ÉRZÉKENYÍTÉS

- Hol kezdjük?

- Nem is tudom. Ön mit javasol?

- Hát, ahol a legtöbben vannak.

- A betegek?

- A rovarok.

- A napi adatok feldolgozása még folyamatban van, nem tudjuk a pontos számokat.

- Hol látták a legtöbbet?

- Az első négy emelet biztosan tele van. 

- Ha javasolhatom, akkor először menjünk a szemészetre. A betegek semmit, vagy alig látnak valamit, nekik lehet a legnagyobb szükségük a segítségre. Igazgató úr, egyetért ezzel?

- Maradéktalanul.

A szakemberek gyalog indultak fel a negyedikre. A liftek, mint ismeretes, hónapok óta működésképtelenek, de erről előzetesen tájékoztatták Darázs Bélát, aki ruganyos léptekkel vette a lépcsőfokokat. Mintha csak repülne, olyan gyorsan haladt. Elsőként lépett be a 477-es kórterembe, ahol a bekötött szemű betegek nem is érzékelték a váratlanul betoppant vendéget. Egy ideig némán állt és várt, majd elkezdte rutinszerű programját. Hetek óta járja a magyar kórházi osztályokat.

- Szép jó napot kívánok! Ne ijedjenek meg, nem vizitálni jöttem, hanem érzékenyíteni. Darázs Béla vagyok a Magyar Rovartani Egyesület főtitkára, entomológus, rovartan kutató, nyugalmazott erdőmérnök.

- Már ne haragudjon, de mit keres itt a szemészeten? - kérdezte a hatos ágyon fekvő, frissen műtött beteg.

- Segíteni szeretnék önöknek.

- Visszaadja a látásunkat?

- Az nem az én reszortom.

- Akkor, minek van itt?

- Hogy ne féljenek. Hazánkban 35 ezerre becsülhető a  rovarfajok száma. A rovarokra általánosan jellemző, hogy szelvényezett testük három tájra tagolódik, a fejre, torra, és a potrohra. 

- És ez kit érdekel?

- Hasznos információkat adok át önöknek. 

- Inkább tüntesse el innen a csótányokat!

- Ez sem az én feladatom.

- Akkor mi fasznak van itt? - ezt már egy nagydarab, harmincas éveiben járó, amatőr borász kérdezte, aki permetlével vakította meg magát, a szürkebarát tőkék kezelése közben.

- Nézzék...

- Maga szerint mi tudunk nézni bármit? Nem látunk semmit.

- Éppen ezért jöttem. Hogy megtanítsam önöket tapintás útján felismerni a különböző rovarokat.

- Pont erre van szükségünk, ugye?

- Szerintem igen. 

- Mondja már meg, miért?

- Hogy becsukott szemmel is is meg tudják állapítani, hogy egy aranyos bábrabló, szomorú bűzfutó, egy bőrfutrinka, vagyis carabus coriaceus, netán egy közönséges csótány mászik-e a párnájukon.

- Nem mindegy? Undorító mind.

- Súlyos kockázattal jár, ha netán megölnek egy kis aknásfutrinkát, annak az eszmei értéke tízezer forint.

- Leszarom, hogy futrinka vagy, mit is mondott....

- Carabus coriaceus.

- Na, az.

- Ne tegyék. Tanuljanak meg együtt élni az állatvilág eme apró, és csodálatos képviselőivel.

- Utálom a csótányokat.

- Szeressék őket.  Legalább addig, amíg itt vannak az osztályon. Ennyit kérek csak.

- Húzzon el innen, de gyorsan.

- Még szeretném folytatni.

- De ne itt.

- Jól van, megyek már. Csak annyit szeretnék még kérdezni, a kettes belosztály merre van? 

-