LUXI MINIT

LUXI MINIT

- Hellóka. Csabi bent van?

- Ma én vagyok. Még nem találkoztunk. Béla.

- Jobban örültem volna Csabának, de ez van. Tudtam, hogy elcseszett napom lesz.

- Remélem, azért én is tudok segíteni kegyednek.

- A zipzár nem működik ezen a szaron. Már egy ötezer eurós táskában sem bízhat meg az ember. Gagyi.

- Megnézem, hölgyem.

- Tegeződjünk inkább, jó?

- Megtisztelsz, köszönöm. Ez egy nagyon szép táska.

- Szép, de szar. Leböfögte a gyerek, és a tej összeragasztotta a zipzárt.

- Kitisztítom, és máris működni fog.

- Jé, ez tényleg működik. Tegnap majdnem kivágtam a szemétbe. Imádlak. Köszike. De van itt még más is, megnéznéd?

- Persze. Komoly darab.

- Nem annyira. Sima golyóstoll. Tizenkilencezer dollár volt.

- Úgy látom gyémántberakásos.

- A gyémántokat már lenyelte a gyerek. Most meg már írni sem lehet vele.

- Kicserélem a betétet, és tökéletes lesz.

- A gyémántokat vissza tudod tenni?

- Sajnos nekem nincs gyémántom.

- Hoztam pár darabot, ezt is beteheted.

- Megvárod vagy visszajössz érte?

A Hegyvidék legcsendesebb, full panorámás utcájában, a milliárdos köznek nevezett szakaszon, ahol az egy négyzetméterre eső biztonsági őrök száma nagyobb, mint az ott élőké, nyílt meg Vekerle Csaba ezermester, pillanatok alatt népszerűvé vált, mondhatni nélkülözhetetlen kicsiny műhelye a LUXI-MINIT gyorsszervíz, ahol mindent javítanak ami luxi.   

SZEGÉNY CHARLIE

 Elment a Halál az agg, kilencvenhárom éves lemezgyűjtőért, George J. Mate-ért. 1971-ben. Tavasszal. Amikor már rügyeztek a fák, daloltak a madarak, sütött a Nap. Ragyogó idő. Kegyetlenség épp ilyenkor zavarni valakit. Ő azonban nem az udvariasságáról és kíméletességéről híres, ezért azt mondta a Thorens készüléke előtt pakolászó zenerajongónak, aki nemrég cserélt tűt a lejátszón, szíjat szintén, mielőtt elvinné magával a túlvilágra, teljesíti egy kérését. De csak egyet, nincs sumákolás, időhúzás, utolsó vacsora.

- Mit kérsz hát? - kérdezte a türelmetlenül toporgó Halál.

- Csupán annyit, hogy még egyszer utoljára meghallgathassam a lemezeimet.

- Jól van, csak siess, mert ma még sok helyre kell mennem.

- Nagyon rendes vagy, köszönöm. Te mit szeretsz hallgatni?

- A síri csendet.

- De ha mégis kéred, olyat teszek fel először, amit együtt élvezhetünk.

- Nekem mindegy, csak kezdjük végre.

Az öreg leült és elkezdte hallgatni a lemezeket. 1971-ben. Márciusban. És még mindig hallgatja. Igen, azóta. Néha ugyan leáll vele, de csak amikor elkopik a tű, vagy a mágnesfej. Muszáj cserélni.

A Halál nem tudta, most sem érti, hogy akit el akart vinni, megszállott zenerajongó, kollekciójában harminckétezer hétszázötvenhárom nagylemez (LP), kilencezer kétszázharminchat kislemez (SP), hatezer kilencszáznegyven szalag (orsós magnó) és tizenkilencezer nyolcszázhetven kazetta van. George j. Mate amúgy ma ünnepli a száznegyvenhetedik születésnapját. Most éppen a fiatalon elhunyt Charlie Parker egyik felvétele szól. Neki nem volt gyűjteménye.

LAURA

Lauráról annyit lehet tudni, hogy Laura. Meg hogy nagy melle van. Nem láttam, nem tudom igaz-e. Így mutatják be. Laura abban a korban van. Amikor. Már. Nagyon. Ezért elköszönt anyjától, apjától, unokanővérétől, a szomszéd Laci bácsitól, majd elindult megkeresni a Nagy Őt. Idáig nincs ebben semmi meseszerű, mert a Laura-korú nők mindig izgatottan keresik a Nagy Őt. Laura talált is egy Nagy Ő-nek nevezett kajakos gyereket valami tévéműsorban, egy ideig úgy tettek, mintha Laura is a Nagy Ő lenne a Nagy Ő-nek, de aztán kiderült, hogy a Nagy Ő mégsem akkora Ő, így Laura visszament dolgozni, ahol végül megtalálta a most már tényleg igazinak tűnő Nagy Ő-t, aki, milyen szerencse, éppen a főnöke Laurának. Laura Nagy Ő-jének lenni piszok mázli, mert Laura reggel megy a tévébe, holnap egy másikba, hóna alatt az új Nagy Ő-vel, aki Laurának köszönhetően két hét alatt befut, a cége ismert lesz, dől a lé, Laura és a főnök boldogan élnek, míg el nem fogy a...lendület. Mára itt a mese vége, aludjatok jól, álmodjatok szépeket.

MIÉRT NEM LETTEM

 Azt nem írom, hogy világsztár, mert kevés labdaszedőt ismerek, aki e tevékenységnek köszönhetően azzá vált volna, de hát ki tudja, meg a "mi lett volna ha" sem időszerű kérdés már. Egy tény, ott voltam. Az MTK pályán, 1980-ban. És kiválasztottak. Nem egyszerűen statisztának, hanem labdaszedőnek, aki ráadásul mond is valamit meccs közben. Például azt, hogy fuss, vagy, szép lövés volt. Feladatköröm szerint az életükért küzdőket segítve rohantam volna a pálya szélén, csakhogy Pelé, Ardiles, Sylvester Stallone, Bobby Moore, Michael Caine minél kevesebb időt veszítsen a partvonalon túlra került labdák miatt. Minden másodperc számított. Nácik ellen küzdöttek, akik alig várták, hogy végre kivégezhessék a teljes csapatot. Nyilván velem együtt, de nem ismertem a teljes forgatókönyvet. Mindegyikükkel találkoztam, sőt, dedikációt is szereztem tőlük. Még Max von Sydow-tól is kaptam, pedig szerepe szerint elvakult náci volt. Szóval, ott álltam a nagy lehetőség előtt, Oscar-díj és hasonlók, legjobb epizodista

ám akadt egy aprócska probléma. Mivel magam is a koncentrációs tábor lakói közé tartoztam, ezért másnap reggel, a forgatás megkezdése előtt kopaszra borotváltak volna, ehhez viszont szülői beleegyezésre volt szükség. Hollywood, Oscar-díj, meg Michael Caine, Stallone, semmi, de tényleg, egyetlen nagy név sem sem hatott. Mivel pár nap múlva mentünk Bulgáriába IBUSZ útra, ezért anyám nem járult hozzá a kopasztásomhoz. Lehetséges, hogy nem akart magyarázkodni az utastársaknak, a gyerek most jött vissza a koncentrációs táborból, ahol Pelét segítette, meg Stallone-t. Mi van? Mit tetszik mondani? Hogy most szabadult? Így hát egyetlen filmkockán sem szerepelek, viszont dús maradt a hajam. Ez az igazi karrier, vagy nem?

Budapest, MTK pálya a "Menekülés a győzelembe" című film forgatásakor. Fortepan: 256695, 1980. Tóth Katalin

KICSIM

Kicsim, annyira izgatott vagyok! És boldog! Végre több időt tölthetünk együtt! Nem lesz többé ez az idegtépő ingázás. Csak hívsz és rohanok! Vagy te nyitsz be, bármikor jöhetsz, kopognod sem kell, természetesen lesz kulcsod. Nem kell végre órákig várnom a felszállásra, aztán öt és fél órán keresztül repülni, csak hogy hozzád bújhassak! A te meleg, puha, szőrös hasadhoz, ahhoz az imádnivaló, biztonságot adó fészekhez, jaj, hogy szeretem ráhajtani a fejemet. Olyankor lágyan hullámzik a pocid, mint apálykor a Perzsa öbölben a tenger! És az az illat! A súlyos tömjén, a keleti parfüm, és az izgató férfias izzadság, ott lent, igen, ott bizony, teljesen beindulok ettől. Borzongok most is, hogy rá gondolok.

Kicsit féltem tegnap, hogy a boldogságunk útjába állnak, de szerencsére mindenki tudta és tette a dolgát a Városházán, így egyelőre minden a terveid szerint alakul. Annyira okos vagy! És előrelátó!

Kicsim! Emlékszel, amikor először voltam nálad, ki sem jöttünk az ágyból, akkor meséltem neked arról, hogy hol bérlek lakást. Mennyit nevettünk azon, hogy nem tudtad kimondani a hely nevét, csak kedvesen raccsoltál, és azt ismételgetted, hogy vége az albérletnek, megveszed nekem az egész területet, és ott felépítjük álmaim otthonát.

Nekem elég lett volna kétszázötven négyzetméter és a terasz a legfelső emeleten, odavagyok a panorámáért, plusz a teremgarázs a két Porsche SUV-nak, de azt mondtad, ne legyek ennyire földhözragadt, merjek nagyot álmodni. Hevesen gesztikuláltál, jaj de cuki voltál akkor is, és megmutattad egy ötszáz méter magas toronyház tervrajzait. Hogy ezt fogod felépíteni nekem a barátaiddal, kicsim, hogy én hogy imádlak téged!

Kicsim! Tudom, hogy hét feleséged van, de engem egyáltalán nem zavar ha én leszek a nyolcadik. Sőt, mindig elkísérlek majd a rákosrendezői mecsethez is, hogy addig se legyél egyedül. Ha pedig ők is ide költöznek, a családod, segítek majd a beilleszkedésükben. De nem lesznek egyedül, mert az üzlettársaid is szeretik a nagy társaságot, lesz kivel beszélgetniük. Te pedig újabb gigantikus terveket szövögethetsz, megvehetsz mindent és mindenkit, éppen úgy, mint eddig, édesem.

Most leteszem a telót, mert indul a gép. Ugye, kibírod addig nélkülem, kicsim? Öt és fél óra múlva pedig azt teszel velem Dubaiban, amit csak szeretnél! Csodálatos vagy, kicsim.

KISKANÁLLAL BÁRKIT MEGCSINÁLOK

Exluzív interjút adott több tucat napilapnak és internetes médiumnak az életfogytig tartó börtönbüntetését töltő sztárbűnöző, akinek bűnlajstromát lehetetlenség felsorolni. A teljesség igénye nélkül csak a legemlékezetesebbeket idézzük fel: bér-és sorozatgyilkosságok, betonba öntések, savval eltüntetések, szemkinyomás, nyelvkitépés, fogak kiverése, zsarolás, pénzbehajtás, nemi erőszak, ember- és vonatrablás. A rendkívül érdekes és közérdekű beszélgetések sorából természetesen a legjobbat közöljük. Ezt az oly régóta várt vallomást a honi média állócsillaga, ünnepelt sztárja, a kérdezés nagymestere, a pornósztárok és escortlányok legjobb ismerője készítette karácsony előtt egy nappal a legszigorúbb börtönbiztonsági körletben.

- Köszönöm, hogy alkalmat adtál erre a beszélgetésre, ráadásul itt a saját celládban. Mi késztetett erre?

- Ráértem.

- Szabadnapod volt?

- Mondhatjuk.

- Mert egy bizonyos életkor felett már minden munkavállalónak járnak plusz szabadnapok? Ezért?

- Aha.

- Neked ezek szerint sok szabid van?

- Meglehetősen. Nem hajtom már magam. Kényelmesen elvégzem a melót.

- Miben utazol?

- Bőrlabdákat varrok.

- Nem félsz a tűtől? Könnyen megszúrhatja magát az ember.

- Van gyakorlatom a szúrásban.

- Híresen igényes vagy, a szakmád legjobbja.

- Halálpontosan dolgoztam.

- Beszéljünk a karácsonyról. Ha jól tudom, ez lesz a huszonnegyedik szentestéd itt bent.

- Huszonötödik.

- Oh, akkor már negyedszázada itt ünnepelsz.

- Ja.

- Szépek, csendesek és meghittek lehetnek ezek ünnepi órák. Lesz karácsonyfád?

- Lesz. Két fogasból csináltam.

- Kivel leszel szenteste?

- Tekintve, hogy ötödik éve magánzárkában vagyok, így egyedül.

- Te kérted a magánzárkát?

- Nem kértem én semmit. Elvagyok a nagyobb zárkában is.

- Van előnye a magánzárkának?

- Persze. Itt nem köt belém senki.

- Fő a békesség.

- Vadásztak rám, de így nem sok esélyük van. Amúgy próbálkoztak korábban, nem is egyszer, de mindegyiket likvidáltam. Nekem elég egy műanyag kiskanál, azzal is bárkit megcsinálok.

- Melyik a kedvenc szaloncukrod? A Daubner szilvás-zserbósa vagy az Auguszt sós-karamellása?

- A kockacukor.

- Nem is vágysz csokoládé manufaktúrás különleges szaloncukorra?

- Nem. A kockánál nincs jobb.

- Azt eszel karácsony este is?

- Azt.

- Édesszájú vagy?

- Meglehetősen. A vér is édes, de csak ha friss.

- Mik a terveid?

- Ha végzünk, utána elmegyek vécézni.

- Sztár vagy itt a fegyházban. Ezt magad is érzed?

- Persze. De nem foglalkozom már ezzel.

- Azért készíthetünk egy közös szelfit?

- Jó, de legyen elég ennyi.

- Persze, megértelek, nem is szeretnélek tovább feltartani.

- Nem zavartál, csak már érzem, tudod.

- Mikor jöhetek legközelebb?

- Majd megdumáljuk.

- Esetleg huszonöt év múlva?

- Karácsonykor?

- Jó ötlet. Itt leszek. Csinálunk majd egy jubileumi ünnepi interjút. Tudod, nagyon tisztellek.

- Én is téged. Szólok a srácoknak, hogy figyeljenek rád oda.

- Nagyon rendes vagy. Köszönöm a beszélgetést.

NE ÁLMODJ DÍJRÓL!

„Nem kéne anyukának mindent beszopni, mondta Borikának az utolsó, még itt lévő fia. Négyen már elmentek, meg az a hálátlan, hitetlen, tetovált lány a Klára is, azóta nem sokat hallani róluk, mondhatni szinte semmit. Csak a Lacika maradt, meg a két unó, de szedelőzködnek ők is. László lecsapta a Skoda csomagtartóját, benne a szükséges ingósággal, majd mielőtt elindult volna a családdal németbe, vagy norvégba, nem mondta hova megy, magához szorította anyját. Mélyen a szemébe nézett, és búcsúzásképpen, sírva megismételte, hogy nem kéne anyukának mindent beszopni.”

Milyen gyönyörűséges, meseszerű pillanat, a magyarság hétköznapjainak eleven krónikája, a velünk élő balladai szépség megjelenítése az apró magyar falucska csendes utcáján! A fiú remegve ölelé anyját, majd beül a volán mögé és elindul felfedezni a világot!

Ugye, önök sem feledték e szépséges és megható életképet, emlékeznek Borikára, a boldog és büszke magyar anyára, nagyanyóra, ki nem értette, nem is kérdezte hisz épül, szépül, gyarapodik a hon, miért szalad egész pereputtya a szélrózsa minden irányába, biz csak mentek eltökélten, sietősen, de ő kitartott, mert hát ilyen egy büszke asszony, őrizé az anyaföldet, a kandallóban duruzsoló tüzecskét, hogy mikor visszatér majd az összes unó, meleget találjanak bent, és hálásan nézzenek agg nagyszüléjükre.

Borika, ki jó lelkű, egyszerű teremtés, milyen jó is ugye a szimplaság, nem zakatolnak a fejben zavaros gondolatok, nem esé kétségbe az üressé vált porta látványától, nem üté szíven a magány másokat meggyötrő érzete, hanem szótlanul és büszkén teszi tovább a dolgát.

Kint üldögél naphosszat a lócán, figyelé jön-e arra valaki, de mozdulatlan minden. Jó ez így, a végtelen nyugalom. Estve aztán bemegy, hogy nézze az egyetlen fogható csatornán imádott emberét, aki oly sokszor hozott vidámságot az üresen is barátságos, visszhangos Kádár kockába. Kacag a humor hittevő nagyágyúján, aki bizonyos politikusi arcképek köpködéstől sem riadt vissza csak hogy szórakoztassa Borikát, hálája jeléül pedig Borika egyetlen másodpercét sem mulasztotta el e nagyszerű műsorfolyamnak.

Mikor pedig a showman "jóéccakátkezeketapaplanfölé" kívánva elbúcsúzik, az idős asszony ágyában fekve még olvasgat, mígnem aztán álomba nem ringatja magát másik kedvence, az udvari költő és ideológus valamelyik örökbecsű művével. Múlt héten fejezte be a Gennyes epét hányok az arcodba című könyvét, de a polcon ott van mindegyik kötet, azokat korábban a Szent Harag kiadótól rendelte. Élet a dögkútban, Csizmával taposok az arcodra, Bélsártengerben végzed rosszarcú g....ciláda, Karóba húzott idegenek, Könyörgés kíméletért, amit nem kapsz meg, Pápa a kannibálok ítélőszéke előtt, Lánctalpak alatt szétnyomva, Hamvasztás és savazás, Poéta a lángtengerben, Rothadó húscafat vagy csupán, amit beköptek a legyek, Kutyatáppá gyúrt fattyak, Vérturmix az agyadból, Ugatsz ótvar? Ne álmodj díjról impotens, vén fasz!

Ez utóbbit imádta a legjobban, többször is elolvasta. Alapmű, a bölcsességek valóságos tárháza. Nélkülözhetetlen olvasmány egy magafajta tisztességes asszony számára.

És mit hall e jóságos néne? Hogy kedvenc humoristája és imádott írógéniusza, e két jóságos, finom ember egymásnak feszült, vagyis a tollforgató káromolja a tévés legendát. Nincs ez így jól! A vég sötét árnya fenyeget! Szeressétek egymást gyerekek, gondolja magában Borika, meg azt is, hogy vasárnap elmegy a templomba, ahol megkéri a papot, a viszálykodók érdekében mondjon engesztelő szavakat. Ekkor azonban felrémlik Borikának, hogy pap sincs már, mert állítólag a szomszéd faluban rosszalkodott az atya, egy gyerekkel, de Borika ezt a szokásos felháborító hazugságnak tartja, és reméli, hogy visszakapja szeretett reverendás lelki vezetőjét.

Borika amúgy megadóan búcsúzik az élettől. Súlyos betegség kínozza, hetek óta képtelen felkelni az ágyból, de nem tud kitől segítséget kérni. A falu néptelen, mindenki elment vagy meghalt, orvos nincs, telefon szintén, nincs ki rányitná az ajtót, csak a rádiója és tévéje működik akkumulátorról, de ez is elég, mert végre jó hírek érkeznek hozzá. Messzi távolból jönnek a biztató szavak, bemondó tolmácsolja az üzenetet, senki se essen kétségbe, mert jól van, makkegészéges.

Borikának ennyi is elég, békével a szívében távozik a vágyott mennyországba. Földi maradványait évekkel később nagyobb fia Laci találja meg, aki átutazóban jár arra.