JÉGRE TETT ÉLETEK

A Frost Angel Industrial Ltd. logisztikai bázisa Kaliforniában működik. A vállalkozást néhány megszállott milliárdos indította el azzal a nem titkolt céllal, hogy örök életet biztosítsanak maguknak. Az alapító atyák, George Smith Adamson kivételével, immár mindannyian nitrogénnel teli acélhordókban, mínusz 210 Celsius fokra lehűtve várják a feltámadást.

GSA vérbeli üzletember. Sosem esik pánikba, sőt, a vészhelyzet felvillanyozza, olyankor egészen zseniális gondolatok pattannak ki a fejéből. "Hideg agy = nagy pénz", ez a mottója. Elképesztő szimata van, mindig ráérez miből lehetne pénzt csinálni. Legutóbb valakivel beszélgetett, szóba került a lehetséges atomháború Észak-Koreával, váltottak néhány mondatot Macronról és Merkelről, majd áttértek egy kicsiny európai országra. Ekkor döntötte el, irodát nyit Budapesten, a külső Váci út egyik modern irodatömbjében.

A következő héten nyolc, magyarul jól beszélő, megbízható emberét küldte Magyarországra, akik azonnal munkához láttak. Dunakeszin kibéreltek egy nagyobb hűtőházat, ott korábban gyümölcsöt és zöldséget fagyasztottak, majd ezzel egyidőben agresszív reklámkampányba kezdtek. Hirdetéseikkel elárasztották a köztéri plakáthelyeket, a televíziókban pedig folyamatosan ők szerepeltek.
Egy héttel később már meghosszabbított nyitvatartással dolgoztak, de így is nehezen bírták a rohamot. Olyan sokan jelentkeztek, hogy sokszor a metróállomásig állt a sor.

GSA ajánlata zseniális volt. Nem ígért örök életet, csupán néhány évnyi nyugalmat. Az első lefagyasztás 2018. áprilisában lesz, és mindenki maga szabhatja meg a hibernálás hosszúságát. A legtöbben 8-12 évre kérték a lefagyasztást, de akadtak optimisták, akik reménykednek abban, lesz értelme hamarabb kiolvadni a nitrogénból.

- Biztosan elég lesz a négy év?
- Én bízom benne, talán elég lesz.
- Ha el tetszett olvasni az ismertetőnket, akkor tudja, a négy év meghosszabbítható abban az esetben....
- Igen, olvastam.
- Ha netán úgy alakulnának a dolgok, hogy mégis kérne hosszabbítást, akkor meghatalmazást kell írnia, és a kijelölt személy dönthet a további fagyasztásról. Van ilyen személy a környezetében?
- Sajnos nincs, minden rokonom hibernáltatja magát.
- Hát, igen. Megértem. Akkor viszont ki kell töltenie egy újabb űrlapot, azzal ránk bízza a döntést.
- Jól ismerik a helyzetet?
- Nagyon jól. Ezért vagyunk itt.
- Nem így terveztem, hogy egy hordóban éljek évekig.
- Tudom, de most ez tűnik a legjobb megoldásnak.
- Honnan is jött kedves? Amerikából ugye?
- Igen, Kaliforniából.
- Hát, maguknak se könnyű.
- Sajnos nem. De bennünk megbízhat. Jövő tavasszal kap egy altatót, utána pedig lehűtjük. Garantáltan csak akkor olvasztjuk ki, ha olyan a helyzet, hogy megéri ébren lenni. Akkor aláírja a szerződést?

Az óriási érdeklődésre való tekintettel a Frost Angel Industrial Ltd. Dunavarsányban is vett hűtőházat, majd a növekvő igényeket látva Vácott, Monoron, Csengődön és Marcaliban is kiépítette a hibernálási központokat.

- Rövid, vagy hosszú futamidőt választ?
- Melyik a leghosszabb?
- Egyelőre 12 év.
- Akkor azt kérem.
- Rendben. Amikor befizeti majd a díjat, egyúttal mellékelnie kell egy friss orvosi igazolást is.
- Mindent hozok.
- Nagyon elszánt az úr.
- Maga nem lenne az?
- A híreket hallva megértem Önt. Vagyis Önöket.
- Maga volt már ebben a nitrogén hordóban?
- Igen. Egy hétig. Amikor a céghez kerültem kötelező volt megismernünk a terméket.
- És milyen? De őszintén.
- Nem rossz. Pihentető. Annyit garantálhatunk, hogy biztosan nem fog idegeskedni.
- Legszívesebben már most lefagyasztatnám magamat és a családomat.
- Legyen még türelemmel. Jövő április. A többit pedig majd meglátjuk.

George Smith Adamson üzlete felvirágzott, dőlt hozzá a pénz, ő pedig ismét erőre kapott. A 114. születésnapján is önfeledten táncolt, a go-go lányok pedig versengtek a kegyeiért. Egy évvel később azonban aggasztó hírt kapott. Bevonták az engedélyét, a Váci úton lévő irodát és a fagyasztótelepeket bezárták, a céget pedig átadták egy fiatal üzletembernek, aki azonban a hibernálási futamidő lejártakor senkit sem olvasztott fel többé.

2017 augusztus.

UTOLSÓ CSENGETÉS

- Figyelj, négy másodperc, három, kettő, egy, indítom a szignált! Tessék.
- Kedves hallgatóink! Szeretettel köszöntöm Önöket, az UTOLSÓ CSENGETÉS mikrofonjánál Nemeskövi Szentes Mária. Ajánlóműsorunkban az országban most megjelenő könyvekről, filmekről, színházi előadásokról, koncertekről számolunk be. Elsőként Iljics Szorbohin: Élet a tajgában című romantikus regényére és Vladimir Pjotrovics Andrej: A kolhoz szépsége című verseskötetére hívom fel a figyelmüket. Letehetetlen alapművek, szinte azt mondanám, kötelező olvasmányok! Stúdiónk vendége lesz Nyirkos Iván a Vörös Galambok kiadó igazgatója.

Ezt követően riportösszeállítást hallhatnak arról, vajon mire készül a török filmipar? Munkatársunk a legnagyobb sztambuli filmgyárban beszélgetett rendezőkkel, színészekkel, köztük Üzmeil Dünerrel és Haram Acatelivel, ők a főszereplői a Győzelem filmszínházban most bemutatott Tankkal megyek érted a hárembe című filmnek.
Koncert! A legutóbbi választások óta, amelyet ugye éppen harminc évvel ezelőtt tartottak, nos azóta szinte folyamatosan nálunk lép fel az igen népszerű Volga balalajkatrió és a Vascsizma katonai tánckar. Ők már magyar társulatnak számítanak, hisz oly sok szívmelengető előadással ajándékoztak meg minket. Izgalmas programnak ígérkezik tehát az újabb bemutatójuk, én biztosan ott leszek. Protkin Szergejevics Mengyel táncos mesél arról, milyen az élet a Vascsizmában.

És még egy ajánlat a mai adás tartalmából. Az Emberforrás Színház ezen a héten mutatja be L. Somfai László: Az örök győztes című négyfelvonásos drámáját, amely egy büntető és átnevelőtáborokat megjárt, állását elveszítő, majd a párt jóindulatának köszönhetően azt visszaszerző történelemtanár küzdelméről, a választás, a döntés embert próbáló dilemmájáról szól. Hamarosan érkezik hozzánk az író, valamint az előadás rendezője. Kedves hallgatóink ez az UTOLSÓ CSENGETÉS április 7-i adásának tartalma! Jó szórakozást kívánok!

SZERINTED KÍGYÓ VAGYOK?

Éktelen haragját, amit egy evangélikus pap "rendszerellenes, izgató prédikációja váltott ki benne, szóval ezt a rettenetes belső feszkót azzal vezeti le, hogy átigazol a katolikus egyházhoz. Mikor ez az egyébként teljességgel érdektelen információ bejárta a szokásos utat, így eljutott hozzám is, nos azóta él a fantáziámban egy kép, egy villanásnyi jelenet. A Vatikánban egy idős, fehér ruhás ember térdel, előtte vízzel teli edény. Felnéz, majd kedvesen szól a széken ülőhöz.

- Látom fiam, fáradt vagy. Pihenj nyugodtan. Honnan jöttél?

- Mi van? Hozzám beszélsz?

- Si.

- Mit sziszegsz, szerinted én kígyó vagyok?

-  Fiam, ne félj, engedd, hogy megmossam a lábad.

Hogy mi történt ezt követően, inkább nem mesélném el.

VÁLTOZÓ IDŐK?

A Zártosztály és a Szavazás a sírból címmel legutóbb megjelent rövid dialógusaimat sokan olvasták, sőt terjesztik is, ajánlják másoknak, nem lehet okom tehát panaszra, ám ettől függetlenül azt a tanácsot kaptam, sokkal sikeresebb lehetnék, ha nem abszurd, vagy éppen groteszk történeteket írnék, hanem reális, ugyanakkor kedves, megható és pozitív meséket, vagy párbeszédeket.

Rajtam nem múlik, így hát ezúttal egy kedves, megható, szívet melengető, optimizmust sugalló, és ami nagyon fontos, a mában játszódó pozitív történet következik. Hogy abszurd-e, azt már az olvasókra bízom. Rövid leszek és csak a szikár tényeket mondom el.

Fruzsina gimnáziumi tanárnő, német-történelem szakon végzett, éppen ott és akkor, mikor Jenő is megszerezte a diplomáját matematika-testnevelés szakon. Ismerték hát egymást, jóban voltak, egyetemi éveik alatt együtt buliztak. A pengeéles eszű, miniszoknyás, a körmeit mindig gondosan vérvörösre lakkozó Fruzsi vadítóan jó nő volt, Jenő pedig a heti négy-öt konditermi edzésnek köszönhetően sármos és szexi férfivá gyúrta magát, ám szokatlan módon, ez kettejük esetében nem jelentett semmit, hiszen sosem kívánták meg egymást, kapcsolatuk baráti szinten maradt.

Fruzsi a végzést követően állást kapott egy távoli nagyváros gimnáziumában, Jenő pedig az államigazgatásban találta meg a boldogulás útját és módját. Az ő döntése, anyagi értelemben mindenképpen kifizetődőbbnek bizonyult, hiszen Jenőt, mintha csak ismét a fényes szelek fújdogáltak volna, a rendszer felfedezte, kiemelte, kitanította arra ami manapság a legfontosabb, nélkülözhetetlen tudásanyag az érvényesüléshez.

Így lett Jenőből fontos ember, nagyon fontos, vállalati összeolvadások, eltüntetések menedzselője, a közvagyon magánvagyonná történő varázslója, az ő feladata lett az osztalékok megfelelő helyre való eljuttatása. Sosem hibázott. Elegáns öltönyökben járt, évente cserélte az autóját, a mobilját, a szeretőit, csak a felesége maradt a régi, de pusztán azért, mert kellett valaki aki vigyázz a kölykökre, továbbá eképpen megőrizhette makulátlan családos ember imázsát. , A baráti köre természetesen kicserélődött, de ez érthető is, hiszen csakis rendszerkompatibilis emberekkel lehet őszintén beszélgetni, így hát Fruzsit is kénytelen volt ejteni, különösképpen azért, mert a fiatal tanárnő időközben beleásta magát az érdekvédelmi és emberi jogi munkába is. Egyetlen esetben Fruzsi ugyan kérte volna Jenő támogatását, de az elfoglalt szakember a titkárnőjével letagadtattta magát, sosem ért rá, Fruzsi pedig okulva az esetből többé nem próbálkozott. Rájött, a barikád másik oldalára kerültek és ott harcolnak, sajnos egymás ellen.

Így telt el sok-sok év, talán nyolc, vagy éppen tizenkettő, amikor most március végén, alig egy héttel a választások előtt Fruzsi hatalmas csokor virágot és egy nagy doboz, nem éppen filléres svájci desszertet kapott a névnapjára. Igen, Jenő küldte, a pozícióhalmozó ember. Az ajándékhoz kézzel írt levelet is mellékelt, melyben minden jót kíván szeretett egykori egyetemi társnőjének, akit mindig a szívében őriz és reméli, hogy a jövőben sokszor fognak találkozni, beszélgetni, hiszen nincs annál fontosabb, mint hogy megőrizzük az értékes embereket és barátságokat.

Mivel Fruzsi az átlagosnál jóval magasabb IQ-val rendelkezik, így a hűtlenné vált egyetemi társ közeledéséből azonnal leszűrte a következtetést. Változnak az idők, nyilván Jenő is ezt érezheti, új korszak kezdődhet, a régi telefonkönyvek nem érnek majd semmit, az újat pedig érdemes idejekorán beszerezni. Fruzsina számára ez egészen csodálatos, felszabadító, mámorító felismerés és bizonyosság, így hát izgatottan várja, mikor nézhet ismét Jenő szemébe.

Kedves, pozitív, bátorító történetet ígértem, meg is írtam. Vagy ez inkább abszurd volt megint?

ZÁRTOSZTÁLY

- Éjjel minden rendben volt?

- Szerencsére igen.

- Zsigmondunk nem balhézott?
- Melyikre gondol főorvos úr?
- Az idősebbre. Ájtatosra. 

- Megint ki akart menni az erdőbe lőni, de ezt leszámítva nyugodtan viselkedett, szerencsére hatott a koktél, amit Pályi doktor utasítására adtam be neki 20 órakor.

- Nem kellett volna begyógyszerezni. Ha napközben sem lesz vele gond, akkor este nem indokolt a nyugtató.

- Értettem, természetesen nem fog kapni.

- Egyéb információ?

- A Tábornok a szokott időben kérte a pisztolyát, kiabált, aztán verte a fejét a gumifalba.

- Megtudta nyugtatni?

- Igen, megkapta a felfújható strandjátékát, a főorvos úr utasítása szerint azt mondtuk neki, hogy ez a legújabb fejlesztésű Zbrojovka.

- Elhitte?

- Mindig elhiszi, persze most is nagyon nézte, aztán úgy csinált, mintha betárazna és célba lőne. Egész reggel pufogtatott a szájával.

- Nagyszerű. Ezt csak magának mondom, nagyon nagy szerencséjük van ezeknek, hogy hozzánk kerültek és nem máshova.

- Főorvos úr, tudom, de ezzel mások is tisztában vannak.

- Ez volt az utolsó ügy amit el tudott nekik intézni, aztán őt is behozták. Vele mi van?

- Nehéz eset. Állandóan A4-es papírt kunyerál, de ez még a jobbik eset, mert észrevettük, hogy már a fénymásolóból is lop.
- Mire kell neki ez? Papírrepülőzik, vagy origamit készít?
- Bár úgy lenne! Ha origamit hajtogatna annak mi is örülnénk, de ő beadványokat  fogalmaz. Kanyó doktornőnek rendszeresen fenyegető hangú leveleket ír, azt hiszi magáról, hogy főügyész.

- Sose volt az. De mégis milyen érdekes, rejtélyes, szinte megismerhetetlen az agyműködés, hogy a betegeink néha minek, kinek képzelik magukat. Mérnöknek, vadásznak, konvektorosnak, inkvizítornak, polgármesternek, agytrösztnek, húzóarcnak, vállalkozónak, kidobóembernek, miniszternek, szóvivőnek, tiszta őrület az egész.  

- Főorvos úr el is felejtettem mondani, hogy a Szóvivő hajnali három órakor csengetett, mert sajtótájékoztatót akart tartani.

- Miről?

- Választási csalásokról.

- Már megint erről? Tizedik éve ez a vesszőparipája. Mit tudtak vele csinálni? 

- A szokásos adagját megkapta, utána elaludt.

- Vénásan adták?

- Muszáj volt, de így is ketten fogták le.

- Verekedett?

- Persze, meg köpködött.

- Langaléta pasas, nem könnyű vele. Tavaly lefejelte az egyik ápolót.

- Emlékszem. És hogy tud nézni....kiráz tőle a hideg.

- Judit nővér, ne féljen, a modern pszichológia és pszichiátria annyira fejlett, nem lesz velük semmi gond, csak tartsuk be a protokollt.

- Figyelünk rájuk főorvos úr.

- A Szumós eszik végre?

- Volt egy hét kihagyás, olyan éhségsztrájkszerűség, de aztán abbahagyta, tejfölös-fokhagymás lángost kért, de azóta meg egész nap követelőzik.

- Mondta neki, hogy ez nem a halálsor, ahol utolsó vacsorára bármit kérhetnek?

- Ilyenkor mindent mondok. Néha csúnyákat is.

 - Arra nincs szükség, de arra kérem ügyeljen rá, hogy a Szumós ne kapjon sok ennivalót, mert így is túlsúlyos. Dagadt disznó, de ugye osztályvezetőként én ilyet nem mondhatok....

- Kórházi menüt kap csak. Ez nagyon dühíti.

- Azért vigyázzon vele, tudja....

- Igen, hallottam róla, hogy állítólag evett már embert.

- Nincs rá bizonyíték, de nem árt az óvatosság. 

- Persze főorvos úr.

- A Könyvelőt ma meg kell vizsgálnom, vele kezdek majd a vizit után. Nem örülök neki, de időszerű.

- Mostanában megint nagyzol, intézkedik, osztalékról beszél, úgy csinál, mintha saját bankja lenne.

- Hagyja rá nyugodtan, de nála is gyógyszert váltunk. Erősebbet kap majd, attól egész nap csendben lesz.

- A Konvektorossal is gondok vannak, rendszeresen elsírja magát.

- Lehet tudni, miért?

- Azt mondja, hogy ő nem is szerelő, hanem a világ leggazdagabb embere és tévedésből van itt.

- Szegény pasas, tényleg nagyon beteg. Egyetlen szabadidőruhája van, azt is adományból kapta. Mindegy, hagyjuk meg ebben a tudatban, hogy gazdag ember. De jó is, hogy beszélünk róla, a héten érkezik konténeres bálás ruha, abból adjon neki egy új pizsamát, mert már három éve van rajta a mostani. És fürdessék meg.
- Nem engedi.
- Arról koktélozzák be és úgy vigyék a vizesblokkba. Szörnyű szaga van, még a szobámban is érzem. 
- A Bikás testvérek holnap lesznek ügyeletben, ők majd megcsinálják.
- Látogatja még valaki?

- Senki. Évek óta nem jönnek hozzá.

- És a  Karatéshoz?

- Hozzá sem.

- Ezt nagyon megértem. Kint agytrösztnek mutatta magát, érdekes, ezt el is hitték neki, most pedig elég csak ránézni mi lett belőle. 

- Állandóan szipog. 

- Nézzen rá valaki a fül-orr-gégéről, lehet, hogy tályog van az orrában.

-  Úgy lesz főorvos úr. Kérhetem, hogy majd a Feltalálóhoz is bemenjen?

- Nem terveztem, de miért kellene hozzá benéznem?

- Azt mondja megint feltalált valamit, most éppen a láthatatlan univerzális orvosi pecsétet, ehhez kér fejlesztési támogatást. Nyilván recepthamisításhoz kellene a pecsét.

- Rajta sem lehet már segíteni. Az orvostudomány tehetetlen.
- Engem sem ismer fel, azt hiszi múzeumigazgató vagyok. Már a zoknit is csak segítséggel képes felvenni.  
- Olyan, mintha az egész életüket csak álmodták volna. Pedig dehogy. Nagy lehetőséget kaptak, de mégis mindent tönkretettek maguk körül. És tessék, most már itt vannak bent a rácsok mögött, gyógyszereken vegetálnak, a kutya sem kíváncsi rájuk. De tudja Judit, néha azon gondolkodom, valójában nem mi vagyunk-e a zártosztály igazi lakói,  a menthetetlen betegek, akiket pedig annak hiszünk, remekül érzik magukat, szórakoznak velünk, röhögve gyötörnek és átvernek minket?  Ez egy nagy kérdés. És ha azt kérdezi félek-e tőlük, akkor be kell vallanom, sok éve attól rettegek, kapok egy telefont, egy utasítást, tudja honnan, és ki kell ezeket engednem az emberek közé. Annál szörnyűbbet nem tudok elképzelni. De ne moralizáljunk, kezdjük el a vizitet.

- Szólok az osztályos orvosnak és a medikáknak.

- Szóljon Judit, nyugodtan szóljon.

SZAVAZAT A SÍRBÓL

- Készüljenek, hamarosan felmegyünk. Mindenki itt van?

- Igen.

- Gyorsan fussuk át a névsort, nehogy valaki kimaradjon. Szuper, minden stimmel, sőt még egy kicsivel többen is vagyunk. Most arra kérek mindenkit, hogy emelje fel, vagy tolja el a sírkövet.

- Én nem bírom. Nem mozdul.

- Segítek a néninek, tessék várni.

- Klára. Kérhetem, hogy a néni helyett inkább a nevemen szólítson?

- Persze, és ne haragudjon az udvariatlanságomért, de nem tudtam elolvasni a nevét. Lekopott a felirat a kőről.

- Halmos Gézáné, született Rezes Klára,  1896. december - 1976. május.

- Szép, nagyon szép kor. Nekem sajnos nem  jutott ennyi idő.

- Ön mikor ment el?

- 2004-ben.

- Hány évesen?

- Negyvenegy.

- Jaj. Képzelem mit élt át a családja!

- Szerencsére ők  akkor már itt voltak.

- Szent ég! Mindenkije meghalt?

- Mindenki. Apám, már bocsánat, de totál hülye volt, spórolni akart az idővel,, ezért nem vitte bevizsgáltatni a gombát, anyám pedig gyorsan megfőzte, bekajáltak, aztán....

- És maga?

- Én a saját hülyeségemnek köszönhetem, hogy itt vagyok. Rosszkor, rossz helyen szólaltam meg. Mindig sokat járt a szám, de akkor nagyon nem kellett volna.

- Mi történt?

- Hagyjuk.

- Kérem, mesélje el!

- Semmi különös. Csúnyát mondtam valakinek, erre agyonvert.

- Hol?

- Vácon.

- A főiskolán?

- Klára néni nagyon kedves, de nem jártam főiskolára, még az elemiből is kimaradtam hetedikben. Börtönben voltam. Ott ültem csalásért.

- Hát, nem irigylem.

- Ha újrakezdhetném, ügyvédnek tanulnék.

- Én hiszek a feltámadásban és abban, hogy magának is lesz még új élete, akkor pedig biztosan ügyvéd lesz, vagy közéleti ember. Látom a szemén.

- Legyen így! És köszönöm.

- Akkor most levenné rólam a sírkövet?

- Persze, már emelem is.

- Nagyon nehéz, fekete bazalt. 

- Nem ez a baj, hanem az, hogy rádőlt egy fa.

- Jaj szegényke, mennyit kell dolgoznia.

- Az ügy a fontos, ilyenkor nem érzek fáradtságot.

- Ennyire elég lesz, ezen a résen már ki tud húzni.

- Tessék adni a kezét!

- Adom, de óvatosan, mert nagyon rossz állapotban van. Csontrikulásom is volt, most meg már alig merek hozzáérni.

- Pedig a kezére nagy szükség lesz. Óvatosan csinálom. Így jó? Nem fáj?

- Mindig fáj, de próbálok nem figyelni rá. De hova is megyünk most?

- Először kimegyünk a parkolóig, onnan buszokkal visznek majd tovább. A Hősök terén különválunk, onnan mindenkit a megadott körzetbe visznek az aktivisták. Hol is lakott Klárika?

- 12. kerület. Közel a farkasréti temetőhöz.

- Akkor Klári néni oda megy. Emlékszik még? Szép hely. Elit környék volt már akkor is.

- Igen, emlékszem, tele volt pártemberekkel, meg egykori horthysta tisztekkel, de én mindegyiket utáltam.

- Gondolom ezért nem akarta, hogy ott temessék el.

- Ezért persze, ám el kell ismerni, nagyon jó ott a levegő.

- Klári néni, megvan még a személyije?

- Hogyne, azt mindig magamnál tartom.

- Nem ment tönkre? Olvasható rajta a cím?

- Kicsit rongyos, de csoda, hogy ennyi idő elteltével is még egyben van. 

- Csináljunk újat?

- Miért kellene új? És pont nekem?

- Azért, hogy még véletlenül se legyen gond.

- Velem már 1976. óta semmi gond.

- Tudom Klári néni, de ma nem szabad hibáznunk.

- Mi is pontosan a dolgom?

- Elmegyünk oda, tudja, korábban kapott erről tájékoztatást, Klári néni bemegy, leszavaz, és jövünk is vissza ide.

- Nem fognak kérdezni tőlem? A ruhám is dohos, át kellene öltöznöm.

- Erre valóban gondolnunk kellett volna, de higgye el, nem fognak akadékoskodni. Azt ígérték, ha mi megyünk be, akkor úgy tesznek, mintha ott sem lennénk.

- Azért van bennem izgalom.

- Ne legyen. Amit tudunk megteszünk. Ezren vagyunk, vagyis most már ezertizenketten, és ki tudja hányan csatlakoznak még hozzánk a nap folyamán. Lehet, hogy éppen rajtunk múlik majd a győzelem.

- Imádkozom, hogy győzzünk. Mondtam a férjemnek, jöjjön velem ő is, de hallani sem akart erről. Mindig ilyen volt, passzív.

- A legfontosabb az, hogy Klári nénire számíthatnak. És persze rám is. Egyébként azt ígérték, ha győzünk, akkor a mi sírkertünket biztosan felújítják, és járda is lesz a sírunkig.

- És leveszik a rám dőlt fát is?

- Mindent megcsinálnak.

- Rendes fiúk ezek.

- Nagyon. Akkor, indulhatunk?

- Indulhatunk. De hogy is hívják magát fiatalember?