TISZTÍTÓTŰZ

Már megint Okocsime Watanabe. A híres lélekgyógyász, nemzetünk nagy barátja, segítője. A Japán Tudományos Akadémia egykori elnöke, aki családja történetét látva dolgozta ki elméletét, majd alapította meg, először Tokasimában, néhány hónappal később pedig Budapest nyolcadik kerületében a Watanabe házat, ismertebb nevén a Politikus Hospice-t, azt a létfontosságú intézményt, amely a politikus léttől elszakadni képtelen embereknek teremtette meg a közszerepléstől való méltóságteljes elbúcsúzást. Ezt követően a Harcosok Klubja Veterán Kórházat hozta létre, benne a híres Trollok Termével, ahol hithű veteránok a gyógyulás érdekében mind a mai napig tépkedik a megmaradt választási plakátokat, és írják a gyalázkodó kommenteket.

És Watanabe úr, ez a szent ember, megint itt van. Mert látja, a zsigereiben érzi, csakis ő mentheti meg a bajba jutott embereket. Akikről mások már lemondtak.

Tegnap nyitotta meg égési sérülteket ellátó intézményét.

A helyzet súlyos, mondja Watanabe a kórház bejáratánál. Felkészít a legrosszabbra. Kérdezi, képes leszek-e elviselni a látványt, a megperzselt lelkű emberek jajveszékelését hallgatni. Megnyugtatom, edzett vagyok, sok mindent láttam az elmúlt tizenhat évben.

A mentőautók szirénája elnyomja a hangját, ezért a kezével mutatja merre menjek.

Az ambulancia sürgősségi osztályán rengetegen vannak, betegek és a mellettük síró rokonaik. Megszakad a szív.

Gyors léptekkel az első emeletre megyünk. A műtőbe éppen most tolnak be valakit. Felismerem, de diszkréten hallgatok erről.

A felsőbb szinten van az intenzív osztály. Hatan fekszenek bent, ők a legsúlyosabb esetek. Még altatásban vannak, és kérdés, mikor ébreszthetik fel őket. Watanabe szerint jobb ha egyelőre mesterséges kómában tartják őket.

A hetes kórteremben azokat pihentetik, akik már tudatában vannak azzal, mi történt velük. Watanabe igazgató úr engedélyezi, hogy néhány mondatot váltsak velük. Persze csakis akkor, ha vállalják a beszélgetést. Közelebb lépek az egyik ágyhoz, ahol egy ismert oligarcha fekszik. Autópályák, vasútvonalak építésével foglalkozik.

- Hogy van? - kérdezem halkan.

- Rettenetesen.

- Fájdalmai vannak?

- Kapok gyógyszert, de így is szörnyű.

- Elmondaná, mi történt önnel?

- Nem is tudom. Olyan váratlanul jött ez az egész.

- Sosem gondolt erre?

- Soha. De hadd kérdezzem meg, az MTVA-tól jött?

- Nem. A Magyar Rádiótól.

- Úristen! Már MTVA sincs?

- Nincs.

- Ez iszonyat.

Nem szeretném felzaklatni, ezért mielőbbi gyógyulást kívánok neki, majd a szomszédos ágyon fekvőhöz fordulok.

- Mit érez?

- Pokoli forróságot. Mintha megperzseltek volna

- Hol történt a baleset?

- Nem is tudom. Úgy emlékszem talán a kaszinóban.

- Éppen játszott?

- Nem, én vagyok a tulajdonos.

- Ez biztos?

- Közölték, már nem az enyém a kaszinó. De képtelen vagyok elhinni.

- Mit mondtak önnek?

- Semmit. Csak kivezettek.

- Rendőrök?

- Fogalmam sincs. Valami vagyonvisszaszerzési hivatalt emlegettek.

- Az orvosok beszéltek önnel?

- Igen. Szerintük semmi jóra nem számíthatok.

Gombócot érzek a torkomban. Nem is faggatom tovább. Még egy rövid beszélgetésre van lehetőségem.

- Mennyire súlyos a sérülése?

- Nagyon súlyos. Hétszázötven milliárdot veszítettem el. Nem tudom, túl fogom-e ezt élni.

- Vannak tartalékai?

- Semmi. A fiam állítólag elásott pár milliót, de nem mondta meg, hogy hol. Kezdhetek mindent előlről.

- Ha kikerül innen, hol folytatja?

- Fogalmam sincs. Nincs értelme többé a létezésemnek.

Watanabe úr finoman jelzi, mára ennyi elég lesz. Még annyit tesz hozzá, a tisztítótűz áldozatainak rehabilitációja fájdalmas folyamat lesz. Éppen olyan szenvedésekkel teli, mint az országé, ahol betegei eddig gondtalanul, éltek