakban, érezni, hogy ázik a drága kabát, alatta a fekete öltöny, fekete nyakkkendő, nedvesedik a cipő, egyre hanyagabb a varrás a talprésznél, rosszabb esetben még az IPhone-t is víz éri, súlyos pénzekért javítják, ha egyáltalán lehet még javítani, ennyit azonban muszáj bevállalni, el kell kísérni egészen a sírig, aztán szevasz, de addig is lásson a frakció, hogy te is ott vagy, velük, vele, átérzed a fájdalmat, amit csak egy fiú érezhet, ha az anyjától búcsúzik. Valahogy ki kell bírni ezt a két órát, A frakció összes tagja itt van, mert ahogy a szavazásoknál, ezúttal is kötelező az egység felmutatása.
Pille Ágost a frakció nehéztermészetű, ugyanakkor szemtelenül fiatal frakcióvezetőjének anyját nem kedvelte különösképpen a frakció, a többség idegen érdekek képviselőjének látta, csupán egy-két régivágásű képviselő tisztelte, de ők is pusztán amiatt, hogy ilyen remek hazafit adott az országnak, mint Ágost. A búcsúbeszédben a pap szintén ezt emelte ki, milyen sokat is köszönhet az istenáldotta nép a megboldogult Pilléné Köves Júliának, aki nagy szeretetben nevelte fel fiát. A lelkipásztor, akit természetesen a frakció kért fel a ceremóniára, gyönyörű pillanatokat idézett fel Pilléné életéből, például azt, amikor először tehette keblére a gyönyörű újszülöttet Ágostot, majd arról beszélt, milyen büszke volt anyja a jogi doktorrá avatott fiára, és arra, hogy Ágostka már tizennyolc évesen milyen remek beszédet mondott az akkor miniszterelnök ellen.
Ez utóbbi persze nem volt igaz, mert Pilléné a fia első parlamenti felszólalásakor éppen a tanáriban nézte a közvetítést, és úgy érezte ott helyben elsüllyed szégyenében, mert a kollégái nem leplezett undorral a hangjukban azt kérdezték tőle, "ez a te Ágost fiad?"
Igen ő volt, a kicsi Ágost, aki egészen normális gyerek volt, egészen addig a pillanatig, amíg nem vált politikai zombivá és nem kezdett tömény baromságot mondani. Ez az egykoron édes kölyök igazi kretén lett, a legnagyobb hazugságokat képes volt kihányni magából, őt küldték a tévébe, rádióba nyilatkozni, ő tartott sajtótájékoztatókat, a frakció pedig értékelte munkabírását és azt, hogy nem riad vissza semmitől. Munkabírásának és legendás gátlástalanságának köszönhette szédítő karrierjét, amit az anyja egyre nagyobb félelemmel és viszolygással figyelt. "Ágostka, kérlek állj le, hagyd ott a politikát, ne hozz szégyent rám, ne legyél züllött ember", kérlelte Pilléné, de hiába, mert Ágost a frakció emblematikus arca lett, a romlottság szimbóluma. A frakcióban nem lehetne következmények nélkül kimondani, de mégiscsak ebbe a szégyenbe és szomorúságba halt bele Pilléné, akit a népes frakció egészen a sírig kísért és ahol a pap a szokásos, "és legyen néki könnyű a föld" zárómondattal búcsúztatott, e szavakkal köszönt el a földi fájdalmaktól immár megszabadult anyától.
Ágost szenvtelen arccal dobta a sírba a fehér liliomot, anyja kedvenc virágát. Ezt követően leengedték Pillénét a gödörbe, majd a frakció összes tagja kifejezte részvétét Ágostnak, kezet fogtak vele, de többen megölelték,majd elindultak a temető parkolójában álló autóikhoz. Az út csúszós volt, ónos eső szitált, és heves szél fújt. Az Iphone kibírta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése