EGYSZER VOLT BUDÁN....

Egyszer volt, hol nem volt, mikor is a "middle life crisis" életkorba lépett király elment Pilisszentkeresztre az udvari költészeti verseny esedékes bajnoki fordulójára. Hallgatta a király a sok közhelyes és unalmas verset, közben törte acélos foga között a diót, és azon gondolkodott, vajon hova tűntek az igazi nagy poéták, kik megénekelhetnék a hatalom nagyszerűségét. És ekkor az emelvényre lépett egy táskás szemű, szintén középkorú ember, aki dicshimnuszt zengett a királyról. A verseny után, immár az öltőzőben az uralkodó megkérdezte a szónokot, miért vannak olyan nagy duzzanatok a szeme alatt.

- Azért, felség, mert rossz helyen élek.

- Mindenki annyit ér, amije van. Mondd, mid van néked?

- Csak egy szerény, sötét, levegőtlen faházam, egy kicsiny földecskén.

- Ott biz nem dalol a lélek, nem sarjad királyt dicsőítő ének. Azt mondom néked, költözz hozzám a Várba, és írjad ott a szózatokat. Hagyd rám a faházat, írunk róla pecsétes oklevelet, én pedig adok neked jó levegőjű, napfényes hajlékot.

A király azon nyomban intézkedett, megparancsolta szolgáinak, hogy találjanak méltó helyet a poétának. Költözött is táskás szemű betűvető, fel a Várba, közel a királyhoz. 

Igen ám, de az esetnek híre ment, szerte az országban mindenki erről beszélt. A nép, igen, ez a furfangos és jóra, többre vágyó tömeg nem maradt rest. Kinek volt még valami kevéske vagyonkája azt pénzzé tette és abból azonnal kunyhókat, romos épületeket, szegényes nyárikonyhákat vett. Mentek is fel izibe a Várba, hogy elcseréljék a lelakott lakokat szép, panorámás, hangulatos, kis rezsiköltségű otthonokra, de már az alsó kapunál útjukat állták. Hiába lobogtatták a tulajdoni és földhivatali lapjaikat, a katonák elzavarták őket. A nép hoppon maradt, elszegényedett és verte a fejét a málló falú romházakba.

A bölcs király ekkor mesét íratott a pilisi poétával, csak hogy megtanulja végre az ostoba nép. Egyszer volt Budán lakásvásár. 

(kétszer, de ez csak évszázadokkal később derült ki)

2019