Én egész életemben erre készültem. Én semmi más nem akartam lenni, csak ez. Én erre születtem. Nekem a véremben van. Én el nem tudnám képzelni az életemet hidegkonyhai áruszállítóként vagy biztonsági őrként! Vagy egyetemi tanárként! Huhh. De orvosként sem! Még csak az kellene! Én mindig az igazat mondanám a betegnek, az meg kinek kell? Bele is halna azonnal, ha közölném vele, hogy már csak hónapjai vannak hátra. Én betegesen őszinte vagyok, de hát milyen legyen egy vérbeli újságíró, ha nem ilyen?
Én a szakma csúcsán vagyok. Nem adták könnyen, de én mindent, tényleg mindent megtettem az elismerésért, a sikerért. Én a legjobbnak számítok és ezt szerénytelenség nélkül, ezerötszáz százalékos biztonsággal jelenthetem ki. Én óriási sztorikat írtam meg, első kézből természetesen. Mindegyik írásom mestermű. A gyöngyszemek sorából nehéz kiemelnem akár egyet is, igazságtalan is lenne a többi cikkemmel szemben, de azért könnybe lábad a szemem ha arra az exluzív interjúmra gondolok, amit a hazai színjátszás élő legendájával, felkent istennőjével Bors Boruskövi Szilviával készítettem tavaly decemberben. Csak nekem mutatta meg az egy méter tizenöt centi magas ezüstfenyőjét, amit a saját két kezével díszített fel. Ott álltunk a fa mellett és csak mesélt és mesélt a színes gömbökről, díszes szalagokról, szaloncukrokról, kínai piacon vett csillagszórókról. Utána elkísérhettem a templomba, majd a nagygyűlésre is. Nagy élmény volt számomra. És mega megtiszteltetés! Vagy említhetném a híres influenszerről írott cikkemet, akinek elveszett a görög sziámi ékszerteknőse, egész nap kereste, majd este megtalálta a szekrényben az alsónadrágok közé bújva. Milyen megható riport volt az is! Istenem!
Persze írtam tényfeltáró dokumentum riportokat szaftos szerelmi afférokról, megcsalásokról, válásokról, ittas vezetésekről, de ha megkértek ellenzéki politikusokról is bármit képes voltam összehozni. Legutóbb a főnököm arra kért, dobjak össze, akár a mesterséges intelligencia segítségével egy tanulmánynak tűnő anyagot a tervezett jövő évi adózásról. Pikk-pakk megcsináltam, szigorúan egyedül, kell a fenének az intelligencia, mesterséges pláne nem, mindent magam agyaltam ki, szerintem Pulitzer díjas anyag lett. De a VWW, azaz az Ötödik Világháborúról szóló békemissziós beszélgetéseim a szívfacsaróak, azok a megható, okos interjúk az aggódó hírességekkel, akik nem akarnak bevonulni katonának a tengerészgyalogsághoz! Klasszis munkák azok is, remélem átveszik majd a világlapok! És erre mi a köszönet? Na, tényleg, mi? BETILTOTTAK!!!! A bíróság tette ezt ráadásul!
Nem engem egyedül, hanem az imádott lapomat! Az igazság forrását! A tiszta és és értelmes párbeszéd fórumát! A főszerkesztőm is egy csodálatos ember, fantasztikusan tud riposztozni, soha nem hazudna senkinek és semmiért! Nincs az a pénz. Elvei vannak. Ahogy nekem is. Most küzdünk, nagyon, hogy a szabad szó utolsó csírája megmaradjon! Minket nem tilthatnak be! Mi nem fogjuk be! Én nem azért lettem újságíró, hogy csak úgy lelakatolják a számat, kicsavarják kezemből a tollat! Nem és nem! Teszünk a törvényekre!
A média kereszteslovagjaiként minden nap harcba indulunk! Ez a küldetésünk. Én ezért lettem újságíró. Ismétlem: a legjobb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése