K. Ernő kilépett a testéből, és lebegni kezdett. Természetesen nem a teste emelkedett a magasba, talán nem is lett volna erre képes, hiszen az esküvője napjára csak két kilót tudott fogyni, pedig tízet ígért, és ezt tovább súlyosbította az újabb, menyasszonyával szemben elkövetett gaztette: azt hazudta neki, hogy már száz alatt van, pedig százhét volt, meg még negyvenhárom deka.
Évek óta gyötörte Képi Ernő BKV (ma már BKK) ellenőrt a kövérség, szó szerint lenyomta, tönkretette a beleit, az ízületeit, koptak a csontjai, állandó része lett az életének a melankólia, miközben az lett volna a dolga, hogy rendíthetetlen ólomkatonaként álljon a huzatban, és férfiasan, határozott hangon, erőt sugárzó testbeszéddel szólítsa fel az utazóközönséget, hogy "Jegyeket, bérleteket!", de alig lehetett hallani a hangját, az ő műszakjában akadt a legtöbb bliccelő, hiszen a százhét kilója ellenére is levegőnek nézték, vagy ha mégis észlelték, hogy ott van, ugyanúgy utálták, mint a többi ellenőrt.
Hiába küzdött hát a démonokkal, rendre alulmaradt, a testére pedig megállíthatatlanul rárakódott minden. Azzal áltatta magát, ha a teste nem is, legalább a lelke rendben van. Képi Ernő örökös hazugságban élt, és talán éppen ez eredményezte a lélek szökési kísérletét, mikor máskor, mint a nagy napon.
Képi Ernőre a családja is folyamatosan nyomást gyakorolt, azt sulykolva, ideje lenne már, hogy révbe érjen, és családot alapítson. Ekkor bukkant fel az életében Elvira, aki három hét múlva már be is cuccolt a férfi legénylakásába. Eleinte főzött, takarított, figyelt Ernőre, még le is feküdt vele, bár ő maga sohasem kezdeményezett. Ernő anyja csak annyit látott ebből, hogy a vidékről jött asszonyjelölt szépen takarít, nincsenek porcicák sehol. Mivel a lakás ragyogott, nem lehetett ellenérvet felhozni már a házasság ellen. Ernő számot vetett addigi életével: korábban örökös kuplerájban, a szexuális kiéhezettség állapotában élt, pocsék ázsiai zacskós kaják és mosatlan edények között. Elvira betoppanásával azonban minden megváltozott. Lett szex, szendvics, és naponta kétszeri szellőztetés.
Az esküvő napja péntekre esett. Hivatalosan délután négy óra tizenötkor kezdődött volna a szertartás, de az előző ceremónián az ifjú férj-jelölt előbb csuklani kezdett, majd hányt, utána pedig elájult. Mikor magához tért, képtelen volt kimondani az igent, pedig többen is felajánlották a segítségüket. Hát ezért csúszott a többi esküvő, így Ernő és Elvira kézfogója is. A násznép végül öt negyvenkor mehetett be a kerületi tanács (hol volt még akkor önkormányzat?) nagytermébe. Meglepő módon minden meghívott eljött, még a hírhedt Kontroll csoport is, tagjai mind kőkemény jegyellenőrök; szóval megtelt a terem. Várták a boldog párt, amely hamarosan rábólint majd a halálos ítéletre, vagyis megígérik egymásnak, hogy csak a sír választhatja el őket egymástól, de akkor is csak azért, mert Ernő egyedül szeret aludni.
A jelenlévő kollégák, barátok, rokonok, Ernő anyja is, mintha csak botox feszítené a bőrt az arcukon, fülig érő szájjal vigyorogtak, bólogattak, helyeselték e csodás döntést, két szerető szív hivatalos összeboronálását. És ekkor történt meg az, amit Ernő maga sem akart elhinni, ilyen nincs, nem létezik, gondolta, vagy ha mégis, akkor az csakis mással eshet meg. A súlyos testből kilépett a nem kevésbé megterhelt lélek: kékesszürke volt, és ott gomolygott a tanácsteremben, egészen közel a plafonhoz, ezt persze senki sem vette észre, maga Ernő is egyszerű szívproblémaként értékelte e különös érzést. Pedig ott lebegett a lelke a mennyezet alatt, és nézte fentől a népet, a jövendőbeli asszonyát, meg magát, amint éppen felhúzza Elvira ujjára a gyűrűt, kicsit nehezen, mert amióta bejelentkeztek a tanácsnál, Elvira is elengedte magát, hízott, nem is keveset, és a hurkásodó ujjára Ernő csak erővel tudta rátolni a gyűrűt.
Nem volt már hátra más, mint a szokásos szöveg, "akarod-e feleségedül, férjedül", meg az aláírás, és Ernő lelke látta, hallotta onnan fentről, ahogy kimondja nélküle is a test az igent, aláírja az anyakönyvet, és ez rémületbe ejtette. Pár tizedmásodpercig elgondolkodott még ugyan, hogy visszatérjen-e abba a testbe, amelyik csak kielégülést akart és tiszta nagyszobát és meleg ebédet, a lélek az utolsó pillanatban megakadályozza-e a testet a végzetes mozdulattól (aláírás, igen kimondása) végül a lélek megadta magát, mert végtére is Ernő lelke volt, gyáva és hazug.
Hosszú élete során Ernő még hatszor nősült és vált el hasonló módon, kétségektől gyötörten, végül feladta, nem kísérletezett többé. Belátta, hogy ő csak egy gyenge és túlsúlyos ellenőr.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése