2019. július 5., péntek

TALÁLMÁNY

Patási László tervező-mérnök, a műszaki tudományok doktora megkönnyebbülten nagyot sóhajtott és megitta a szokásos reggeli banános-epres-mangós turmixát, megette a hét tojásból készült, hagymás-kolbászos rántottáját, mellé négy szelet fehér kenyerét, majd felhívta kebelbarátját, a szintén jó húsban lévő hobbibirkózót, akinek felfelé ívelő pályája (megdobták pár milliárddal, abból épít újabb birkózócsarnokot) bátorítólag hat Patásira. Most, hogy sikerült a legjobb tudósokat, szakembereket ravaszsággal, erővel megszereznie, nem lesz akadálya annak, hogy megalkossák azt, amiről már kicsiny gyermekként is álmodott.
Elővett egy rajzlapot, majd sietősen felskiccelte a terveket. Ezt még ma beviszi a kutatóintézetbe és ráállítja a legjobb embereket. Innováció, tömeggyártás, a végén pedig a profit. A handabandázásnak, az öncélú kutatgatásnak, a múltba forduló javaslatoknak vége. Célirányosan fognak alkotni. Először a vegyészekkel beszél, aztán a robotikával foglalkozó doktori gárdával.
Patási agyában, bár küzdött ellene, megint feltolultak a kínzó emlékek, mikor anyja a szárszói szabadstrandon elővette táskájából a 49-es méretű gumipapucsot, majd ráparancsolt a fiára, hogy vegye fel, anélkül egyetlen lépést se tegyen, mert felfázik, megcsúszik a kövön, összeszed valamilyen undorító körömgombát. A diktátor anya szava szent volt, így Lacika belebújt a papucsba és elindult a víz felé.

Minden lépése maga volt a megszégyenülés, legszívesebben messzire rúgta volna a papucsot, de ehhez sem volt mersze. Így megadóan vonszolta magát, miközben a szabadidős lábbeli hangosan és feltűnően klaffogott. A papucs, bárhogy helyezte el benne méretes lábfejét, próbált szöget és tempót váltani, szörnyű hangokat adott ki magából. Ha víz érte, akkor a klaffogás máris cuppogásnak tűnt. Persze mások is cuppogtak és klaffogtak, hiszen a gumipapucs ilyen.
Ebből lett elege Patásinak. A gusztustalan, megalázó zajból. Eldöntötte, megalkotja a halk, észrevétlen, korszerű strandpapucsot.
Sikerülni fog. Eljött az ő ideje. Itt van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

KÉSSEL A KEZÉBEN JÁRKÁLT

Mikor máskor, mint éppen most húsvétkor estem ágynak, megállás nélkül töltöm a zsebkendőket, miként politikus a kolbászt tiktozott közösségi...