NEM TUDOM A NEVED

- Igyunk.

- Jó ötlet.

- Mit kérsz papa?

- A szokásosat.

- Te aztán nem változol. Biztosan abból kérsz?

- Hányszor mondjam, hogy abból?

- Add ide a poharadat.

- Egy csepp se menjen félre!

- Nem fog.

- Igyunk fiam.

- Igyunk, de kérlek ne nevezz a fiadnak!

- Hát hogy nevezzelek, amikor én vagyok az apád?

- Mától nem vagy az apám.

- Ezt hogy érted?

- Úgy.

- Hogy úgy?

- Úgy, hogy nem ismerjük egymást.

- Nem értem.

- Akkor ne értsd, de sose hívj többé a fiadnak.

- Hogyan nevezzelek?

- Lehetőleg sehogy. Nem ismerjük egymást. Ha kérdeznek rólam, akkor csak annyit mondj, véletlen egybeesés, névrokonság. De semmit több.

- És te sem fogsz az apádnak tekinteni?

- Nem foglak.

- Ez rettenetes.

- Nem annyira. Meg kell szokni és kész.

- Nem is találkozunk többé?

- Ne kockáztassunk.

- És akkor anyád kinek fog húslevest főzni? Mi lesz az unokákkal?

- Felejtsetek el minket.

- Ebbe belehalunk anyáddal.

- Dehogy haltok. Van pénzetek, éljetek, utazzatok, de sose beszéljetek rólunk.

- Miért csinálod ezt fiam?

- Szerinted?

- Azért titokban jöhetnétek ebédre.

- Nem érted? Nem lehet.

- Értem. Mindent értek.

- Azért ne sírj apa.

- De szépen mondtad.

- Utoljára hallottad.

- Fáj ez nekem, hogy idáig jutottunk. Nehéz kő lett a szívemen.

- Igyunk uram.

- Igyunk.