Nem emlékszem, utoljára mikor kaptam meghívót színházi darab bemutatójára, szakmai jegyről már nem is beszélve, de ha alaposan belegondolok, tizenegy év biztosan eltelt már azóta. Nem voltak kíváncsiak a véleményemre, nyilván, mi másért nem küldtek, de nincs ezzel semmi baj, főleg most, hogy valamiért megint eszükbe jutottam. Vagy netán tévedésből címezték nekem?
Mindenesetre izgatottan készültem a Turulmadár menyasszonya - Mátka repült a fészekbe, Szent Etelke tanúságtétele című, 794 millió forintból színpadra állított rock-oratórium premierjére, a lenyűgözű belső terekkel rendelkező egykori Zeneakadémia nagytermébe, amely ma már (ez is) a Színházi Trendtársaság Alapítványé. Hatalmas tömegre, nemzeti viseletbe öltözött vendégseregre számítottam, tekintetemmel a Békevonulás ismert, ikonikus alakjait kerestem, akik minden bizonnyal lélekben maguk is átszellemülten várják a Lezser Sándor-Szikár Róbert és Zsófián Klára alkotta nemzetegyesítő eposz alkotóinak legújabb munkáját, de a ruhatár előtt egyikükkel sem találkoztam. Bent a nagyteremben sem.
A jegyszedők, a híres személy-és vagyonbiztonsági cég mosolytalan, kopasz rendezvénybiztosítási szakemberei kísértek be és mutatták meg a székemet. Úgy emlékszem, valamit kérdeztem tőlük, talán azt, hogy az ásványvizemet magamnál tarthatom-e, de szó nélkül kitépték a kezemből, majd egyikük az ujjával is jelezte, hol a helyem. Alighogy kényelembe helyeztem magam, elsötétült a nézőtér, majd felcsendült a fájdalmasan gyönyörű, szívszaggató kezdőária, Turul nászdala Etelkéhez. Legnagyobb meglepetésemre egyedül ültem a nézőtéren.
Bevallom, lehet, hogy pár pillanatra elszenderedtem, de úgy rémlik a negyedik felvonás kezdetekor valaki leült a sor legszélére. Mivel sötét volt, és akkor már maga a lakodalmi jelenet zajlott, a nézőtér felett repkedő Turul, a csodálatos színész-óriás Eperkés Károly játszotta Turult, szóval Turul a csőrében vitte az esküvőre mátkáját Szent Etelkét, őt Kupás Gabriella alakítja, talán mondanom sem kell, csodálatosan játszott, mélyen átélve Szent Etelke boldogságát és tanúságtételét, szóval ott házasodtak éppen a magasban, mikor valami gyanús lett nekem. Nem győzöm ismételni, baromi nagy sötétség volt a teremben, nem láttam ki ül a sor szélén, csak azt hallottam, hogy az az ismeretlen valaki keservesen nyöszörög a székében. Amikor robbant egy petárda, Turul nászajándéka volt ez Etelkének, a villanófényben végre megláttam a szemüveges alakot. Férfi volt, rendkívül sovány. Megszólítottam.
- Rosszul van, uram?
- Igen, de ne foglalkozzon velem.
- Hívjak orvost?
- Ne....
Ekkor azonban észrevettem, hogy a férfi remegni kezdett, majd arccal előre bukott. A homloka az előtte lévő szék háttámlájához csapódott.
- Uram! Azonnal orvost hívok.
- Ne...
- De, megyek, magának segítség kell!
Felálltam és elindultam felé, de mire odaértem, már kiesett a székéből. Fölé hajoltam, ütögetni kezdtem az arcát.
- Uram!! Mit érez?
- Semmit.
- Fáj valamije?
- Semmi sem fáj.
- Ön remeg!
És ekkor valami egészen meglepőt súgott a fülembe.
- Utálok színházba járni. Rosszul leszek tőle.
- Akkor most miért kockáztatott?
- Muszáj volt eljönnöm. Mi adtuk rá a pénzt.
- Akkor azonnal menjen haza, nehogy nagyobb baj legyen! Hívjak taxit?
- Még nem mehetek haza. Dolgom van.
- Hova megy?
- A színészmúzeumba.
- Megkérdezhetem, mit csinál ott? Azt mondta, utálja a színházat.
- Éppen azért megyek oda. De fejezze be a kérdezősködést, mert elvitetem.
Visszaültem a helyemre és végignéztem a Turulmadár menyasszonya - Mátka repült a fészekbe, Szent Etelke tanúságtétele című felejthetetlen darabot. Mind a nyolc felvonást. Szédelegve mentem haza, ahol azonnal az ágyba zuhantam. Másnap délben csengetésre ébredtem. A postás volt az. Holnap megint színházba megyek.
Nem emlékszem, utoljára mikor kaptam meghívót színházi darab bemutatójára, szakmai jegyről már nem is beszélve, de ha alaposan belegondolok, tizenegy év biztosan eltelt már azóta.
Mindenesetre izgatottan készültem a Turulmadár menyasszonya - Mátka repült a fészekbe, Szent Etelke tanúságtétele című, 794 millió forintból színpadra állított rock-oratórium premierjére, a lenyűgözű belső terekkel rendelkező egykori Zeneakadémia nagytermébe, amely ma már (ez is) a Színházi Trendtársaság Alapítványé.
Hatalmas tömegre, nemzeti viseletbe öltözött vendégseregre számítottam, tekintetemmel a Békevonulás ismert, ikonikus alakjait kerestem, akik minden bizonnyal lélekben maguk is átszellemülten várják a Lezser Sándor-Szikár Róbert és Zsófián Klára nemzetegyesítő eposzát, de a ruhatár előtt egyikükkel sem találkoztam. A nagyteremben sem.
A jegyszedők, a híres személy-és vagyonbiztonsági cég mosolytalan, kopasz rendezvénybiztosítási szakemberei kísértek be és mutatták meg a székemet. Úgy emlékszem, valamit kérdeztem tőlük, talán azt, hogy az ásványvizemet magamnál tarthatom-e, de szó nélkül kitépték a kezemből, majd egyikük az ujjával is jelezte, hol a helyem. Alighogy kényelembe helyeztem magam, elsötétült a nézőtér, majd felcsendült a fájdalmasan gyönyörű, szívszaggató kezdőária, a Turul nászdala Etelkéhez. Legnagyobb meglepetésemre egyedül ültem a nézőtéren.
Bevallom, lehet, hogy pár pillanatra elszenderedtem, de úgy rémlik a negyedik felvonás kezdetekor valaki leült a sor legszélére. Mivel sötét volt, és akkor már maga a lakodalmi jelenet zajlott, a nézőtér felett repkedő Turul, a csodálatos színész-óriás Eperkés Károly játszotta Turult, szóval Turul a csőrében vitte az esküvőre mátkáját Szent Etelkét, őt Kupás Gabriella alakította, talán mondanom sem kell, csodálatosan játszott, mélyen átélve Szent Etelke boldogságát és tanúságtételét, szóval ott házasodtak éppen a magasban, mikor valami gyanús lett nekem. Nem győzöm ismételni, totális sötétség volt a teremben, nem láttam ki ül a sor szélén, csak azt hallottam, hogy az az ismeretlen valaki keservesen nyöszörög a székében. Amikor robbant egy petárda, Turul nászajándéka volt ez Etelkének, a villanófényben végre megláttam a szemüveges alakot. Férfi volt, rendkívül sovány. Megszólítottam.
- Igen, de ne foglalkozzon velem.
Ekkor azonban észrevettem, hogy a férfi remegni kezdett, majd arccal előre bukott. A homloka az előtte lévő szék háttámlájához csapódott. Szemüvege szilánkosra tört.
- Uram! Azonnal orvost hívok.
- De, megyek, magának segítség kell!
Felálltam és elindultam felé, de mire odaértem, már kiesett a székéből. Fölé hajoltam, ütögetni kezdtem az arcát.
És ekkor valami egészen meglepőt súgott a fülembe.
- Utálok színházba járni. Rosszul leszek tőle.
- Akkor most miért kockáztatott?
- Muszáj volt eljönnöm. Mi adtuk rá a pénzt.
- Akkor azonnal menjen haza, nehogy nagyobb baj legyen! Hívjak taxit?
- Még nem mehetek haza. Dolgom van.
- Azt mondta, utálja a színházat.
- Éppen azért megyek oda. De fejezze be a kérdezősködést, mert elvitetem.
Visszaültem a helyemre és végignéztem a Turulmadár menyasszonya - Mátka repült a fészekbe, Szent Etelke tanúságtétele című felejthetetlen darabot. Mind a nyolc felvonást. Szédelegve mentem haza, ahol azonnal az ágyba zuhantam. Másnap délben csengetésre ébredtem. A postás volt az. Holnap megint színházba megyek.
