AJÁNDÉK

Nem múlt el nap e gondolat nélkül. Egész életében erre várt. A sikerre. Az elismerésre. Családja, kevés megmaradt, még élő barátja nem hitt ebben. Ők próbálták meggyőzni, ne áltassa magát, az a vonat már elment, számára nem terem itt semmi. Fogadja el, a sors ennyit és nem többet kínált neki. Ő azonban makacs volt. Elszánt. Megszállottként gyűjtötte az információkat. Megfigyelt. Volt, hogy többször visszament. Nemegyszer bele is betegedett a munkába. Kórházról kórházra járt. Az intézeteket, szakrendelőket úgy ismeri mint a tenyerét. Az ott dolgozókat sötétben is felismeri. Mindenkiről mindent tud. Rendületlenül jegyzetel. Szünet nélkül ír. És a mű elkészült. Szenzációs lett. Vékonyka ugyan, pár oldal csupán, mégis felbecsülhetetlen értékű kötet. Mindenki ezt akarja. Kapkodnak érte. A kiadók harcolnak a megjelentetés jogáért, de a szerző, az írói álnév mögé bújt író egyelőre nem adja ki a kezéből. Csak a kiválasztottak és az arra méltók lapozhatnak bele. A még praktizáló magyar orvosok, specialisták, betegápolók és a nyitva tartó, működő kórházak kézikönyve nélkülözhetetlen mű.

EXTÁZIS

A tökéletes koncertélmény egyik alapfeltétele az ideális ülő/állóhely gondos kiválasztása. Ahonnan jól lehet látni és hallani mindent. Mindig jól döntök. Legutóbb Bécsben az Ernst Happel Stadionban a Gun's and Roses koncerten ültem a lelátón, ahol a mögöttem imbolygó tökrészeg alak a fejemre hamuzott, majd mielőtt kigyulladt volna hajam, leöntött sörrel. A koncert is ehhez hasonló élményt hozott, a pocsék hangzás miatt fel sem ismertem a dalokat.

Tegnap viszont nem lehetett okom panaszra. A Kaleo koncerten.

A kezdés előtt pár perccel megérkezett a Trónok harcának szépsége, pont úgy nézett ki, mint Emily Clarke, olyan ruhát viselt amely alig takarta a hasát, elképesztő látvány volt, tizennyolc éves fiam meg sem tudott szólalni, majd mögötte szorosan követte őt az édesanyja. Neki nem látszott a hasa, semmit nem mutatott magából, öltözéke inkább a hetvenes évek divatját idézte, ő maga pedig egy sápadt, szomorú, életunt kötőelemgyári bérszámfejtőre emlékeztetett, aki a fárasztó csavargyári műszak után csakis azért kísérte el a lányát ide, nehogy kéjsóvár férfiak illetlen és ízléstelen ajánlatokkal zaklassák. Anya és lánya leültek, majd mozdulatlanul várták az izlandi blues-rock zenekart.

A nézőtér elsötétedett, és a sejtelmes színpadi fény fedezékében megjelentek a zenészek. A mellettünk ülő szőke királylány és az anyja látszólag teljes közönnyel fogadták az első dalt. De csak az elsőt. Mert utána elszabadult, nem a pokol, hanem valami belső gát szakadhatott át, mert ami ezután következett, rácáfolt minden előítéletünkre. Az ötvenes éveiben járó szürke arcú asszony hirtelen álomarcúvá vált, tombolni kezdett, újra és újra meglendített karjával hevesen hadonászott, mutatóujjával folyamatosan a sportcsarnok plafonja felé döfködött, közben hibátlanul énekelte az izlandi nyelven előadott dalokat, az angollal sem volt baja, rázta a fejét, ilyet csak a Beatles rajongók tudtak produkálni, amikor a gombafejek megérkeztek Amerikába, szóval a nő teljes extázisba került, a fejét dobálta előre és hátra, attól féltem, a következő ritmusnál lefejeli az előtte levő ülés háttámláját, de komoly esélye volt annak is, hogy velünk együtt a teljes üléssor kidől, mert olyan erővel vonaglott, és dobogott a lábával, ha nem tudom, hogy hol vagyunk, akár ördögűző szeánsznak is hihettem volna a látottakat. És ez így ment egy és egy negyed órán keresztül. És közben mind a ketten szelfiztek vagy éppen vették a koncertet.

Nagyon tetszett ez a magánműsor. Látványos volt, önfeledt és szórakoztató. Vidám. Örültem, hogy a zene, a manapság már nem túl divatos rock-blues még mindig ilyen elementáris hatást képes kiváltani egyesekből. A Kaleo pedig valóban az utóbbi évek egyik legjobb koncertjét adta tegnap este Budapesten. De erről írjanak majd a szakértők.

A DEMIZSON FANTOMJA

Legendák órája a legendás szórakoztatóipari fellegvárban, a Legendásban!  Legendák emlékeznek legendás történetekre, legendás helyszínekre, és persze egy legendás riporterrel, aki e legendákat napról napra kérdezi!  

- Kezdjük ott, hogy ha jól tudom, egyik alapító tagja voltál a szegedi Tömény Sándor Társulatnak.

- Jól tudod.

- Ahogy a közösség megálmodója Tömény Sándor, úgy te sem szeretted a vizet. 

- Ki nem állhattam.

- Sosem ittál vizet?

- Nem emlékszem ilyenre. Talán gyerekként belém erőszakolhattak egy-két pohárral, de ezt leszámítva képtelen voltam erre. Undorodtam tőle, ez az igazság.

- Ahogy Tömény Sándor is elutasította a vizet. Ez volt a barátságotok alapja?

- Igen, ez hozott össze minket.

- Ezt követően együtt tagadtátok meg a vízivást?

- Lényeges meglátás. 

- A víz sorozatos elutasítása közben forrott ki bennetek a közösség létrehozásának gondolata?

- Igen. Egyszer egy fúrt kút mellett álldogáltunk, emlékszem reszkettünk a szomjúságtól, persze nem ittunk a kútból, na, és akkor döntöttük el, hogy létrehozzuk a Tömény Sándor társulatot.

- Hosszú időn keresztül voltál tagja ennek a méltán híres, legendás szegedi közösségnek.

- Az 1987-es őszi és tavaszi évadot töltöttem ott. 

- Legendás szerepekben tűntél fel akkor. 

- Tagadhatatlan. Szerettem benne lenni.

- Eggyé váltál a szerepeiddel. Erre sokan emlékeznek még mai is.

- Tény, nem kíméltem magam.

- A Tüzes pokol van a torkomban és a Bódulat az árokparton című előadások az évad csúcspontjait jelentették akkor. Jól tudom?

- Tökéletesen tudod.

- Igaz-e, hogy végül egy óvatlanul megfogalmazott kérdésed miatt lettél nemkívánatos személy a társulatban?

- Melyik kérdésre gondolsz?

- Állítólag számon kérted Tömény Sándort, hogy miért nincs Diana sósborszesz cukorka a büfében. 

- Ezt rosszul tudod, mert sósborszesz mindig volt. Azt kérdeztem, hogy miért nincs kis üveges ásványvíz a büfében? Vagy legalább meggyes Gyöngy üdítő.

- Miért kérdeztél ilyet?

- Ha én ezt tudnám... 

- És ez skandalumnak számított ott és akkor?

- Hát persze. Ilyet, józanul nem kérdezett az ember Tömény Sándortól.

- De te megkérdezted.

- Meg, de nyilván akkor ki voltam száradva. Nem is maradhattam utána Szegeden. 

- Egy óvatlan kérdéssel tört derékba a karriered?

- Szegeden igen, de azonnal meghívást kaptam Szolnokra a Rövid Zsigmond vezette körbe, ahol értő és érző módon fogadtak.

- Ők sem ittak vizet?

- Nem. De ha ittak volna, nyilván a telefont sem veszem fel nekik.

- Végül felvetted, és egy újabb csodálatos évad kezdődött számodra.

- Azóta is ott vagyok, immár tizenkettedik éve.

- Vizet továbbra sem iszol?

- Dehogy iszom. Nekem a társulat a legfontosabb.

- Mire készülsz most, milyen szerepben láthatunk legközelebb?

- Tequila, te drága és a Három ezrelék főszerepeiben.

- Sok sikert kívánok! Jó, hogy itt voltál. Gyere máskor is. 

Kedves nézőink, záróra van. Kérjük, hagyják el az italkimérést. A kocsma előtt ne hangoskodjanak. Köszönjük.

CÓRESZ

- És mondjátok, hol tanulnak tovább a gyerekek?

- Anyuka, előbb ebédeljünk meg, utána mindent megtudtok.

- Apád már türelmetlen.

- Jó, akkor essünk túl rajta.

- Ez olyan volt, mintha gyászbeszédre készülnél, fiam.

- Nem, szó sincs erről, apu.

- Na, akkor halljuk! Csendet kérek! Az unokáim jövője mindennél fontosabb számomra.

- Kenéz Lengyelországban fog tanulni, az ottani hittudományi egyetemen. Biblia-történet és a Vatikán művészeti kincsei szakon.

- Csodálatos! Nagyapád büszke lenne rá! Bárcsak megélte volna az a szent ember, hogy a dédunokája is a Bibliának szenteli az életét.

- Csenge?

- Anyuka, ő Spanyolországban felvételizett, sikerült neki elsőre, hála a magasságosnak, egy keresztény bábaképzőbe megy.

- Jaj, ez gyönyörű!

- Gyoma! Ő hol tanul tovább?

- Mongóliába megy egy ottani főiskolára.

- Izgalmas. Mit fog tanulni?

- Néprajzot. Ősi magyar harci szokások lesz a szakterülete, de utána a magyar törzsek vallási rituáléját tanulmányozza majd.

- Büszkék lehettek valamennyi gyereketekre. A mi édes, kis unokáink. Jaj, nehogy elfeledjük a drága Megyerünket! Neki mik a tervei? Pázmány, gondolom.

- Apuka, kérlek, hagyjuk!

- Mi az, hogy hagyjuk! A jövőről beszélünk! Fontos, hogy mindegyik unokánk sikeres, és boldog magyar legyen! Mondd, Megyer mit szeretne tanulni?

- Színésznek készül.

- Éljen!!! Ez fantasztikus hír! Már látom magam előtt, amint a Nemzetiben Bánk bánt játssza! És Vidnyánszky rendezi! Vagy a Dörner Gyuri! Én leszek az első, aki jegyet vesz a premierre!

- Apuka! Kérlek, még ne éld bele magad ebbe!

- Miért? Sajnálsz tőlem egy kis örömet, sikerélményt?

- Nem sajnálok semmit. Csak szólok előre.

- Megyer a legnagyobb magyar színész lesz, ezt a zsigereimben érzem. Melyik szakra jelentkezett? A prózai vagy a zenés színházi szakra?

- A zsidóra.

- Nem hallottam jól. Mit mondtál, fiam?

- Zsidó színházi szakra megy Megyer. Most indul a képzés.

- Megáll az eszem.

- Az enyém is, hidd el, apa.

- Nem kapok levegőt. Kiss Ferenc rokonaként ezt kell megélnem. Szegény Feri, ha ezt tudná.

- Hozzak egy pohár vizet?

- Fiam, gyere ki a konyhába. Kérdeznék valamit. Csukd be az ajtót. Megyer biztosan a te gyereked?

CSALÁD

- Mosd meg arcodat, de azonnal! Indulunk.

- Hova?

- Az ARC-ra.

- Az mi, anya?

- Majd megtudod.

- Most akarom tudni!

- Nem beszélsz így anyáddal, érted! De ha már ennyire tudni akarod, az egy undorító plakátkiállítás.

- Ha undorító, akkor miért megyünk oda?

- Na, ne mondjam kétszer, mosakodj meg és megyünk.

- Muszáj?

- A mi családunk számára kötelező..

- És mit csinálunk ott?

- Attól függ.

- Mitől?

- Hogy tetszik-e.

- De neked semmi sem tetszik.

- És ezt ki mondta neked?

- Senki, csak tudom.

- Mit tudsz te? Semmit nem tudsz.

- De, láttam, amikor könyvet daráltál.

- Bár te is darálnál, akkor nem lenne ennyi szenny a világban.

- Az ARC is szenny?

- Az a legnagyobb.

- Miért, mi van az ARC-on?

- Bűnös plakátok. Családellenes propaganda.

- Mit csinálunk azokkal? Nem mehetnénk inkább moziba?

- Felejtsd el a mozit. Ott is csak a mocsok van. Fertő. Megnézzük, és tesszük a dolgunkat.

- Darálunk?

- Ragasztunk. Vagy rajzolunk.

- A plakátra?

- Persze.

- Szabad rájuk rajzolni?

- Nekünk szabad.

- Miért?

- Mert véleményt mondunk.

- Én is rajzolhatok majd?

- Mi az, hogy! Boldoggá teszed vele anyát és apát. Indulhatunk végre?

Nem indulnak, mert a másik gyerek még mindig a szobájában van.

- Előd, menj már hátra, szólj neki, hogy jöjjön azonnal!

- Megyek, szerelmem.

- Na, mi van?

- Zenét hallgat.

- Sosem szokott. Mi van vele? Beteg?

- Kutya baja.

- Szórakozik velünk? Már rég kint kellene lennünk terepen. Az újságírók és a tévések is ott várnak már. Ragasztót betetted a kocsiba?

- Persze.

- Akkor meg mit álldogálsz itt? Kapcsold ki a zenét a gyereknél.

- Nekem tetszik.

- Kívánság műsor ez, vagy mégis mit képzeltek ?

- Nem jön.

- Mi? Hogy nem fogad szót?

- Imádja ezt a zenét.

- Ismerős Arcokat hallgat? Kárpátiát? Vagy Egészséges Fejbőrt?

- Fogalmam sincs. Nem ismerem.

- Olyan, mint valami egyházi zene.

- Szerelmem, te mindent tudsz.

- Orgona, ha jól hallom.

- Micsoda füled van. Egyre jobban beléd szerelmesedem. Elveszlek feleségül.

- Már sokszor elvettél. Mi tényleg megérdemelnénk a százezret.

- Tudod, mit? Ez a zene szóljon a következő esküvőnkön.

- Bach?

- Nem tudom, mondtam már, nem ismerem.

- Ez Bach. Vagy Liszt. Nem vagyok oda egyikért sem.

- A gyerekünk viszont szereti.

- Elég ebből. Kapcsolja le a zenét.

- Nem engedi.

- Az agyamra megy, komolyan. Milyen lemezt hallgat? Nézd már meg, ha amúgy is ott vagy!

- Nem tudom kimondani.

- Bach?

- Nem. Valami Kszavér.

- Micsoda?????

- Var...

- Ne! Ne folytasd! Megyek.

- Mit csinálsz, szerelmem?

- Ne kérdezz hülyeségeket! Látod mit csinálok. Kivágom innen a francba.

- Anya! Kérlek, ne dobd ki!

- Hangodat ne halljam! Miket hallgatsz te itt az engedélyem nélkül?

- Bachot.

- És ki játssza? Na, ki? Róla beszélek!

- Mi bajod van vele, anya? Gyönyörűen zenél.

- Engem az nem érdekel. Ott játszik, ahol akar, bár már ott sem, ezt garantálom, de ebben a házban egy ilyen, nem is tudom milyen, nem létezhet.

- De miért?

- Nincs miért. Csak.

- Anya!

- Ne anyázz! Csendet akarok végre!

- De ez művészet, te meg kukába dobtad!

- Majd én mondom meg ki művész és felléphet-e valahol. Induljunk végre, mert rengeted dolgom van.

MŰVÉSZET

 Nem indulnak, mert a másik gyerek még mindig a szobájában van.

- Előd, menj már hátra, szólj neki, hogy jöjjön azonnal!

- Megyek, szerelmem.

- Na, mi van?

- Zenét hallgat.

- Sosem szokott. Mi van vele? Beteg?

- Kutya baja.

- Szórakozik velünk? Már rég kint kellene lennünk terepen. Az újságírók és a tévések is ott várnak már. Ragasztót betetted a kocsiba?

- Persze.

- Akkor meg mit álldogálsz itt? Kapcsold ki a zenét a gyereknél.

- Nekem tetszik.

- Kívánság műsor ez, vagy mégis mit képzeltek ?

- Nem jön.

- Mi? Hogy nem fogad szót?

- Imádja ezt a zenét.

- Ismerős Arcokat hallgat? Kárpátiát? Vagy Egészséges Fejbőrt?

- Fogalmam sincs. Nem ismerem.

- Olyan, mint valami egyházi zene.

- Szerelmem, te mindent tudsz.

- Orgona, ha jól hallom.

- Micsoda füled van. Egyre jobban beléd szerelmesedem. Elveszlek feleségül.

- Már sokszor elvettél. Mi tényleg megérdemelnénk a százezret.

- Tudod, mit? Ez a zene szóljon a következő esküvőnkön.

- Bach?

- Nem tudom, mondtam már, nem ismerem.

- Ez Bach. Vagy Liszt. Nem vagyok oda egyikért sem.

- A gyerekünk viszont szereti.

- Elég ebből. Kapcsolja le a zenét.

- Nem engedi.

- Az agyamra megy, komolyan. Milyen lemezt hallgat? Nézd már meg, ha amúgy is ott vagy!

- Nem tudom kimondani.

- Bach?

- Nem. Valami Kszavér.

- Micsoda?????

- Var...

- Ne! Ne folytasd! Megyek.

- Mit csinálsz, szerelmem?

- Ne kérdezz hülyeségeket! Látod mit csinálok. Kivágom innen a francba.

- Anya! Kérlek, ne dobd ki!

- Hangodat ne halljam! Miket hallgatsz te itt az engedélyem nélkül?

- Bachot.

- És ki játssza? Na, ki? Róla beszélek!

- Mi bajod van vele, anya? Gyönyörűen zenél.

- Engem az nem érdekel. Ott játszik, ahol akar, bár már ott sem, ezt garantálom, de ebben a házban egy ilyen, nem is tudom milyen, nem létezhet.

- De miért?

- Nincs miért. Csak.

- Anya!

- Ne anyázz! Csendet akarok végre!

- De ez művészet, te meg kukába dobtad!

- Majd én mondom meg ki művész és felléphet-e valahol. Induljunk végre, mert rengeted dolgom van még.

ASSZONY VAGYOK

- Itt legyen kedves aláírni.

- Hol?

- A lap alján.

- És ott hol?

- A jobb szélén a papírnak, de mutatom az ujjammal.

- Elég a szignó?

- Nem, azt sajnos nem fogadják el. Kérem, a teljes nevét írja oda.

- Az egészet?

- Igen, mert csak azt tekintik a törvényes aláírásnak. Ezeknél a többmilliárdos ügyleteknél, földvásárlásnál, részvényopcióknál, adóoptimalizálásnál ügyelni is kell a pontosságra.

- Maga szerint egy magamfajta asszonynak, nőnek, hitvesnek, van ennyi ideje erre?

- Természetesen nem szeretnénk terhelni, de követnünk kell a törvény betűjét.

- Kapok rá időt?

- Mire?

- Az aláírásra.

- Persze, de nyilván pár másodperc alatt megleszünk ezzel. Csak olvashatóan írja, kérem.

- Mi ez? Dedóban vagyunk, vagy iskolában, hogy szépen is kell írnom meg részletesen is? A saját lakóparkomban azt írok alá és úgy, ahogy én szeretem.

- Még véletlenül sem szeretném sürgetni, csupán jelzem, hogy az aláírt dokumentumot egy órán belül el kell juttatnunk a bankba.

- Látja, mégis sürget.

- Jaj, dehogy. Adjak egy másik tollat? Azzal könnyebb írni.

- Jó, adjon.

- Parancsoljon. Japán toll, kifogástalan minőség, szinte siklik a papíron.

- Kérem, ne nézzen ennyire! Lefagyok ettől. És ne is jöjjön közel.

- Átmegyek addig a másik terembe, hogy ne zavarjam aláírás közben.

- Na, végre, hogy elhúzott innen. Hogy is van most a nevem? Melyik az új verzió? A Nagy és Fejes stimmel, az van elöl, utána kötőjel és akkor jön a Tóthka majd a Portosi, Ágost és ugye az Irén. Nem, fordítva, a Tóthkával kezdődik, utána Portosi, majd Nagy, Ágost és az Irén. Basszus, ez így nem jó. Fejes, kötőjel Portosi, aztán a Nagy és az Irén. De akkor most hova kell az Ágostot beírnom? Tóthka Petúr Jr. volt az első férjem, utána jött az a kretén Fejes, aztán a Nagy, ja és a Portosi, meg ott volt az Ágost is. Aztán az apám és a nevelőapám neve, ja, anyámé is meg a harmadik férje neve, mert azt is használom. Csak a sorrend jutna már az eszembe, meg a kötőjelek! Mi lenne ha kihagynám a kötőjeleket? Úgy nem érvényes? Miért nem mondtátok, hogy ez ennyire nehéz lesz? A végén még elbukjuk a szőlőt, mert nem érvényes az aláírásom. Korábban fejből tudtam az összes variációt tíz évre visszamenően is, most meg semmi nem jut az eszembe. Te, hívd már fel az ügyvédemet, ő csak tudja. Én meg ha itt végeztünk, szólok a volt apósomnak, ja, az ő nevét ki ne hagyjam, hogy változtassák már meg ezt a hülye törvényt! Elég legyen csak egy szignó, különben nem megyek férjhez többé!

- Látom, végzett is. Bocsánat, de úgy látom kisbetűvel írta a Nagy-ot.

- És?

- Sajnos ez így még mindig nem jó.

- Akkor áthúzom, vagy kiradírozom.

- Erre nincs lehetőség. Adok egy új szerződést. Legyen kedves, ott írja alá. Ez már majdnem tökéletes, csak ha szabad megjegyeznem, kötőjellel nem kezdheti a nevét.

- Nem tudom ki maga itt, de látom nem olvas újságot. Nem ártana pedig. A negyedik férjem nevében ugyanis két kötőjel van, de múlt héten ismét oltár elé vezettek, természetesen az új uram nevét is felvettem, így a nemesi kötőjelek mellé kaptam egy csodálatos záró- és kérdőjelet is. Ja, egy gondolatjelet is.

- Gyönyörű név, boldogság lehet kimondani, szinte muzsika a fülnek.

- Ugye? Végre megértette.

- Meg, természetesen. Kérhetem, hogy aláírja?

- Nagy nehezen végre eszembe jutott a teljes név, erre már megint megzavart! Már azt sem tudom, én ki vagyok.