Nyárikonyha az udvar hátsó részében. Valamikor disznóól volt, majd amikor a faluból kertvárosi kerület lett, eltűntek a sertések, az üresen maradt tákolmányba a gazda szerszámai és mindenféle haszontalan lomok kerültek. Most bérlő lakik benne. Szilvia.
Mindent megmutat. A dohos szagú szobát, amit a macskájával oszt meg, aztán a lerobbant fürdőszobát, ahol a vizesedés miatt több helyen lehullott a csempe. Itt nincs fűtés, télen befagy minden. Van még egy aprócska lyuk az egykori ólban, oda már csak a penészes, vetemedő szekrény fér be.
Az ötvenes évei elején járó nőnek korábban egészen tűrhető élete volt. Papa, mama, testvér, szülőknek kiutalt szolgáti lakás. Szerény, de tisztes környezet a Kádár-kor lassan kimúló, gyengülő szakaszában. A családi örökségből is csupán arra tellett, hogy később, amikor árva lett, megvehesse a szolgálati lakást. Aztán az is elveszett.
Szilvia sok évvel ezelőtt kórházba került. Ott látogatta meg a főnöke, és kérte, írjon alá néhány céges papírt, mert hát ugye nem állhat meg az élet, amíg ő lábadozik. Később derült ki, a nevére írattak egy adósságokkal terhelt, becsődölt vállalkozást. Feljelentés, büntetőper, majd kártérítés. Szilvia fizetett mindent, hiszen papíron ő volt a főnök. Ráment a lakás. Az ügyvédjének köszönhetően "csak" ennyi, ha megengedően nem számítjuk hozzá Szilvia életét is.
A nyárikonyhában addig maradhat amíg él a ház tulajdonosa, aki most nyolcvanöt éves. Ha meghal, az ingatlant eladják, vagy lebontják. Az óllal együtt. Normális albérletre nem futja.
Szilvia kikísér. Búcsúzáskor a köszönésen kívül mást nem mond. Bezárja mögöttem az ajtót. Siet vissza. A macskája bent várja. Megeteti, aztán leoltja a lámpát. Elment ez a nap is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése