PESTI SRÁC A PINCÉBEN

A Szuverén Gyerekjátékokat Védő és Kutató Intézet kiemelt projektjeként jött létre a Corvin-közben, a mozi mellett lévő ház pincerendszerében, az Apuska! Puska elnevezésű játszótér ahol családbarát légpisztolyokkal gumisörétes puskákkal, valamint a legmodernebb Object XXL-KillBoys lézerfegyverekkel játszhatnak az oda látogató kicsinyek, tinédzserek, valamint az őket kísérő szülők, nagyszülők. Az ötlet, a magát csak pesti srácnak nevező negyvenes éveiben járó egykori tisztviselőnek köszönhető (K.Botond), aki korábban pacifista volt, ellenzett mindenfajta fegyveres küzdelmet és ellenállást, ám felismerte, percről percre változik a világ, így szinte már kaméleonként alkalmazkodva ehhez, azonnal megszállottja lett a gerilla hadviselésnek.

A föld alatt kialakított játszóteret ő vezeti, és amióta végre megtanult bánni a fegyverrel, mesterlövészként szedi le a játszani, tanulni vágyó gyerekeket és kísérőiket. Előfordul, hogy zárás után is órákon keresztül vaktában lövöldözik az üressé vált kazamatában.

Boti bácsi professzionális fegyverhasználatra, a mesterséges intelligenciát is alkalmazó modern védekező hadviselésre oktatja, játékosan persze, a hozzá forduló gyerekeket. A sikerre való tekintettel a föld alatti játszóhely immár 0-24-ben tart nyitva, és a Várban hamarosan átadják az Anyuska! Puska! lézeres és gumisörétes gyakorló játszóteret is.

PESTI SRÁC

Veszélyben van a város legmodernebb laserforce pályája a Corvin-közben. A mozi mellett lévő ház pincerendszerében kialakított lézeres küzdőtér sokáig a legnépszerűbb játszóhelye volt a kicsiknek, ám az elmúlt időben több bejelentés is érkezett az önkormányzathoz.

Elkeseredett szülők, bánatos nagypapák, síró nagymamák panaszolták el, hogy kisgyerekük, unokájuk immár nem szeret ide járni, még születésnapi partikra sem, mert az akadályokkal nehezített pályán rendszeresen feltűnik egy negyvenes éveiben járó férfi, aki lézerfegyverrel a kezében harcol. A magát csak pesti srácnak nevező alak mindenre és mindenkire tüzet nyit. Kezdetben ez még nem okozott gondot, bár már akkor is furcsállották a megszállottságát, de amióta megtanult bánni a fegyverrel, mesterlövészként szedi le a játszani vágyó gyerekeket és kísérőiket. Azóta egyetlen szülő sem engedi pályára a gyerekét. A magányos férfi így is minden nap megjelenik a pincében és órákon keresztül vaktában lövöldözik az üressé vált kazamatában.

Amikor a lézerklub tulajdonosa megkérte, hogy távozzon, mert jelenlétével anyagilag tönkreteszi a klubot, kijelentette, nem megy sehova, mert ő azért van itt, hogy harcoljon. Korábban beérte a vurstlik céllövöldéivel, ott lőtt pálcákra tett macikra és gumikacsákra, de amióta komolyra fordult a helyzet, fegyvernemet váltott. Immár lézerpuskával küzd a jogaiért, a szabadságért.

Tetszik

Hozzászólás

Küldés

Megosztás

 

A DÖNTÉS

Ismét gőzerővel dolgozik a média ünnepelt zsenije, a színészek, írók, tévések és pszichiáterek kedvence, a legendás Debrői Elemér. Merész, felkavaróan meglepő új formátuma szokás szerint az élet nagy kérdéseit boncolgatja, mégpedig a korábbi műsoraiban már oly sokszor látott és hallott celebritások közreműködésével. A meghívott vendégek kivétel nélkül mind igent mondtak a felkérésre, boldogan vállalták az újabb és újabb interjúkat. Lapunk megtiszteltetésként értékeli, hogy elsőként közölhetünk részleteket az új szériából.

- Híres vagy arról, hogy mindenhova autóval mész, de azon a reggelen mégis gyalog indultál el otthonról. Mi volt ennek az oka? Friss levegőre vágytál?

- Nem vágytam én semmire, legkevésbé erre: elromlott az autóm.

- Próbáltad beindítani vagy beletörődtél, hogy a kocsid cserbenhagyott?

- Forgattam benne a slusszkulcsot, de meg sem pöccent.

- Mit éreztél akkor? Haragot? Tehetetlenséget?

- Irgalmatlanul dühös voltam.

- Magadra vagy a járművedre?

- Magamra, természetesen.

- Miért?

- Hogy nem bántam jól a kicsimmel.

- Készültem belőled ismét. Ez az autó nagyon közel áll hozzád, állítólag jobban szereted, mint a feleségedet. Ez igaz?

- Igaz. Szerelmes vagyok a bogaramba.

- A bogarad igazi Bogár? Vagyis bogárhátú Wolkswagen?

- Az.

- A Brazíliában gyártott évjárat?

- Nem. Korábbi. A hitleri időkben készült.

- Oh, akkor már értem, miért rajongsz érte. Milyen színű?

- Kopott szürke.

- Jó ízlésre vall.

- Szerintem is jó szín. És ez még az eredeti. Akitől annak idején vettem azt mondta, ebben a kocsiban még Himmler is utazott egyszer. És Albert Speer is.

- Vajon melyikük vezette?

- Speer.

- Biztosan? Nem Himmler?

- Himmlernek nem volt jogsija.

- Neked viszont van. Sosem vették el?

- Hova gondolsz?

- A parkolás nem az erősséged.

- Ezt hagyjuk vagy most felállok.

- Jó, értem. De térjünk vissza oda, hogy bedöglött a bogarad...

- Nem bedöglött, csak nem indult.

- Igazad van. Nem mozdult. Megmakacsolta magát. Végül elindultál otthonról, gyalog. És ebbe majdnem bele is haltál.

- Így van.

- Egy zebrához, vagyis egy gyalogátkelőhelyhez értél, már éppen leléptél volna, amikor....

- Amikor észrevettem egy közeledő kukásautót.

- Gyorsan jött?

- Az nem kifejezés. Őrült lehetett a vezetője.

- És ekkor óriási dilemma előtt álltál, átfutsz-e előtte vagy inkább megvárod amíg elmegy?

- Pontosan.

- Életed egyik legfontosabb döntését hoztad meg akkor.

- Így van. Nem léptem le.

- Jól látom, hogy elmorzsoltál egy könnycseppet?

- Jól. Bocsánat. Nem szokásom.

- Itt nyugodtan sírhatsz. Ez egy csodálatos történet.

- Szerintem is az.

- Elmondtad otthon, hogy mi történt veled?

- Nem, erről soha, sehol, senkinek nem beszéltem.

- Megtiszteltél vele, hogy itt és most elmesélted. Köszönöm a beszélgetést. Jövő heti adásunkban egy rajongásig imádott író lesz a vendégem, aki szintén súlyos dilemma előtt állt: lúdtollal írjon-e a jövőben, vagy inkább lediktálja valakinek a szöveget. Tartsanak velem a jövő héten is.

- 

ARC

- Mosd meg arcodat, de azonnal! Indulunk.

- Hova?

- Az ARC-ra.

- Az mi, anya?

- Majd megtudod.

- Most akarom tudni!

- Nem beszélsz így anyáddal, érted! De ha már ennyire tudni akarod, az egy undorító plakátkiállítás.

- Ha undorító, akkor miért megyünk oda?

- Na, ne mondjam kétszer, mosakodj meg és megyünk.

- Muszáj?

- A mi családunk számára kötelező..

- És mit csinálunk ott?

- Attól függ.

- Mitől?

- Hogy tetszik-e.

- De neked semmi sem tetszik.

- És ezt ki mondta neked?

- Senki, csak tudom.

- Mit tudsz te? Semmit nem tudsz.

- De, láttam, amikor könyvet daráltál.

- Bár te is darálnál, akkor nem lenne ennyi szenny a világban.

- Az ARC is szenny?

- Az a legnagyobb.

- Miért, mi van az ARC-on?

- Bűnös plakátok. Családellenes propaganda.

- Mit csinálunk azokkal? Nem mehetnénk inkább moziba?

- Felejtsd el a mozit. Ott is csak a mocsok van. Fertő. Megnézzük, és tesszük a dolgunkat.

- Darálunk?

- Ragasztunk. Vagy rajzolunk.

- A plakátra?

- Persze.

- Szabad rájuk rajzolni?

- Nekünk szabad.

- Miért?

- Mert véleményt mondunk.

- Én is rajzolhatok majd?

- Mi az, hogy! Boldoggá teszed vele anyát és apát. Indulhatunk végre?

Tetszik

Hozzászólás

Küldés

Megosztás

"MEG FOG MINKET ÖLNI"

"A négyszeres Grand Slam-bajnok Carlos Alcaraz szerint a teniszezők a rendkívül sűrű versenynaptár miatt a sérülések mellett motiválatlansággal is küzdenek."

Kedves Karcsi!

Végre visszakapcsolt minket az áramszolgáltató, a tesómnak meg maradt még erre a hónapra három valamije a telóján, így a feltöltés után tudtam híreket olvasni a neten. Meg ímélt írni neked. Az árvíz végre levonulóban, nem tudom nálatok van-e, de itten cefet egy helyzet volt, azt hittem elmegy a házunk a vízzel együtt, de maradt, hála a magasságosnak.

A szomorúság is maradt persze, mert olvasom, hogy mi nyomja a te drága lelkedet. Félsz a sérülésektől. Ezt megértem, az unokaöcsémmel is pont ez történt pedig ő nem félt semmitől, mégis belelépett egy rozsdás szögbe, de a mi vidékünkön nincs orvos, a városba meg nem tudtuk bevinni, nincs mivel, mire a mentő megérkezett, már el is ment szegénykém a vérmérgezés miatt. Ha valaki, hát én tudom, mi az a sérülés. Majd küldök képeket a temetésről. Kedden lesz.

Na, de ennél nagyobb baj, hogy motiválatlannak érzed magad. Én, amíg volt áramunk, minden meccsedet néztem ám! Nagy ász vagy, az egész falu tudja rólad, ezért fáj, mikor ilyeneket nyilatkozol, hogy nem vagy motivált.

Figyelj, tesó! Mi aztán tudjuk, miről beszélsz! Nálunk mindenki motiválatlan, de higgyed el, mindenki. Múltkor mondom a húgom gyerekének, hogy menjen játszani, aszongya, nincs kedve. Érted? Egy gyerek, aki nem akar játszani!! De a nyolcadik tesómnak is nyomom a szöveget, menjen végre dolgozni, de nem megy, mert sehol nincs munka, de már közmunka is alig, ahhoz meg nem motivált.

Tudom, ez nem nyugtat meg téged, de van egy jogtudós, tudod, olyan ügyvédnő ismerősöm, igazán penge agy, nyeri a nagy pereket, de alig keres velük, állandóan melózik, közben hatalmas rajta a nyomás, mindenért a vagyonával felel, ha veszít, mindene oda lesz, hát ő is aszongya nekem a múltkor, hogy nem érdekli ez az egész, minden nap kín neki a munka, totálisan kiégett szegény nő.

Jut eszembe, a volt tanárom is szenved, az iskolában egyetlen önálló gondolata nem lehet, tanítás helyett örökké kimutatásokat kell gyártania, a kölykök meg egyre hülyébbek. És meg is verték, mert rá mert szólni egy évismétlőre.

Aztán ott van az újságíró ismerősöm, na, az aztán bele van keseredve az egészbe. Tizenévvel ezelőtt még neve volt a szakmában, fontos témákról írhatott, manapság pedig az őszi mulcsozásról, a föld betakarásáról kell anyagokat készítenie. Ennyit engednek neki, oszt jó napot! Neki aztán már semmi motivációja nincs.

Anyám is totálisan motiválatlan, nyugdíjasként alig van pénze, sehova nem jár, nem érdekli már semmi.

Magamról már nem is beszélnék, érted úgyis.

Hát, ez van, drága Karesz!

Hidd el, neked még van esélyed, hogy összeszedd magad! Te csak teniszezz, győzzél le mindenkit, ha éppen nem megy, gondolj a pénzre, az mindig segít. És ha netán megint elbizonytalanodsz majd, jussunk eszedbe, de az lenne a legjobb ha eljönnél hozzánk, garantálom két nálunk töltött nap után sokkal jobban leszel.

Ölel távoli rajongód!

Sanyi

SZÍVRITMUS

Plocsek Endréné, született Kaspóti Gyöngyike az ország legmenőbb társközvetítője. Voltak ugyan kemény évek, amikor alig volt forgalom nála, telefonja szinte sírt a bénító, fájó csendben, egykori kliensei lemorzsolódtak vagy meghaltak, Gyöngyi néni pedig kétségbeesetten már az utcán szólított le magányosnak tűnő embereket, ennek ellenére Szívritmuszavar nevű irodája továbbra is csak vegetált.

A fordulat kétezertíz környékén jött el, mikor Plocsek Endréné, vagy ahogy a magányos szívek, a társtalanok manapság nevezik, Defi, ráérzett a flow-ra. Új arcok, karrierek, hatalmas bevételek. Irodája nevéből eltüntette a "zavart", simán csak Szívritmus lett, magát pedig defibrillátornak (rövidítve definek), az érző, dobogó, ám betegeskedő szívek újraélesztőjének kezdte nevezni. Erre kínos precizitással ügyelt: minden újonnan érkező kliensétől megkövetelte, hogy így szólítsa.

- Defi. Vagy Defike. A nénit hagyjuk, nem vagyok még öreg.

A nyolvancnégy éves Defi nem vett tudomást a korról, konokul hitt az örök élet meséjében. Sőt, mikor rátalált a siker receptjére, ereje megsokszorozódott, néhány hónap alatt látványosan harminc évet fiatalodott.

- Drágám, mesélj magadról! - mindig így kezdte. A rutin pedig ismét magabiztossá tette. Emlékek ezrei tolultak elő a veszettnek hitt múltból, mikor a fél szocialista tábor hozzá járt partnert találni. Munkások, munkásőrök, szakszervezeti megbízottak, kerületi, de még megyei párttitkárok is tőle kértek neveket, ő pedig buzgón osztogatta tippjeit. Az első randevúkon, gondos, egyúttal szigorú gardedame-ként maga is jelen volt, mint ahogy a későbbi esküvőkön is. A válás tabunak számított, arról sosem beszélt.

- Ne sírj, drágám! Nem maradsz egyedül. Defi mindenkinek talál megfelelő partnert. Ezt garantálom!

És valóban. Legutóbbi nagy sikere, hogy a Csurgó-patak egykori szépét, a harmincas éveiben járó, egykori megyei szépségkirálynőt összeboronálta az őrző-védők atyaúristenével, a hetven pluszos legendával.

- Mégis, kit keresel? Vagy inkább, mit?

Ez is a szokásos nyitókérdések egyike volt Definél, de sosem várt választ, e nélkül is mindent tudott. Ügyfélkörét kétezertíz után már ehhez igazítva alakította. Pályázatírók, parlamenti- és önkormányzati titkárok, különféle elemző intézetek vezetői, stratégiai osztályvezetői szerepeltek a névjegyzékében.

- Nézd, drágám, itt van egy nagyon helyes fiú, most lesz negyvennégy éves. Korábban a NemzőForrás Központ igazgatója volt, de most is fontos pozícióban van a Testegyesítő Elemző Intézetben. Mutathatom?

Fotóra valójában sosincs szükség, elég csak a beosztásokat említeni.

- Inkább politikai és gazdasági vonalról szeretnél partnert? Szandra, itt őszintén beszélhetsz.

Szandra a gazdaságit választotta. Defi pedig gondolkodás nélkül azonnal elővarázsolt egy lenyűgöző pedigréjű jelöltet a Tartalékgazdálkodási és Politikai Újrahasznosítási Elemző Centrumból.

Defi nem hibázott, tutira ment. A Szívritmus iroda pörgeti a neveket. Tegnap pedig bejelentkezett egy befektetői csoport, amely vételi ajánlatot tett a Szívritmusra Plocsek Endréné, született Kaspóti Gyöngyinek.

- 

 

- 

 

NÉPMESE

A színészlegenda, a kultúrházak királya, szappanoperák acéltestű svihákja, a könnyű színpadok nehézsúlyú ökölpápája merészet húzott. Megszólította azt az embert, akit egyszerű földi halandó még megközelíteni sem mer, persze ő sem áll le akárkikkel, majd arra kérte, tolja fel karján az inget és mérje össze bicepszét az övével. Szerencsés, áldott pilllanat volt, mindenki kedélyesen bámulta őket, kérés teljesült. Duzzadtak az erek, kivillantak az izomkötegek, közben lelkesen fotózták e ritka, mesebeli eseményt, csoda, hogy a Föld forgása nem állt meg közben.

- Oszt hol bokszolá estve, jó ember?
- Tévés mutatványos műsorban, jó uram, ottan ütém szét a fejét.
- Oszt kivel bokszolá? Kinek fejét tűzöd öklöd végére?
- Nem ismered, jó uram, nevesincs jöttment.
- Oszt vigyázzál véle, okozá még néked meglepetést!
- Nem félek én még a tűzharapó oroszlántól sem, jó uram!
- Oszt nem félni kell, hanem harcolni!
- Harcolok én jó uram, tőled tanulám eztet!
- Oszt figyelé minden ütésedre, barátom! Nékem te vagy az ászok ásza, birodalmam örökös bajnoka!
- Öklöm forró egri szurokba mártám, azzal csapodá majd arcát, fogazatát, jó uram!
- Oszt kérsz-e támogatást a nagy harc előtt?
- Nem kérek én semmit jó uram, elég néköm az áldása!
- Oszt jól van, ha mégis köll néked béríróktól való segítő, átokerősítő szöveg, szólj, ellenfeledet szavaikkal kiüték helyetted is!
- Jó uram! Hálám a ringig kísér, s utána is, de bízom pusztító erejemben, mellyel győzni fogok az ön dicsőségére is!
- Oszt így legyen!

Hát, nem így lett. Megint nem. Két menet, technikai KO. Itt a mese vége, fuss el véle.

SAMSA

Kafkai évek vannak mögötte. Ezt a nője mondta neki, aki persze élvezte, hogy a szeretője, remélhetőleg hamarosan a jegyese, ennyire sikeres. Kormányzati és parlamenti jolly jokerként mindent létrát könnyedén megmászott, halmozta a pozíciókat, nem létezett olyan törvény amit ne szavazott volna meg, egyszerre tudott bűbájos vagy éppen kegyetlen, és kíméletlen végrehajtó lenni, elvei, érzelmei nem voltak, az ezotériát mélyen megvetette, a lélekvándorlást az ostobák, ideggyengék, és vesztesek xanax-ának tekintette, az "itt és most" vezérelte, és ő tényleg csak a mának élt, ennek köszönhetően transzporter kisbusszal szállította haza a pénzt, abból épült a solymári ház hétszázmillióból, a balatoni búvóhely ennek a kétszereséből, a tóparti villa ezen a szinten ugye alap, mondhatni belépő az érinthetetlenek kasztjába, mint ahogy a négy autó, és persze a nyári körutak a nagyvilágban. 

Gregor Sándor, a tökéletes minisztériumi hivatalnok, korábban parlamenti képviselő, a korlátlan hatalom és mesés vagyon birtokában, mégis furcsán érezte magát. Napok óta gyötörte valami, amire nem talált magyarázatot. Az ébredés után erőtlennek érezte magát, pedig korábban mindig kiadós szexszel kezdte a napot, most viszont nem volt kedve semmihez. Nője kitartóan próbálkozott, tényleg mindent megpróbált, hogy életet leheljen oda, de a kőkemény sikerember, sokadjára is puhának bizonyult.

Ahogy kollégiumi társai, minisztériumi kollégái, tenisz-és jacht partnerei a becenevén szólították, Samsa, paranoid narcisztikussága következtében attól tartott, hamarosan lecserélik egy megbízhatóbb káderre. Félelme nem volt alaptalan, valóban sokan akarták a bukását, de ez teljesen normális ebben a közegben a sok évnyi hűséges szolgálat után. Samsa megszállottan figyelte hát környezetét abban bízva, leleplezheti az ellenséget. Ez végül nem következett be. A sors másként  rendezte Samsa jövőjét. 

Mivel jövendőbelije szemére vetette hanyatló férfiasságát, ezért az Alibabán keresztül kínai potencianövelőt rendelt, majd a pasztillákat és krémeket elkezdte használni. Ettől megnőtt az ereiben a nyomás, a szemei kigúvadtak, de ami örömteli tény, néhány rövidke pillanatra visszanyerte korábbi acélosságát, igaz, ekkor már halálközeli látomásai voltak, amit azonban élettársa örömsikolyai feledtetni tudtak. Nője miatt sok tablettát szedett, és csak idő kérdése volt, mikor végez vele az ismeretlen összetételű erekciós kemikália.

Május elsején. A munka nemzetközi ünnepén. Reggel. Az ágyban. Nyögött egyet, és már vége is volt. 

A temetés költségeit a frakció és a minisztérium közösen állta. Sándort saját halottjuknak tekintették. 

A búcsúszertartást kedden délelőtt tartották, ahol a búcsúbeszédekben többen is elmondták, Sándor két lábbal járt a földön, nem hitt a túlvilágban, így a gyászolók végképp nem reménykedhetnek abban, hogy Sándor egy másik dimenzióban, egy másik testben és létformában újjászületik. Földi maradványait egy igazán szép, virágos parcellában hantolták el. 

Sándor lelke, bármit is hitt korábban, meglepő módon Indiában reinkarnálódott. Persze fogalma sem volt arról, hogy ki ő, és mit keres ebben az elviselhetetlenül túlzsúfolt városban, Mumbaiban. 

A bőre sötétbarna, a szeme fekete, lábán nincs cipő, egyszerű viseletben álldogál a járdán, előtte pedig szent tehenek sétálnak. A kezében játékpisztolyt tart, amely szappanbuborékokat fúj ki. Azzal pufogtat, színes, csillogó, kövér buborékok jönnek ki a csövön, közben hangosan beszél. Hindi, bengáli, marathi, telegu és gudzsaráti nyelvek keveréke jön ki a száján, de ő maga sem érti mit mond. Valójában azt akarja megtudni, mi ez a baromság, de helyette arra biztatja az emebereket, hogy vegyenek szappanbuborékfújót, senki nem vesz tőle semmit, ezért a többi árus csak nevet rajta, és mind azt kántálja: Ganash! Ganash! 

Több hét kellett ahhoz, hogy végre felfogja a felfoghatatlant. Micsoda pech. Ha már így kellett történnie, miért nem dubai koronahercegként született újjá? Végül belátta, a reinkarnációban sincs igazság. Ő már nem Samsa, nem Gregor Sándor a nélkülözhetetlen bennfentes egy jelentéktelen ország államgépezetében, hanem Ganash, a senkinek sem ártó, szegény szappanbuborék árus a világ legnépesebb országában. Jelentéktelen porszem immár, aki éppen úgy fog eltűnni majd innen is, mintha nem is létezett volna. Mindeközben egykori pozícióját  pillanatok betöltötték egy mindenre kész kollégiumi baráttal.  Nem nagy ügy.  A körforgás megállíthatatlan.  

ARANYHAL

Különös történetről suttognak az emberek. Egy Pest környéki településen azt beszélik, hogy a magántulajdonban lévő tónál, még a téli hónapokban is, időről időre, valójában minden héten megjelenik egy férfi, aki többször is lemerül a jeges vízbe. Nem búvár, hiszen sosincs nála semmilyen eszköz, oxigénpalack, búvárszemüveg, békatalp és szigony. Csupán egy fecskenadrágot visel, de van amikor azt sem. Olyankor meztelenül úszik, leginkább a víz alatt, mintha keresne valamit. Amikor legutóbb meglesték, éppen a tóparton álldogált ruhátlanul, a cudar időről, a mínuszokról tudomást sem véve. Egy vízzel teli nejlonzacskót tartott a kezében és ahhoz beszélt halkan. Meg is simogatta a zacskót, majd negyedóra elteltével visszament vele a vízbe. Amikor kijött, már nem volt nála semmi. Pucéron beült a luxus terepjárójába, és elhajtott a helyszínról. Az esetet természetesen jelentették a körzeti megbízottnak, aki azonnal tájékoztatta a megyei kapitányságot is, de onnan annyit üzentek, ne törődjenek vele, és ami ennél is fontosabb, ha a férfi megint úszni megy, senki se zavarja meg.

Az Edgar Allen Poe tollára való esetről azonban tudomást szerzett egy helyi firkász is, aki merő véletlenségből a Magyar Viza című horgászati magazin oknyomozója, számos halvédelmi cikk szerzője, a hazai akvarisztika legjobb ismerője. Az elbeszélések alapján egyedül ő tulajdonított jelentőséget a történetben szereplő nejlonzacskónak.  Megérezte, abban az apró, vízzel teli tasakban lehet valami. Egy hal. Vagy, akár több is.

Ezt követően elvackolta magát a vizes élőhely vidráinak rejtekhelyén, majd várt. Egy különösen hideg decemberi délelőttön végre megérkezett a terepjáró. Vezetője kiszállt, meztelenre vetkőzött, majd begyalogolt a vízbe, kezében a zacsóval. Lemerült, olykor egyhuzamban két percig is a víz alatt volt, csak levegőt venni jött fel, utána ismét lebukott. Összesen körülbelül húsz percet töltött a tóban. Amikor kijött, a zacskó tele volt aranyszínű halakkal. Hát, igen. A férfi a halakhoz beszélt. 

A Magyar Viza újságírója, a vidráknak köszönhetően, szerencsére közelről figyelhette a különös jelenetet. Minden szót hallott. A ruhátlan alak nagy szerettel szólt a zacskóban úszkáló halakhoz. Elnézést  kért tőlük, hogy a kényelmes akváriumukból kitette őket, majd ebbe a tóba engedte őket, ahol nyilván harcolniuk kell az életben maradásukért. Elcsukló hangon vallotta be, nem volt más választása, a háborús helyzet miatt neki is megnövekedtek a rezsiköltségei, és már nem tudta fizetni az akvárium melegítésére szánt energiát, de megígérte, ahogy eddig, úgy a jövőben is rendszeresen látogatja, táplálja őket, és amint javul a helyzet hazaviszi őket. Sosem felejti el, valójában az aranyhalainak köszönhet mindent. Annak idején, amikor megcsókolta kedvenceit, minden kívánságát teljesítették, sikeres politikus lett, meghatározó alakja a közéletnek. Végül megköszönte a három cseppnyi aranyhalnak, hogy sosem árulták el senkinek e titkot. Ezután beúszott velük a tóba, és megint elengedte őket. Meglett férfi létére sírva jött ki a vízből.

A Magyar Viza oknyomozója érezte, ez élete legnagyobb sztorija, de a bonyodalmakat, a várható feljelentéseket, bírósági tárgyalásokat elkerülve, álnéven, P. Antal Ede néven írta meg cikkét, majd később a könyvét. Sajnos senki sem hitt neki, munkája a kutyát sem érdeklte. Pedig főhőse ezen a héten is megetette az aranyhalait.  

RÁDIÓ

- Mondd, Jenő! Kik ezek az emberek? Hangmérnökök?

- Nem, Lujza. Segédmunkások.

- Ők hozzák be nekünk a mikrofonokat?

- Nem, Lujza. Ők viszik ki.

- Akkor mibe fogunk beszélni, Jenő?

- A levegőbe, Lujza.

- De ott hátul semmit sem fognak hallani az emberek, Jenő!

- Lujza! Látsz még itt embereket?

- Persze, Jenő. Most is sokan jönnek be a stúdióba.

- Nem miattunk jönnek, Lujza.

- Szamárságot beszélsz, Jenő! Mindig miattunk jönnek. Meg a zenészek miatt.

- Azok az idők már elmúltak, Lujza. Nem 1978-ban vagyunk, hanem 2024-ben.

- Mit számít a kor, Jenő?

- Csak az számít, Lujza. Ez az ő idejük.

- Ne légy kishitű, Jenő! Imádnak minket!

- Kik imádnak, Lujza?

- Hát, akik most itt vannak a stúdióban.

- Ők azt sem tudják, kik vagyunk.

- Akkor most megtudják, Jenő! Vedd elő a papírt, és kezdjük el a jelenet!

- Ez most a jelenet, Lujza.

- Miről beszélsz, Jenő? Milyen jelenet?

- Drámai jelenet, Lujza. Álldogálunk még pár percig, aztán kizavarnak innen.

- És ezt a jelenet ki írta nekünk, Jenő?

- Mondjuk úgy, Lujza, az élet írta.

- Ez egyáltalán nem vicces, Jenő!

- Mondta valaki, hogy az?

- Mit kell csinálnunk most, Jenő?

- Óvatosan kimenni innen, Lujza.

- És ha nem megyünk innen sehova, Jenő, akkor mi lesz?

- Akkor a fejedre eshet egy gerenda, Lujza.

- Előadás közben?

- Nincs több előadás, Lujza. Bontják az épületet.

- Sírni fogok, Jenő.

- Én is, Lujza.

Fotó: Szalay Zoltán felvétele 1978-ban készült a Magyar Rádió 6-os stúdiójában.

Az összes reakció:

168P Kováts Éva, Iván Hollai és további 166 ember

18

178

Tetszik

Hozzászólás

Megosztás