2019. június 20., csütörtök

IZZÓ TESTEK 5.

- Itt van.
- Ki?
- A 9 órás, akit áttettünk 11-re.
- Nekem mindent tudnom kell? Nyögd már ki, kivel kell az időmet elcsesznem!
- Az a beszédtanárnő.
- A francba. Várjon. Mondd azt neki, hogy fontos megbeszélésen vagyok az elnöknél, de igyekezni fogok.
- Megkínáljam valamivel? Kávé, keksz, valami apróság?
- Nem kell elkényeztetni.
- És meddig várjon?
- Háromnegyed óra elég lesz. Meccset nézek. Félkor szólj, és engedd be a nőt.
Kalapos Imre belesüppedt a bőrfotelbe és kéjesen bámulta, amint a Barcát leverik a gallok, Zlatannal.
Thúri Vilma az első munkamegbeszélésre finom, elegáns , pasztellzöld kosztümben érkezett. Türelmesen várakozott a főszerkesztő irodája előtt, immár negyvenöt perce. Szomjas volt, de érzékelte, hogy a titkárnő ügyet sem vet rá, a büszkesége azonban nem engedte, hogy innivalót kérjen. A nyálát próbálta a szájában összegyűjteni, hátha a nagyobb mennyiség enyhíti a kínzó szárazságot. A mosdóba sem ment ki, mert attól tartott, pechére éppen akkor hívná be Kalapos, és kínos lenne, ha rá kellene várnia az elfoglalt főszerkesztőnek.
Imre még megvárta a gól nélküli szögletrúgást, majd ezt követően a kirúgást. Ekkor az órájára nézett és látta, nem várakoztathatja tovább a készülő műsor beszédtanárát. Kriszta is tudta a dolgát, jelezte Vilmának, hogy megérkezett a főnök. Bemehetett végre.
A kemény fából faragott beszédtanárnő először nézhetett bele a rettegett hírű tévés, a hazai valóságshow császára, Kalapos Imre szemébe.
A férfi megpróbálta a legjobb arcát mutatni, bár az ilyenfajta alakoskodás mindig untatta. Legszívesebben most is önmagát adta volna, az örökké prédára leső vadállatot, a bőrnadrágot viselő csődört, az ellenállhatatlan szórakoztatóipari fenegyereket, a hazai televíziózás (trash reality) császárát, kinek korlátlan hatalom összpontosul a kezében. Bármerre jár, elhalkulnak körülötte az emberek, ő pedig úgy vonul be a stúdiókba, mint egykoron Líbia örökös és fényes tekintetű ura, Moammer K. az amazonjai közé. Kalapos is szeretett volna magának egy kizárólag nőkből álló testőrséget a tévében, amely vigyáz rá, lesi a gondolatait, és a testőrnők a hálóban (teakonyhában) sem hagyják hogy pillanatnyi magányában előtörjön belőle a gyógyszerekkel kezelt depressziója, de erre még Steve és Dick (a Mohács 26TV tulajdonosa valamint a programokért felelős vezérigazgatója) is azt mondta, "Imre, azért ez a női testőrség kissé túlzás, de ha sikeres lesz az Izzó testek valóságshow, akkor megkapod. De maximum 12 fős lehet a csapatod." Kalapos beérte az ígérettel, bár Dick is tudja, amit Imre a fejébe vesz, annak úgy kell lennie. A testőrségre tehát előbb-utóbb elő kell teremteni a pénzt, vagy ki kell rúgni Imrét. Kalapos azonban giganév ebben a műfajban, ezért jobban járnak, ha mindent megadnak neki és a cégnél tartják, mert ha elengedik, azonnal leszerződteti valaki más, és akár még a testőrcsajokat is megkaphatja. Már a Golden Myrtus Bankból is érdeklődtek utána, ahol nemcsak pénzzel és aranykészlettel foglalkoznak, hanem szinte mindennel, így házi filmstúdiójuk is van, saját szereplőgárdával. Főrendezőjük még nincs.
Kalapos miközben hellyel kínálta a dekoratív beszédtanárt, felmérte a nő adottságait. Nem a hangjára figyelt elsősorban, hanem a lábaira és a melleire. Elégedett volt a látottakkal, csupán a kora aggasztotta. 50 felett nem biztos, hogy alkalmas lenne testőrnek a csapatába. De most nagyon koncentrált, próbált jó benyomást tenni a szemmel láthatóan szívós, eltiporhatatlan asszonyra, akit végtére is azért hívott be és várakoztatott a párnázott ajtajú 150 négyzetméteres irodája előtt, hogy az Izzó testekről beszélgessen vele.
- Sok jót hallottam magáról - kezdte bizalmaskodó hangon.
- Rólam csak jókat hallhat - riposztozott Thúri. Neki amúgy ez az erőssége, a gyors és lényegre törő válaszadás, és ezt a képességét azonnal megvillantotta.
- Tudja, miért kértem Önt, hogy fáradjon be hozzánk?
- Sejtem, bár manapság annyi meglepetés éri a magamfajta nőket.
- Azt szeretnénk, ha maga lenne a beszédtanár a készülő műsorunkban. A HR-es kollégák előkészítettek egy terjedelmes anyagot önről, de mégis arra kérem, meséljen magáról. Szeretném jobban megismerni.
- Mennyi ideje van? - kérdezte viccelődve Thúri.
- Időm korlátlan - válaszolta Kalapos, aki ekkor már enyhe feszülést érzett a bőrnadrágjában.
Vilma beszélni kezdett, Az elmúlt évtizedek emlékei forró lávalént ömlöttek ki belőle, de bölcs és sokat megélt asszonyként csakis a szépre emlékezett. Imre itta a szavait, és tudta, ez a nő kell neki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

KÉSSEL A KEZÉBEN JÁRKÁLT

Mikor máskor, mint éppen most húsvétkor estem ágynak, megállás nélkül töltöm a zsebkendőket, miként politikus a kolbászt tiktozott közösségi...