2022. november 2., szerda

BENCHIKA

Sokan emlékeznek még azokra a boldog, büszke és önfeledt pillanatokra, mikor a feltaláló jelenlétében legördült a futószalagról az első konstrukció. Kormánytagok, rendvédelmi szakemberek, katonák, kerületi tanfelügyelők, valamint a gyártásában érdekelt nemzeti nagytőkések együtt örültek az évszázad találmányának. Akkor még senki sem sejthette, hogy az elmúlt tizenkét év legnagyobb szellemi vívmánya, a mesterséges magyar intelligencia mire lesz képes.
A Benchika néven piacra dobott eszköz első példányát a szellemi nagyágyúként számontartott tervező avatta fel, majd üzemelte be. Hatalmas érdeklődés mellett, egy, erre az alkalomra kiválasztott kisiskoláson próbálták ki a gépet. Először az alapprogramot futatták le, amit a jelenlévők hangos ovációval és tapssal fogadtak. A tizenhárom éves tanuló két hatalmas pofont kapott, de nem szédült el, szinte a szeme sem rezzent. Ezek után nagyobb fokozatra kapcsoltak, és Benchika, a pofozógép már négy jobb horgot osztott ki, amely megrendítette a gyereket. Kérdezték tőle, akar-e még élőláncozni, ha igen, akkor kér-e még egy-két jobbegyenest, de mivel nemmel válaszolt, leálltak a pofozással. Ezt követően kezdődött a gép tömeggyártása, így minden iskola kap az egyedülálló szerkezetből.
Ahogy tervező, úgy a tankerületi szakemberek sem számoltak azzal, hogy a mesterséges intelligenciával működtetett szerkezetek néhány hét alatt is sokat fejlődhetnek, tanulhatnak, később pedig önállósíthatják magukat. Igen, a Benchikák immár maguktól felismerték az igazi ellenfelet. Megtanultak keményen odacsapni, profi UFC harcossá váltak, majd megszerezték a feltaláló lakcímét. Lakása ajtaját berúgták, és szempillantás alatt kiütötték a pofozógép megálmodóját.
Tanulva a történtekből, a Benchikákat biztonsági okokból most visszabutítják, hogy immár emberszerű arca legyen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

KÉSSEL A KEZÉBEN JÁRKÁLT

Mikor máskor, mint éppen most húsvétkor estem ágynak, megállás nélkül töltöm a zsebkendőket, miként politikus a kolbászt tiktozott közösségi...