BAJUSZ

Erika, minden nap, pontban 10 óra 35 perckor érkezik a Zöld Oázis játszótérre. Sem előbb, sem később. Addigra szedi össze magát és a gyereket. Nem nevezhető klasszikus kismamának, finoman szólva sem lelkesítit a helyzet, a napi monotónia. Éjjel nappal szoptat, de ez sem elég, nem érti mi lehet ezzel a gyerekkel, mert egész nap csak enne, böfögne és kakálna. Unottan és halálosan kimerülten vonszolja magát az Oázis felé, és tolja a babakocsiban ülő kétéves Sebestyént. A hinta mellett áll meg, majd lép rá a kocsit rögzítő fékre. Utána kipakol. Lapát, labda, cumi. Mindig így.

Erika utálja ezt a helyet, mert a galambok teleszarják a padokat, a kerület szomjas bikái pedig éjjelente ott szórják szét az üres sörösdobozokat. A homokozó még mocskosabb, tele van gyanús eredetű bűzös húscafatokkal, csontokkal és csonkig szívott cigaretta maradékokkal. Amióta ide jár, vagyis gyesen lévő kismamaként működik, már számtalan panaszos levelet írt az önkormányzatnak, csináljanak végre valamit, mert  iszonyat ami itt van, ha pedig egy gyerek lenyel valamit, na, ebbe jobb is nem belegondolni. Mielőtt kivette volna Sebit a kocsiból, megint alaposan megvizsgálta a homokozót, nehogy éppen a saját gyereke kapjon be valamit, és éppen ő legyen az első áldozat.

Erika ismét talált valamit. Fogalma sem volt mit. Nézte hosszan, majd egy papírzsebkendővel felszedte a mocskot. Megmutatta a többi kismamának, hátha ők okosabbak nála. Hűha, de undorító, ennyit tudtak csak mondani, majd a gyesesek, érdekesebb témát találva megbeszélték, hogy Aleskának új pasija van, meg a Hosszúnak is.

Talán ha ismerték volna Jánost, akkor nem mutatják magukat ennyire tudatlannak és felismerik, mit talált valójában Erika. De ki az a János?

János egyszerű ember. Elvégezte a jogot, ám az ott tanultakból nem sokra emlékszik. Mintha nem is olvasta volna a római jogot. Diákként sokat focizott a koleszos társaival, aztán kilépett a nagybetűsbe. Életnek persze nem nevezném ezt a pár évtizedet, de neki ez így volt jó. Imádott pecázgatni, kondérban főzni, játszótereket avatni. Ja, és elég szép karriert futott be. Gyűjtötte a jól hangzó funkciókat, titulusokat, miközben valójában nem csinált semmit. 

Papírokat ír alá. Mosolytalanul, izgalmas, szexi faarccal. Mindent szignóz, amit csak elé pakolnak.   Aztán történt vele valami furcsa és megmagyarázhatatlan, de ezt észre sem vette. Az ilyet amúgy nehéz is érzékelni, mert nem fáj, nem köhög és lázasodik be tőle egy edzett hivatalnok.

Először a félelmetes erejű jobb lábát vesztette el, a legendásan izmos végtagját. Egyszerűen csak levált a testről, és valahol a 46-os út mellett elhagyta, amikor kiszállt könnyíteni magán. Pedig micsoda láb volt! Korábban azzal bikázta be a bőrbogyót a hálóba, de sajnálatos módon ezek után már nem focizhatott, helyette, halakat kezdett hajkurászni a honi vizekben. Micsoda dráma, leváltak a karjai is, így már ennek a szenvedélyének sem hódolhatott. Ezt követően az arcát veszítette el, majd a legendás humorérzékét, végül a becsülete is ment a kukába, Nem maradt Jánosból semmi, csak az ikonszerű bajusza. Egy koszlott szőrpamacs.

Ezt találta meg Erika a játszótéri homokozóban. Undorodva felszedte, majd kidobta a kukába. Végtére is, nem nagy ügy. Ez volt az egyetlen, kézenfekvő megoldás.

Sebi, játszótér legszomjasabb, legéhesebb kölyke közben megint keservesen felsírt, ezzel jelezve, ideje megint szopni egy nagyot.