2021. szeptember 22., szerda

PIRAMIS

A legfelkapottabb egyiptomi építésziroda készítette annak a piramisnak a terveit, amely szakít a hagyományos piramis építészeti szabályokkal és szokásokkal. Az épület hatalmas, sokkal nagyobb, mint az eddig ismert gigantikus gízai Hufu, vagyis Kheopsz síremlék, ezt még a nemzetközi űrállomás asztronautái is a saját szemükkel látják, de az újítás legfontosabb eleme, hogy ez nem a holtak, hanem az élők számára épül. A többgenerációs komplexumban van szauna, mozi, konferenciaterem, könyvtár, istálló, sőt még edzőterem is.
Mindezt a TP (Théba Pergamen) hírügynökség jelentette egy utazó állatorvos információira hivatkozva, kiegészítve azzal, hogy a piramis a Királyok völgyétől kb. negyven kilométerre délre épül. Helyi lakosok beszámolója szerint főleg ukrán munkások dolgoznak a falakon, de a lezárt területen magát a fáraó édesapját is többször is látták. Az ott élők cseppet sem furcsállják a gigaberuházást, hiszen minden fáraó így tett korábban, vagyis már az uralkodásuk korai évtizedeiben hatalmas építkezésekbe kezdtek.
A TP hírügynökség természetesen megkereste I. Ikhtophus fáraót is, az iránt érdeklődve, hogy az aszály és sáskajárás által sújtott Egyiptom nemzeti büdzséjéből miként képes ekkora piramist építeni, de az uralkodó, Matethon sajtófőnökön keresztül, csupán annyit üzent, nem neki, hanem az apjának épül a szabadidős piramis, de jól nevelt gyermekként nem foglalkozik azzal, hogy atyja mit és hol épít.
Lehet, hogy egy kép erről: a gízai nagy szfinx
Tetszik
Hozzászólás
Megosztás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

KÉSSEL A KEZÉBEN JÁRKÁLT

Mikor máskor, mint éppen most húsvétkor estem ágynak, megállás nélkül töltöm a zsebkendőket, miként politikus a kolbászt tiktozott közösségi...