Drága gyermekeim és unokáim!
Bizonyára nem értitek, miért írok nektek ismét, korábban öt évente valóban csak egy levelet kaptatok tőlem, de muszáj megtudnotok, hogy annyira, de annyira boldog vagyok! Nincsenek is szavak erre a földöntúli örömre! Azok a bizonyos pillangók megérkeztek, végre megtaláltak, itt szálldosnak a pocikámnál, ismét olyan vagyok, mint egy szerelmes kamaszlány!
Tudom, hogy most Hawaii-n nyaraltok, utána Japánba utaztok, ti megtehetitek, én Miskolctapolcán voltam három napig, nem a fürdőben, az leégett, csak a környékén sétálgattam egyedül, de a szerencsecsillagom rám ragyogott, ennek köszönhetően pedig sietősen hazatértem. És itt ért a nagy hír, melyre hetek óta oly izgatottan vártam. Mámorosan telnek napjaim. Felvettek a digitális polgárok közé! Dopeman úrtól kézzel írt levelet kaptunk, sajnos nem tudtam elolvasni, mert nem gyöngybetűkkel írta, de a szándék, hogy köszöntött, mindennél fontosabb!
Tivadarral, tudjátok, ő az a snájdig és okos harcostársam a klubból, vele együtt vettünk két lovat, valami
nt honfoglaláskori replika ruházatot. Hétvégén a Vereckei-hágóhoz utazunk, ott kapjuk meg őket, mármint a lovakat és a felszerelést. Tivadar szerint méltó módon kell készülnünk a szent napra, és a Vereckei-hágótól induló túránk ezt maradéktalanul beteljesíti. Utunk során is természetesen dolgozni fogunk, kommentelünk, írunk rendületlenül. Tudjátok, hazátoknak rendületlenül...Remélem lesz internetünk a hágónál is!
Tivadar úgy számol, szeptemberre érünk a szent fővárosba. Nagyon készülünk, én lovagolni tanulok meg íjászkodni, de ismertek, makacs asszony vagyok, és az akarat diadala lesz, amint a Digitális Honfoglalás rendezvényre lóháton, lassan és méltóságteljesen poroszkálva bevonulunk.
Legyetek büszkék rám!
Áldás és békesség, gyermekeim, unokáim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése