A gyújtólánggal volt valami. Begyulladt, aztán kialudt. Megpiszkálta, a lerakódott kormot letisztította és öt perc múlva már ott se volt. De akkor hol volt? És mikor?
Otthon. Reggel.
Micsoda mázli, hogy aznap nem volt több bekrepált bojler, gázsütő, kilenckor már mehetett is haza a háztájiba. Leült a konyhában, kenyeret kent zsírral, aztán rádobott pár szelet felvágottat, mikor átjött hozzá a Jövő. Bekopogott, illedelmesen kezet csókolt anyukának, majd a maszek szerelővel jól belaktak, pari, ubi, Erős Pista, négy-négy szelet szalámis kenyér, jó vastag, közben pedig átbeszéltek mindent. Feladatkörök, lehetőségek, jutalék.
A nagy hazafi, az ismert zenész erről a sorsdöntő, történelmi pillanatról nyilatkozott egy orbitálisat. Szerinte a munkából hazatért mester egyszerűen csak jó helyen volt, jó időben, ennek köszönheti a szerencséjét. Meg persze a tehetségének. Mint ahogy ő is, a nemzet esze, gerince, aki szerint a dörgölőzés a hosszú élet titka.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
FIDESZES LÁMA
- A "Hogyan neveld a fideszes lámádat" című nagy sikerű kézikönyv szerzője, Paláné Tóth Erzsébet a vendégünk. Magától adódik adódi...
-
Szénási Sándor a Klubrádió szombat délutáni politikai magazinjában rendkívül korrekt és tisztességes módon beszélt a közmédiában lévőkről,...
-
Megmozdult a Föld és a korábban soha nem tapasztalt erejű rengés maga alá temetett páratlan életműveket, csodálatra méltó karriereket. Ember...
-
2010 tavaszán, néhány héttel az országgyűlési választások előtt egy kávézóban ültem és beszélgettem a Németországban élő kettős (magyar-néme...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése