2019. június 20., csütörtök

STERILITÁS NAGYDÍJ

Bensőséges, baráti hangulatú ünnepségen köszöntötték társai Timonka Györgyöt, a műtéti kötözőszereket, gézpárnákat és gyógyászati tamponokat előállító kisüzem munkatársát. A negyvenes évei közepén járó férfi immár harmadik éve dolgozik a nemzetstratégiai jelentőségű gyáregységben Minőségi kifogás sosem érte a tevékenységét, hiszen az ott töltött idő alatt mindig a tőle megszokott precizitással és szorgalommal állt a munkapad mellé. Sőt, az utóbbi években számos találmány fűződött a nevéhez, így méltán vívta ki kollégái, továbbá a kormányzat elismerését. A vénaitató géztekercset immár az ő tervrajzai alapján készítik (egy milliméterrel vastagabb anyagot használnak, és a rácsozatot is sűrűbbre vették) , ennek köszönhetően jelentős mértékben növekedett a géz vérszívó/szárító hatékonysága. Timonka György ma tehát átvehette a Steril tisztaság mestere nagydíjat és a mellé járó két karton cigarettát, valamint a 20 darabos barackos teafilter készletet. Timonka, az üzemi újság munkatársának elmondta, örül a nagydíjnak, leginkább persze a ciginek és teának, mert sajnos az utóbbi időben már nem jön hozzá beszélőre egyetlen rokona sem, így nem jut hozzá ezekhez a cikkekhez. A nehéz napokban azonban az ad erőt az adócsalást, befolyással való üzérkedést, hivatali korrupciót elkövetett Timonkának, hogy régi kollégái, nem feledve korábbi teljesítményét, felterjesztették az ÉV FELTALÁLÓJA megtisztelő címre, valamint követelik az azonnali szabadlábra helyezését.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

KÉSSEL A KEZÉBEN JÁRKÁLT

Mikor máskor, mint éppen most húsvétkor estem ágynak, megállás nélkül töltöm a zsebkendőket, miként politikus a kolbászt tiktozott közösségi...