"Oh, csak a hajnal jönne már", dúdolja halkan Hajnal Gábor, majd könny szökik a szemébe, nem is egy csepp, hanem sok, ez már valóságos sírás, ami persze senkinek sem tűnik fel a zuglói kávézóban. Olyan ember próbálja elfojtani az érzelmeit, akinek az élete, saját bevallása szerint, egy vidám és rendkívül szórakoztató véget nem érő parti, minden percét élvezte, és még ma is csodálkozik mennyire szerencsés, szinte felfoghatatlan mi történt vele az elmúlt hetven évben. Nők jutnak eszébe, pikáns partik, különös, elmesélhetetlen éjszakák, hipnotikus erejű, vagy éppen hisztis, nehezen kezelhető rockbálványok, koncertek, turnék és persze az az este, mikor Komár László utoljára énekelte el neki az "Oh, csak a hajnal jönne már" című Presser dalt.
Hajnal Gábor a magyar könnyűzenei élet egykoron megkerülhetetlen alakja, koncertszervező, klubvezető, a Piramis, a P. Mobil és még sorolhatnám hány és hány zenekar menedzsere most éppen Komár Lászlóról mesél, akit imádott és a világ egyik legnagyobb "gengszterének" nevez, ő volt a kemény öklű bunyós, Zalatnay Cini testőre, és féltékeny gimnáziumi szerelme. Híres párost alkottak a beatkorszak hajnalán, majd annak rendje és módja szerint összebalhéztak, nem egyszer verekedtek (ezt Zalatnaytól tudom), és talán éppen ezért külön utakon kezdtek el járni.
Hajnal azt mondja, Komárt zavarta, mi több, fájt neki, hogy a saját édesanyja nem tartotta sokra amit csinál, a mama szerint énekesként nem viszi semmire, ezért menjen inkább vissza a gyárba dolgozni. Majd elkészült az a kislemez (filmzene), amely meghozta a valódi népszerűséget Komárnak, ez volt a már említett dal, "Oh csak a hajnal jönne már", azonban a mama már nem lehetett tanúja fia sikerének, mert egy héttel a lemez megjelenése meghalt.
Sok évvel később Komár azzal hívta fel Hajnal Gábort hogy szeretne a Petőfi csarnok kávézójában saját estet tartani. Pénz nem érdekli, nem kér semmit, csak azt, hogy ott énekelhessen. Érthetetlennek tűnt a kérés, de Komár végül felléphetett. Utóbb vált csak világossá, Komár ott és eképpen búcsúzott el a barátaitól. Ő ugyanis már akkor tudta, amit mások még nem, hogy gyógyíthatlan beteg, és csak hónapjai lehetnek hátra. Fél év múlva Komár László meghalt.
Hajnal Gábor még ma is siratja csibész barátját, aki állítólag mindenre képes volt. Koncert közben nőket csábított, lekéste a saját fellépését, mert focimeccsre ment és megvárta a hosszabbítást is, de volt benne valami különös charme, ami minden "bűnét" bocsánatossá tette.
Már készülődünk, hamarosan indulunk, mert végeztünk a kólával és a kávéval, azt hisszük mindent megbeszéltünk ami fontos volt, bár miként lehetne két óra alatt hetven évet apró részletességgel felidézni, sehogy, ezt persze magunk is tudjuk, de talán ezért is írta meg emlékeit Hajnal Gábor a Mindhalálig rock'n'roll című, nemrégiben megjelent könyvében. Végül annyit mond, úgy érzi ezzel a memoárral lezárta magában ezt a fejezetet. Szép volt, izgalmas, nem cserélné el az életét senkivel.
Hiszek neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése