JÓL MEGEMBERESEDTÉL!

Az általam oly nagyra tartott Török Mónika legutóbbi bejegyzésében azt írta, "minden embernek van egy Géza bácsija", aki a hülye vicceivel és ósdi történeteivel mindenkit lefáraszt maga körül. Úgy tűnik, nekem a kelleténél több Géza bácsim van, akik mintha csak összeesküdtek volna ellenem, gondoskodtak arról, hogy emlékezetes legyen a hétvégém.

Meghívást kaptam az Ausztráliában élő unokatestvérem budapesti esküvői előbulijára, ami azt jelenti, hogy az összes még élő rokona is ott volt. Mivel ez az unokatestvérem a világ legrendesebb és legkedvesebb embere, valóságos szent, ezért legyőzve a társasági élettel szembeni irtózásomat, köszönettel elfogadtam az invitálást.

Ha még nem mondtam volna az éttermeket sem szeretem, a svédasztal körüli toporgás és a vadászatra hasonlító élelemszerzés feszültté tesz, de többször felszólítottak arra, hogy fogyasszak végre valamit. Így erőt vettem magamon és elindultam a gyümölcsleveses kondér felé. Már éppen merítettem volna, mikor a minimum 15 éve nem látott "Géza bácsi" megszólított. Köszönés nem volt, rögtön a lényegre tért.

- Hú, te aztán rendesen megemberesedtél!

Annyira megdöbbentem, hogy szinte szóhoz sem jutottam. Végül, nem a legjobb választ adva, ezt mondtam.

- Ez a téma nagyon nem érdekel.
- Pedig komolyan nagyon megemberesedtél. (értelmezve: kurvára meghíztál)
- Én pedig komolyan mondom, hogy baromira untat ez a téma, úgyhogy hagyjuk.
- Jól van, vedd úgy, hogy nem mondtam semmit.

Valahogy visszatántorogtam az asztalhoz. A maradék étvágyam is elment. Ekkor jött a következő "Géza bácsi", aki valójában néni. Kedveskedni szeretett volna, ezért először a vállamra tette a kezét, majd megsimogatta a hasamat.

- Jól nézel ki Andriskám.
- Ezt hogy érted?
- Hát, felszedtél pár kilót.

Ekkor már nagyon ideges voltam, de uralkodtam magamon. És ekkor megérkezett a harmadik "Géza bácsim", aki a kézfogás után mosolyogva ezt az információt osztotta meg velem.

- Látom az írásaidat a fészbukon, de nem olvasom őket.

Tegnap óta a "Géza bácsi" jelenségen töröm a fejem. Biztosan én sem vagyok már annyira a humoromnál, de egetrengető bunkóságnak tartom, ha valaki megjegyzést tesz más külalakjára, súlyára, zsírpárnáira. Az én magánügyem, hogy éppen olyan vagyok-e mint egy vágásérett disznó, vagy mint egy izmos és inas Armani férfimodell Milánóból. Ez utóbbi sajnos még sosem voltam, de talán disznó sem. Elég sokat kínzom magam a fekvőtámaszokkal (heti háromszor megyek a Rómaira) alkalmanként lenyomok 240-250 fekvőt, közben gyalogolok hat kilométert, szóval nem tunyultam el, esőben, szélben is kint vagyok. Most éppen van rajtam 6 kg felesleg, de ez pillanatok alatt lemegy. De a Géza bácsiknak ezt kár lenne magyaráznom, az étterem elé pedig nem akartam kihívni, hogy "na Géza bácsi, nyomjunk már le néhány fekvőt. Lássuk hogy bírod."

De azért nem árt tisztában lenni azzal, hogy érheti kellemetlen, sőt kínos meglepetés azokat a "Géza bácsikat", akik ilyen buta, esetlen módon próbálnak jópofák lenni. Mert amikor azt mondják valakinek, hogy "jó nagy lett a körfogatod (hasad, beled, hájad), akkor ilyen választ is kaphatnak:

- Hát igen, tudod a gyógyszerek miatt híztam meg. Nagyon erősek.
- Jaj, ne haragudj, nem tudtam.
- Most már tudod. Remélem sikerül legyőzni a kórt.

Senki ne essen kétségbe (vagy örüljön), mert szerencsére nem vagyok beteg.
Mindenesetre tegnap este a legjobb válasz talán ez lett volna.

- Géza bácsi, te vagy az? Alig ismertelek meg, annyira megöregedtél.

Mivel nem vagyok "Géza bácsi", ezt sosem fogom mondani. Úgy láttam viszont, az egyes számú Gézának ízlett a vacsora, mert folyamatosan ott potyázott a svédasztanál. Nyolc körig számoltam az emberes adagjait, utána feladtam. . Csak rágott és beszélt, de egy igazi "Géza bácsi" már csak ilyen.