2019. június 21., péntek

IZZÓ TESTEK 8.

Krisztának elszabták a mellét. Nem kicsit. Nagyon. Garázsokban praktizáló kuruzslók adnak ki a kezükből ilyen fércmunkát, de ezt most nem ők csinálták. Ezúttal a sikeres, minden médium által körül udvarolt sztársebész, a fővárosi butikosok, jelenlegi és tíz évvel ezelőtti szépségkirálynők, Fortuna-lányok, escortosok, unatkozó bankárfeleségek, és logisztikai központokat tulajdonló mágnások élettársainak, valamint azok édesanyjainak kedvence nyúlt mellé. A megbeszélt, medium (közepes méretű) implantátum helyett extra large-ot csúsztatott a megmetszett mellbőr alá, így amikor a műtét után dr. Szirtes arra kérte az altatásból ébredező Krisztát, nézze meg magát a tükörben, a titkárnő felsikoltott és hangosan zokogni kezdett. Szirtes is tudta óriási a baj, ezért fizetnie kell majd, oda a reputáció, a garantált ügyfélkör, de magára erőltette a jellegzetes, rém ellenszenves sima plasztik mosolyát (őt tavaly varrta meg egy kolléga) és úgy tett, mintha csak valami apróságról lenne szó. Az igazság az, hogy aznap éppen Kriszta volt a kilencedik mellplasztikája, és összecserélte az estére beírt tizennégyessel, aki néhány órával később ugyancsak felsikított és fájdalmasan sírt a kórteremben, ahonnan gyorsan ki is tessékelték, mert csak a műtétért fizetett, az orvosi felügyeletért nem.
- Helyrehozzuk, nem lesz semmi baj. Jövő héten úgyis jön varratszedésre, akkor egyeztetünk, hogy mikor csináljuk meg ezt az aprócska korrekciót – nyugtatta dr.Szirtes az idegileg megroppant Krisztát.
- De így nem mehetek be dolgozni.
- Miért ne mehetne? Gyönyörű, egészséges, tökéletes formájú dekoltázst kapott.
- Nem érti? Imre megöl ezért. Nagy melleket szeretett volna, de ez már az ő kezéhez is túl nagy.
- Beszéljek vele én? Ha kell, vállalom a mártíriumot a hibámért – vicceskedett az egyébként rémült Szirtes.
- Jobb ha én beszélek vele. Magát biztosan megölné.
Kriszta, Kalapos Imre titkárnője és szeretője, három nap betegszabadságot vett ki, amit Imre több okból erősen kifogásolt és sérelmezett. Beletett 300 ezret a műtétbe az Izzó testek erotikus valóságshow költségvetéséből, magyarán lenyúlta, amit nehezen tudott volna megmagyarázni Dicknek, a Mohács 26TV vezetőjének, továbbá türelmetlen volt és látni szerette volna Kriszta új, őrjítő melleit.
- Mit csináltak veled? Lufi ez, vagy mi? Strandlabda? Görögdinnye? Ezt hogy fogjam meg?
Kalapos pillanatok alatt elérte a szokásos üzemi hőmérsékletet, és a szeretőjével is úgy beszélt mint egy kutyával. Vagyis, mint egy tévés talpassal.
– Ki volt ez a barom?
- Dr. Szirtes.
- Az a nyálas tróger? Szétütöm a fejét. Most mi lesz? Így nem jöhetsz be a tárgyalásokra a kávéval és a ropival, kiröhögnek minket. Van erre a szarra valami garancia?
- Azt mondta, amint begyógyul a seb, ismét felnyit, és berakja a közepes méretet. Most már kérlek nyugodj meg, hamarosan megkapod amit annyira szerettél volna.
Szívesen megcsókolta volna Kalapost, de a fokozott stressztől, meg nem is ivott eleget, Krisztának acetonos lett a lehelete, ezt pedig már biztosan nem bírta volna elviselni Imre, akinek enélkül is rengeteg gondja támadt. A show előkészületei nem haladtak előre szinte semmit, amit a Mohács 26TV legfelsőbb vezetése nem nézhetett tétlenül. Bekövetkezett az, amitől Kalapos mindig is tartott. A fejére ültettek egy ismeretlen pasast.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

KÉSSEL A KEZÉBEN JÁRKÁLT

Mikor máskor, mint éppen most húsvétkor estem ágynak, megállás nélkül töltöm a zsebkendőket, miként politikus a kolbászt tiktozott közösségi...