2020. április 18., szombat

MÓNIKA

Hétfő van. 

Eszembe jut Palásti Mónika. A történészből lett rádióriporter, a végtelenül kedves, okos, életigenlő kolléga, aki a szolgálati autóval éppen hazafelé tartott egy vidéki riport után. Nem ő vezetett, hanem a hivatásos gépkocsivezető. Sötét volt, talán köd is, belerohantak egy kivilágítatlan szekérbe. A kocsi szélvédőjén áttörő rúd szétroncsolta Mónikát.  A fejét találta el. Mentőhelikopter vitte kórházba, ahol egyik műtét  követte a másikat. Agysérültként hónapokig élet és halál között lebegett. A Budakeszin lévő Országos Rehabilitációs Intézetben óvó kezek vigyáztak rá. Megmentették, a régi életét azonban soha senki nem tudta már visszaadni. Az orvosi bravúrnak valamint édesanyja lelkiismeretes és áldozatos munkájának is köszönhetően kapott még tizenkilenc évet,  és láthatta a lányát felnőni.

Ha ma történt volna a baleset, ki tudja mennyi esély maradna a számára, hiszen a Budakeszin lévő kórházban, a miniszteri rendelet értelmében 200 ágyat kell felszabadítani a koronavírus járvány miatt. A kórház igazgatója ezt nem tudta, vagy nem akarta teljesíteni, hiszen hova küldje a súlyos betegeket, ezért menesztették állásából.

Az elbocsájtott igazgatót ma délelőtt tapssal búcsúztatták a kórház dolgozói.

Húsvét van, hétfő, 2020 tavasza.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

KÉSSEL A KEZÉBEN JÁRKÁLT

Mikor máskor, mint éppen most húsvétkor estem ágynak, megállás nélkül töltöm a zsebkendőket, miként politikus a kolbászt tiktozott közösségi...