2020. július 29., szerda

NYALD BE, BABÁM! 2.0

Az idei Prima Primissima-díj legnagyobb favoritja Birsa Béla, az ország egyik legnépszerűbb és legsikeresebb tanára. A Berkenyetanya 11-es számú iskola oktatójáért rajonganak a gyerekek. Amióta ott tanít, megszűntek a hiányzások, senki sem akar lemaradni az imádott nevelő ízes, szagos, emlékezetes óráiról.

Az egész iskolát belengi a Birsa tanár úrból áradó, csak rá jellemző odeur. Már délelőtt tizenegykor érezni az erős jelenlétét, mindenki tudja, merre jár éppen az épületben. A hangulat rendkívül vidám, ami egyértelműen az ő személyének és tantárgyának köszönhető. Hozzá hasonlóan a diákok is dalolva közlekednek a folyosókon, egymásba kapaszkodva táncolnak, látszik, élvezik az ottlét minden pillanatát. Birsa Béla különleges elhivatottsága csak tovább fokozza mindezt.

A negyvenes évei elején járó pedagógus, a sikerei ellenére is csupán annyit mond, végre megtalálta a hivatását. Az utolsó pillanatban.

Azon a délelőttön is az út menti árokban feküdt, sárosan, bevizelve, leokádott ingben, öntudatlanul, vérében több ezreléknyi alkohollal, mikor is gyerekkori pajtása, későbbi állandó ivócimborája, Atka Dezső megpróbálta kihúzni a vízelevezetőből. Nagy nehezen a talicskára fektette Birsát, és hazatolta. Amikor Béla másnap kijózanodott, Dezső felolvasta neki az álláshirdetést. És mintha a mennyből angyal szállt volna a büdös kis kalyibába, úgy világosodott meg Birsa Béla.

Egy héttel később, amikor már nem érződött leheletén az alkohol, bár a ruhái még árasztották a romlottság jellegzetes, áporodott bűzét, beadta a jelentkezését. A szakmát sosem felejtette,
szó szerint a vérében van. Azonnal felvették.

Már csak két nap van a díjátadóig, de Berkenyetanyán mindenki biztosra veszi, hogy Béla közönségdíjas lesz, Prima primissima. Beszélik, az erőforrás tárca vezetője lejön majd hozzá, de azt is  rebesgetik, akár a miniszterelnök is tiszteletét teheti az iskolában. A tévés és rádiós stábok kitartóan ostromolják a falubelieket, barátok, közeli rokonok, szülők és tanárkollégák nyilatkoznak lelkesen Birsáról, aki csodát tett az iskolában. És persze interjúvolják Bélát is, vajon mitől lett
az ország egyik legnépszerűbb tanára.

Nincs titok, nincs varázslat – válaszolja pirospozsgásan, nikotintól megsárgult bajusza alatt mosolyogva. 

Akkor mi van? – kérdezhetnénk, de mindenki tudja, az új tantárgy bevezetése a válasz. Igen, a pálinkafőzés. De vajon miért kellett ennyi évtizedet várni erre? Miért nem lehetett már száz, kétszáz évvel ezelőtt az iskolákban pálinkafőzésre tanítani a gyerekeket? Mennyi elpazarolt, haszontalan év. Talán most sikerül valamit behozni az elvesztegetett lehetőségekből. Egyelőre csak annyit látni, amennyit Berkenyetanya ifjúsága köszönhet Birsa Béla oktatói munkásságának. Az iskola előtt a gyerekek dülöngélve éneklik a Nyald be, babám, a szilvát című dalt. Kezükben magasra tartják az üveget, benne a friss főzet. Ma barackot és cseresznyét visznek haza. Várják már őket nagyon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

KÉSSEL A KEZÉBEN JÁRKÁLT

Mikor máskor, mint éppen most húsvétkor estem ágynak, megállás nélkül töltöm a zsebkendőket, miként politikus a kolbászt tiktozott közösségi...