HARCOSOK KLUBJA

Emlékeztek még Okocsime Watanabe pszichológusra, a Japán Tudományos Akadémia elnökére, számos tudományos mű szerzőjére, aki családja történetét látva dolgozta ki elméletét, majd alapította meg, először Tokasimában, néhány hónappal később pedig Budapest nyolcadik kerületében a Watanabe házat, ismertebb nevén a Politikus Hospice-t? Azt a létfontosságú intézményt, amely a politikus léttől elszakadni képtelen embereknek teremtette meg a közszerepléstől való méltóságteljes elbúcsúzást.

A neves tudós kudarcként élte meg kezdeményezését, mivel azt tapasztalta, a magyar politikusok többsége képtelen beletörődni a politikusi pálya elvesztésébe. Foggal-körömmel kapaszkodnak még a legjelentéktelenebb önkormányzati albizottsági tagságba is, ezért 2022 tavaszán úgy döntött, bezárja a magyarországi Politikus Hospice-t. 

Watanabe professzor azonban továbbra is figyelemmel követte a magyarországi eseményeket, ennek köszönhetően tért vissza ismét a nyolcadik kerületbe. Rosszat sejtve megnyitotta a bezárt intézményt, igaz, új funkciót adva neki. Több évtizedes tapasztalata arra késztette, hogy újfent segítő kezet nyújtson.

A bostoni veterán kórház mintájára, ahol a Vietnamot megjárt katonák utókezelése történik mind a mai napig, a magyar-magyar verbális polgárháború önkénteseit rehabilitálja. Embert próbáló, heroikus küzdelem zajlik tehát a Harcosok Klubja Veterán Kórházban. 

Okocsime Watanabe régi, kedves ismerősként fogad a jól ismert falak között. Ezúttal is maga vezet végig a folyósokon, és mutatja be a rehabilitációs programot. Azt is megengedi, hogy szem- és fültanúja legyek az AHK (Anonim Harcosok Klubja) gyűlésének. 

- Anti vagyok, Anonim Harcos. Vagyis csak voltam. 

- Mennyi ideig szolgáltál és hol?

- Több, mint egy évig harcoltam, főleg a facebook-on. 

- Mit csináltál?

- Kommenteket írtam. 

- Miért?

- Nem is tudom. 

- Hány kommentet írtál?

- Több ezret.

- Elértél vele valamit?

- Semmit.

- Miért hagytad abba?

- Mert elküldtek az anyámba. 

- És ezt már nem tudtad elviselni?

- De, el tudtam, csak a háború után nem mehettem ki az utcára. A faluban mindenki tudja, hogy mivel foglalkoztam korábban, és nem hagytak békén. A kocsmába sem tudok meginni egy felest, mert folyamatosan beszólnak nekem. Pedig értük tettem mindent.

- És ez fájt?

- Nagyon.

- Korábban te magad is ezt csináltad, ugye? Beszóltál másoknak.

- Sajnos.

- Megbántad?

- Sosem fogom megbánni.

- Milyen rangfokozatban szereltél le?

- Őrnagy voltam. Sok embernek parancsoltam.

- És miért jöttél ide?

- Mert képtelen vagyok leállni, ma is állandóan írok.

Watanabe szerint a legtöbben azért vonulnak be a házba, hogy megszabaduljanak a múlt árnyaitól Ez azonban hosszú és keserves út, de mindenképpen megéri. Máris mutatja a Trollok Termét, ahol régi választási plakátokat firkálhatnak és téphetnek le a betegek. Ezt főleg a fiatalabbak szeretik, olykor egész nap bent vannak és szaggatnak.

Egy emelettel lejjebb van a gépterem, ahol egyszerre több százan ülnek a számítógépek előtt, idős asszonyok, férfiak, középkorú és fiatal trollok, akik egyelőre még lelkesen írnak. Mint mondja, fokozatosan csökkentik a gép előtt tölthető időt. A megírt üzeneteket a központi szerveren gyűjtik, majd 24 órával később törlik az összeset. A rehabilitáció kezdeti szakaszában még politikai tárgyú szövegeket fogalmaznak, de mihamarabb szeretnék elérni, hogy a harcosok békés hangvételű üzeneteket írjanak, amit terveik szerint szociális intézmények, gyermekotthonok lakóinak címeznek majd. 

Nehéz a háborús légkörből megtalálni a kivezető utat, de Watanabe szerint elkerülhetetlen a béke, amely nem csak a gondozottaknak lenne fontos, hanem az egész országnak. Végül szakéval kínál, amit készségesen elfogadok.