Egy friss kutatás szerint csődöt mondtak a közúti gyorshajtás visszaszorítása érdekében alkalmazott közlekedésbiztonsági eszközök, az úgynevezett fekvőrendőrök, az út szélén felállított kartonlapos álrendőrök, valamint a traffipaxok. A gépjárművezetőket, motorosokat, és elektromos rollereseket mindezek nem zavarják. A gyorshajtókat nem tudták megállítani, vagy kisebb haladási sebességre késztetni, ezért új módszert alkalmaz ellenük a rendőrség.
A program két alapembere, Sarudi Nagy Lajos gazdálkodó, valamint felesége, Békés Ágota etológus, viselkedés-kutató.
- Korábban káposztát, paprikát és vajretket termesztettek, ugye?
- Jól tudja a szerkesztő úr. De próbálkoztunk az uborkával is.
- Most azonban a kertészetüket felszámolták, és állattenyésztésbe kezdtek. Szerepet játszik döntésükben a klímaválság?
- Nem, mert korábban már tenyésztettünk állatot, a ritka fajtának számító porköpő sivatagi tevéket. Főleg az Öböl-menti arab államokba exportáltuk.
- Gondolom szigorú minőségi elvárásoknak kellett megfelelniük.
- Elképesztő volt. A rendelésnél előre kikötötték, vagyis megmondták, hogy a tevét két, három, vagy éppen hét púppal kérik-e, milyen színű legyen az állat nyakán lévő bőr, az gyakorlatilag olyan, mint az autóknál a műszerfal fölötti rész, de a teveerőt is rögzítették, valamint az állat veséje mellett lévő porköpő tartály űrtartalmát is.
- Most honnan érkezett a felkérés, és mire?
- Az ORFK Közlekedésbiztonsági Főigazgatósága rendelt tőlünk 300 mezei vadnyulat.
- Szokatlan megkeresés. Rendőrnapi nyúlpaprikás lesz belőlük?
- Elvi és lelkiismereti okok miatt ilyet nem vállalunk.
- A mi tenyészetünkben munkanyulakat szaporítunk, akiknek fontos feladat jut.
- Elmondaná, Ágota, hogy ez pontosan mi jelent?
- A nyuszikat három hónapos korukban kezdjük betanítani. Megismertetjük velük a különböző közlekedési eszközöket, buszokat, motorokat, rollereket, kerékpárokat, autókat. Ezt követően kisebb (6-8 fős) csoportokban kivisszük őket az utcákra, valamint a fő-és mellékutakra.
- Nem akarnak ilyenkor elszökni?
- Erre még sosem volt precedens. Mindannyian nagyon fegyelmezettek. Figyelnek és tanulnak egyszerre.
- Mire tanítják őket?
- Az alapképzést követően megismertetjük őket a hátukra szerelt sebességmérő eszközökkel, melyek gyorshajtás esetén berregő hanggal figyelmeztetik a nyulakat az elkerülhetetlen beavatkozásra.
- Berreg a készülék. Mi történik ezt követően?
- A nyulak a gyorshajtó járművet azonosítják, majd az adott típusra megtanult módszerrel megállítják.
- Miként történik ez?
- Közeledik a jármű, majd nyulaink az út menti sávból nagy lendülettel kiugranak. Mivel nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati képzésükre is, így pontosan tudják, hogy a szélvédőt vagy a rolleres mellkasát, netán arcát vegyék-e célba.
- Minden gyorshajtóra egy nyúl jut vagy csoportosan csapodnak neki?
- Egyelőre egyesével akcióznak, de nem kizárt, hogy a jövőben egyszerre nyolcan is kiugranak majd.
- Nem tartanak-e attól, hogy az ütközés a személyi állomány veszteségével jár majd?
- Elhullással, sérüléssel nem számolunk, ugyanis az oktatás része a munkavédelmi ismeretek elsajátítása is. Ez kötelező is a nyulak számára.
- Ez remek hír. De ez a szokatlan módszer nem veszélyezteti-e a közlekedőket? A nyúllal való ütközés miatt megijednek és árokba hajtanak, vagy a váratlan szituáció netán infarktushoz vezethet.
- Ezzel mi nem foglalkozunk. Egyetlen és legfőbb célunk a gyorshajtás visszaszorítása.
- A módszert már élesben is kipróbálták. Milyennek ítélték meg az első ütközést?
- Maximálisan elégedettek vagyunk. Az elektromos rollerest megállítottuk. Az úr nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szidalmazta munkatársunkat, de a konfliktuskezelési óráknak köszönhetően nem alakult ki drámai helyzet.
- Legközelebb hol dolgoznak majd a nyulaik?
- Részleteket nem árulhatok el, csupán annyit mondhatok, ezen a hétvégén a Nógrád megyei kis-és zsákfalvakban teljesítenek szolgálatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése