2022. augusztus 20., szombat

KATONÁK

A szervezők a közösségi médiában, valamint SMS üzenetekben is figyelmeztettek, mindenki alaposan fontolja meg, hogy részt vesz-e az ünnepségen. Tizennyolc éven aluli személyek megjelenését határozottan megtiltották. Néhányan ugyan gyerekkel akartak az ünnepségre menni, de őket a biztonságiak már a környező utcákban kiemelték a tömegből. De csakis a kiskorúakat és a tizennyolc év alatti személyeket. A helyszínen különleges szemüvegeket és speciális füldugókat osztottak szét, ahol ismételten felhívták a figyelmet arra, hogy a ceremónia alatt még véletlenül se vegyék le a szemüveget, és ne húzzák ki a füldugókat.
A Himnusznál még minden rendben volt, mindenki fegyelmezetten viselkedett és betartotta a szabályokat. A katonák ezt követően bevonultak a térre, kezdődött a tisztavatás, majd a miniszter belekezdett az ünnepi beszédébe. Elmondta, "ha a polgárok meglátnak egy honvédtisztet, elismerő tisztelettel és szeretettel gondolják: ő a mi katonánk!"
Ekkor a harmadik sorban egy középkorú férfi a szemüvegéhez nyúlt, alaposabban szemügyre akarta venni az egyik délceg tisztet, nyilván a fiát. Levette a szemüveget, majd egyetlen pillanat alatt kámforrá vált. A mellette álló nő, talán a felesége, felsikoltott, és azonnal kihúzta füléből a dugót, de ahogy a dugó kijött a füléből ő is sisteregve eltűnt. Mindezt a hihetetlen jelenséget látva, ösztönösen szinte mindenki a szemüvegéhez kapott, levették azokat, és ugyanilyen hirtelen mozdulattal eltávolították a füldugóikat is. Leírhatatlan mindaz, ami ott történt.
A helyszínen lévő mentősök rémülten rohantak be a térre, miközben fogalmuk sem volt, vajon mi lehetett az elképesztő, tömeges eltűnés magyarázata.
Órákkal később derült csak ki, a jelen lévők amint szemüveg nékül nézték a katonákat, és füldugó nélkül hallgatták a minisztert, azonnal elolvadtak a gyönyörűségtől. De nem szabad szomorkodni, mert felemelő, "katonanemzethez" méltó, ünnepi pillanat volt ez, hiszen a fegyveresek okozta látvány miatt párologtak (olvadtak) el mindannyian. A betonon talált maradványok alapján, az azonosításhoz megkezdték a DNS-ek begyűjtését. A szervezők azt kérik, a jövőben mindenki tartsa magát a biztonsági előírásokhoz, mert csak akkor lehet ehhez hasonló szemfényvesztő, káprázatos ceremóniákat és beszédeket tartani.


 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

KÉSSEL A KEZÉBEN JÁRKÁLT

Mikor máskor, mint éppen most húsvétkor estem ágynak, megállás nélkül töltöm a zsebkendőket, miként politikus a kolbászt tiktozott közösségi...