Csótány, a csendőr arcú rendszerváltó evett egy mangalicakrémes szendvicset, majd harsányan röhögve mesélt a ruszki laktanyák kipucolásáról, amiben természetesen maga is részt vett, hiszen ha ő nincs, meg a csuda jó forradalmi költeményei, akkor örökké itt maradnak. Mármint a ruszkik. Hát, igen, a dicső múlt. Most pedig itt állhat ezen a pazar erkélyen, a többi hőssel együtt, szürcsölhetik a Pusztai álom pálinka költeményt, nyomhatják magukba a kacsamájas felfújtat és a hortobágyi hagymás becsináltat. Mi ez, ha nem maga az élő történelem? Legendák klubja, a sérthetetlenek kasztja. Csúcson vannak. Mind. Még.
Emelkedik a hangulat. Derű az arcokon. Énekelnek. Közösen. Közelebb lép Mártika is. Meg Kati. Ezt meg kell örökíteni. Ráférünk a képre? Mi az, hogy! Így, szorosan. Egymás mellett. Csííz. Gyönyörű kép. Kérhetünk belőle?
Alattuk a város. És a folyó, a csodás kék Duna. Keringő is jöhetne akár. Valaki szól, de senki sem hallja, hogy emelkedik a vízszint. Még egy szelfi. A fülhallgatós testőrök izgatottan járkálnak, majd felfújnak egy gumicsónakot. Közben Jenő és Dzsinkisz is kér egy közös képet. Kapnak. Itt mindenki mindent megkap. A víz közben eléri az erkény alatti tartópillért. Nem érdekes. Globális felmelegedés? Hülyeség. Nyerítésszerű nevetés.
Az oszlopok megadják magukat az árnak. Az erkély leomlik. A víz elsodorja az üres csónakokat.
Szép ünnepség volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése