2021. szeptember 30., csütörtök

FROST/NIXON

 Ha jól emlékszem, 2008 nyarán történt. A Kossuth Rádió akkori főszerkesztő-helyettese megkért, foglalkozzak egy szakmai gyakorlatra jelentkezett egyetemistával. Nem örültem ennek, már csak azért sem, mert a Közelről napi adás volt, kis stábbal készült, őrült hajtás jellemezte minden napunkat, nem hiányzott még egy megoldandó feladat, valójában azonban a korábbi rossz tapasztalatok miatt nem lelkesedtem. A gyakornokok többségét nem a szakma, csak a gyakorlatot igazoló aláírás érdekelte. Ezt a "gyakornoknak" is elmondtam, de valamit azért mégis kitaláltam a számára.

Mivel a hazai mozik akkor mutatták be a Frost/Nixon című filmet, ezért azt az ajánlatot tettem, a nálunk töltött gyakorlati ideje alatt semmi mást ne csináljon, "csak" találja meg és készítsen interjút Sir David Frosttal. Azzal a brit újságíróval, aki 1976-ban kamera elé ültette a két évvel korábban, a Watergate-botrány miatt megbukott amerikai elnököt. Richard Nixon, ez a végtelenül ravasz politikus, Frost kérdései hatására végül megtört, és történelmi jelentőségű interjút adott, Akkor és ott kért bocsánatot az amerikai néptől, a választóktól.
A gyakornok, Gécsek-Tóth Enikő hamar megtalálta Frost londoni ügynökségét, de minden nap azt a választ adták neki, "Frost úr nem ér rá, mert az augusztusi partiját szervezi". És ez így ment nap, mint nap, három héten keresztül. A gyakornoki időből pedig már csak két nap volt hátra. Alig negyvennyolc óra. Aztán egyszer csak jött egy szűkszavú üzenet Londonból, hogy másnap kapunk tíz percet. Azt kértem Enikőtől, állítsa össze, mit szeretne kérdezni. Alapos munkát végzett, látszott, remekül felkészült. Mégis azt javasoltam, ne rögtön a témával, vagyis Nixonnal kezdjen, hanem kérdezze meg, hogyan sikerült Frost úr nyári partija. Utána pedig azt, miért érzi fontosnak minden év augusztusában vendégül látni a brit felső tízezer jeles tagjait, színészeket, politikusokat, nagyvállalkozókat. A harmadik kérdése, vagy inkább megjegyzése az legyen, "Frost úr, amikor a titkárnője naponta elutasított, mindig az ön példája adott erőt nekem, hiszen ön két éven keresztül ostromolta Richard Nixon sajtósát."
Ekkor Sir David Frost elnevette magát, megdicsérte a kolleginát, majd hirtelen kinyílt és szenzációs interjút adott, elmesélve a teljes Frost/Nixon sztorit. A tizenkét perces beszélgetés a Közelről délutáni adásában hangzott el, majd másnap reggel a Kossuth Rádió 180 perc című hírműsora is közölte.
A gyakornokot, Gécsek-Tóth Enikőt aznap felvették a rádióba, főállásba. Büszke voltam rá, és persze a műsorunkra is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

KÉSSEL A KEZÉBEN JÁRKÁLT

Mikor máskor, mint éppen most húsvétkor estem ágynak, megállás nélkül töltöm a zsebkendőket, miként politikus a kolbászt tiktozott közösségi...