2018. november 15., csütörtök

ÁLMODOZOL SZÉPFIÚ?

- Na, még háromszáz méter, kétszáz, öt, és készen is vagyok - mondta lihegve Dr. Kremmer Péter urológus és patológus, a Szent Ferenc Kórház orvosa, majd leugrott a még mozgó futógépéről. A ruganyos és sportos férfi magában beszélt, hiszen az ötödik válása óta nem hozott tartós kapcsolatként értékelhető új nőt a házhoz, kalandjai gyorsak és változatosak voltak, irigylésre méltó sikerességgel csábította el az osztályos nővérkéket, beteglátogatásra érkező hozzátartozókat, esetleg tragikus hirtelenséggel özveggyé váló asszonyokat. Futógépének legnagyobb sebességfokozata jóval elmaradt a kipörgésre ítélt kapcsolatok tempójától. Így élt hát dr.Kremmer, a prosztata megnagyobbodás hazai specialistája, megkerülhetetlen szaktekintélye.
A mai napja is a szokott rutin szerint indult. Négykor ébredt, bekapott egy zöldes-sárgás banánt, nem szerette a puha gyümölcsöt, csak a kemény, éretlent, majd lefutotta a laza 15 kilométerét a gépen, utána fürdött, vécézett, egy gyors pillantást vetett az internet hátborzongató híreire és a hozzá óránként érkező, vágyakozással teli, és meztelen női testekkkel illusztrált szerelmes üzenetekre, majd várta az előző este megrendelt taxit. Ennyi luxus volt csupán az életében, hogy a műtéti napokon, és ha esetleg orvosi konferencián tartott előadást, akkor csakis taxival közlekedett. Pocsékul parkolt, a Saab 9000-es kocsija tele volt tolatáskor és beálláskor szerzettt sérülésekkel. Mivel ma nyolc műtét várt rá, korán indult a Szent Ferencbe.
Pontban hajnali 5 óra 10 perckor pittyegett a telefonja.. Bezárta maga mögött az ajtót, majd lerohant a lépcsőn. Az utcán, mint ilyenkor mindig, most is ott várta a kocsi, és az első ajtó mellett álldogáló sofőr.
- Mellényed van, öreg?
- Milyen mellény? - kérdezte meglepetten dr.Kremmer.
- Színvak vagy, vagy csak tetteted a hülyét? Narancssárga, és vannak benne foszforeszkáló csíkok. Na jó, adok egyet, de aztán induljunk! Ja, és kesztyűt hoztál magaddal?
- Gumikesztyűt használok, de azt a műtét előtt veszem fel.
- Figyeljél, erre most nincs időnk, és jobban teszed ha nem szórakozol velünk. Ugorj fel a vasra és ne okoskodj! De aztán kapaszkodj, mert nem fizetnek munkahelyi balesetért!
Az Iveco kukásautó megindult, a jobb hátsó vason (állóhely) szédelgő dr. Kremerrel. Alig tettek meg száz métert, a kocsi lefékezett, majd a bal oldalról azonnal leugrott a szemétszállító másik kukásembere.
- Mozogj már, azt hiszed egyedül fogom a kukákat tologatni?
- Még sosem csináltam ilyet - válaszolta ijedten dr.Kremmer, de újdonsült kollégája dühödten nekigurította a szeméttel megpakolt műanyag kukát.
- Húzod, beakasztod, emeled. Megrázod, leveszed, visszalököd! Érted, öreg?
Dr. Kremmer prosztataspecialista valójában semmit sem értett. Arra tudott csak gondolni, mi lesz a reggeli betegével, akiből hétkor már ki kellene metszeni a tumort, aztán szövettanra küldeni, de ő most itt van és szemetet gyűjt.
- Álmodozol szépfiú? - a kukásautó vezetője nem hagyta békén a doktort. - Dolgozzál, mert baj lesz ebből.
Délután kettőig járták az utcákat, és gyűjtötték a szemetet. dr.Kremmer alaposan megizzadt és elviselhetetlenül büdös lett. Elegáns öltönyét és ingét akár be is dobhatta volna a kukába. Végül megérkeztek a szeméttelepre, ahol az Iveco kihányta magából a város mocskát. Dr. Kremmer ekkor mert csak megszólalni, és a munkatársait is most ismerte meg, bár egyikük arcát mintha már látta volna valahol korábban. Nem tévedett, Szalvay Igor, az ígéretes, fiatal színész volt, akinek ma kezdődött volna egy filmforgatása, német-francia-amerikai koprodukcióban, Jonathan Blike és Ryan Gosling főszereplésével, Szalvay lett volna a harmadik legfontosabb alak a filmben, de a színészt, éppen úgy, mint dr.Kremmert behívták kötelező szemétszállításra. Az új rendelet, számukra is előírta ezt a munkát, így nem mondhattak nemet. A katasztrófavédelem természetesen igazolta a munkavégzésüket, és gyorsan beírták őket szerdára, csütörtökre és péntekre is.
Mivel a szemétszállításhoz nehezen találtak munkaerőt, így dr.Kremmer és Szalvay a cégnél maradtak. És hogy máshol se legyen megoldatlan helyzet, dr.Kremmer betegeit immár a katasztrófavédelem szakemberei műtötték, Szalvay szerepét pedig Tusér Pál őrnagy vette át.
Azóta Kremmer Péter eladta a futógépét, mondván, így is eleget mozog egész nap. És végre talált egy rendes asszonyt, a Szél utca 8-ban lakó özvegy házmesternét, aki igazi társa lett az életben. Mire Kremmer megérkezik a kocsival, addigra garantáltan a ház előtt vannak a kukák.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

KÉSSEL A KEZÉBEN JÁRKÁLT

Mikor máskor, mint éppen most húsvétkor estem ágynak, megállás nélkül töltöm a zsebkendőket, miként politikus a kolbászt tiktozott közösségi...