PSZICHO

A fekete batár amivel a bejárat elé parkol, több tonnás SUV. Azt nem tudom, hány lóerős és mennyit zabál száz kilométeren, de kétségkívül tekintélyes darab. Ezt a tankot egyszer már ellopták, majd a nyomkövetője segítségével, megtalálták. Tulajdonosa, elvált negyvenes férfi, kedves és rokonszenves, amolyan mosolygós életművész, aki gondtalan szingliként élvezi az életet. Minden mondata, gesztusa a laza hétköznapokról árulkodik. Legalábbis, ezt az imázst eddig gondosan őrizte.

- Hogy vagy? 
- Minden oké.
- Bővebben?
- Teljesen oké.

Kiver a veríték az ilyen válaszoktól. Manapság szokatlan és kényelmetlen, ha valaki többre kíváncsi, nem elégszik meg a felszín kapargatásával. Ebből a szempontból nyilván roppant idegesítő vagyok, de még nem sikerült kiirtani magamból a kíváncsiságot. Ha beszélgetek valakivel, valóban érdekel a másik élete. Nekem az oké, kevés. Semmi értelmet nem találok benne.

Az álarc végül lehull. Semmi sem ok. A magánélete a legkevésbé. Traumák sora, csalódások, átverések, nehézségek a gyerekneveléssel. És persze, a nők.

- Nekem már csak az elvált, problémás nők jutnak - mondja.
- Miért?
- Mert én is pszichó vagyok.
- Mi baj van veled?
- Rájöttem, hogy már a gyerekkoromban is rengeteg gondom volt. És ez kihat mindenre. Nem keresem már az igazit. 
- Pedig kereshetnéd.
- Á, dehogy. Manapság egy fiatal nőnél a BMW X6-os a belépő, na jó, az X5-ös, vagy egy Porsche. Ha nincs jó kocsid, szóba sem állnak veled.

Több, mint két órán keresztül beszélgettünk. Aztán jött egy telefonhívás, melynek nem volt vége. Talán egy elvált barátnő hívta. Beült a batárba. A SUV morogva, nagy lendülettel elhajtott.