Engedd el! Ezt hallgatom szinte naponta, mintha ez a semlegesnek tűnő, álpszichologizáló mondat bármit is megoldana, mintha ettől könnyebb lenne elviselni ezt a szart amiben fuldoklunk. Nem old meg semmit, mégis ezzel próbál megmenteni rokon, kolléga, barát.
Elvesztetted a munkahelyedet? Engedd el!
Ellopták a könyvtárat? Engedd el?
Nem válaszolnak a leveleidre? Engedd el!
Nem engednek be oda, ahova évtizedeken keresztül örömmel mentél? Engedd el!
Nincs már értéke a hivatásodnak? Engedd el!
Átvert a bérlőd, elvesztetted a lakásodat? Engedd el!
Elmegy a gyereked, unokád külföldre, mert itt már nem kap levegőt? Engedd el!
Ellopták a könyvtárat? Engedd el?
Nem válaszolnak a leveleidre? Engedd el!
Nem engednek be oda, ahova évtizedeken keresztül örömmel mentél? Engedd el!
Nincs már értéke a hivatásodnak? Engedd el!
Átvert a bérlőd, elvesztetted a lakásodat? Engedd el!
Elmegy a gyereked, unokád külföldre, mert itt már nem kap levegőt? Engedd el!
Mi van ha nem engedem el? Miért kellene mindent elengedni? Csak azért mert valakik folyamatosan elrabolnak másoktól és nem adnak semmit? Mert ma ez a megszokott ügymenet? Átverésre, csalódásra csupán ennyi lehet a válasz? Engedd el?
Ez maga a tökéletes lemondás, a halál.
Nem engedem el és vissza akarom szerezni, azt amit elvesznek tőlem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése