ÉLŐBEN A KÖZÉRTBŐL

- Kollégát kérek a kettes kasszába!

Az egyes kassza előtt a szokásos nyolcméteres sor, de ezt a plusz húsz percnyi várakozást mindenki kénytelen bekalkulálni ha itt akar vásárol. Máshol persze nem is tudnának árut beszerezni, mert a környéken ez az egyetlen szupermarket. Az utóbbi időben sokat romlott a minőség, mind az árukészlet, mind a kiszolgálás terén. A tulaj alig talált munkatársakat, múlt hónapban már ott tartott hogy bezár. A kettes kassza továbbra is üres. A bejáratnál lévő biztonsági őr idegesen pakolja a műanyag kosarakat egymásra. Látszik rajta, hogy halálosan unja az egészet. Hét nappal ezelőtt még emberekkel beszélgetett, most meg némán kosarakat rámol.

- Itt rohad meg az ember, ilyen kurva közért a Földön nincs. Miért nem nyitják már meg a másik kasszát?
- Én sem értem. Itt állok húsz perce négy kiflivel és a kutyatáppal.
- A kettesbe kérek kollégát, azonnal!

A helyzet egyre feszültebb, de nincs ebben semmi szokatlan. A délutáni csúcsban mindenki megőrül. Az előtérben hárman, a raktárban heten vannak, ők mind új emberek.

- Olga, kimennél a kettesbe?
- Nem látod, hogy olvasok?
- Leszokhatnál már erről.
- Készülök.
- Hogy oda ne rohanjak. Aztán mire készülsz? Annak már vége, ha eddig még nem vetted volna észre.
- Az árjegyzéket olvasom.
- Fejből kellene tudnod.
- Viccelsz? Ma jött új felvágott Csengődről, még a nevét sem tudom, most nézem mennyi kilója.
- Na jól van kimegyek én, addig pakoljátok ki a krumplit.

Laci végre megmozdul, lassan emeli a zsákokat a targoncára. Amikor végez, azzal viszi be a maglódi burgonyát az eladótérbe. A munkafolyamat végén tudósítja a többieket az eredményről. A sajtpultnál Szilvia éppen ementálit szeletel, a vevő kérésére tíz dekát mér le, de elsőre nem tízet, hanem harmincnégy dekát vág, majd amikor a vevő szól, hogy sok, akkor hét dekát metsz le a tömbből, de az meg kevés. Mindjárt sírva fakad. Korábban nem voltak ilyen gondjai, mindig pontosan vágott.

A hangosbemondó ismét megszólal. Tíz hangszóróból árad az ismerős hang. Mély, férfias orgánum, tökéletes artikuláció. Rádiókban már nem hallani ilyet. A közértben igen.

- A mélyhűtött pulthoz takarítót kérek. Ezt háromszor ismétli el.

Egy várandós, kívánós kismama, alig egy órával ezelőtt benyúlt a hűtőbe, de kiejtette a kezéből a pisztácia fagylalttal teli vödröt. Jelenleg ez a legnagyobb kiszerelés, öt kiló tömény hűtött desszert, nem csoda, hogy nem bírta leemelni a polcról, csak kihúzta, majd lerántotta. Sikoltását mindenki hallotta, de senki sem mert szólni neki, hogy milyen mocskot hagyott maga után. Végül András vállalja a járólapra hulló, majd ott szétkenődött jégkrém felszedését. Gyorsan mossa fel a padlót, bár mozdulatai gépiesek, tekintete üres. Nem érzi magát a helyén, de az felvillanyozza, mikor valaki autogramot kér tőle. Leteszi a Vileda felmosó készletet, és gyorsan odafirkantja a nevét, egy a boltban vásárolt gyűrött rejtvényújságra.

- Kedves vásárolóink, megnyitottuk a kettes kasszát.

Az eladótérben történő mozgásokat a zártkörű videólánc kamerái rögzítik. Péter egész nap ezt nézi, joystick-kel mozgatja a kamerákat, gyorsan és rutinos váltogatja a képeket. Rendezői vénája van, ezt kár lenne tagadni. Végül neki is mennie kell, Szilvát váltja a pultban. Trappistával kezd, gomolyával folytatja. Utálja, de muszáj szeletelnie.
Végül Olga is feltűnik a pékáruk előtti szűk helyen, ahol többen azonnal megrohanják. Nem engedik, hogy a frissen sült virslis rudacskákat kitegye, mert rajongva körbeállják és kérdezni kezdik. Miért van itt, hogy találta ezt a munkát, van-e még remény arra, hogy ismét ott láthassák?

- Nincs.

Ennyit mond csupán, és alig várja, hogy véget érjen a műszak. Zárás után a kollégákkal, egykori tévés szerkesztőkkel, vágókkal, rádiós bemondókkal, riporterekkel együtt állnak a buszmegállóban. Amióta az utolsó rádióadás is lement, eladták a tévét, felszámolták az újságot, alig szólnak egymáshoz. Leszoktak a beszédről. Szilva viszont egyre ügyesebb, ma már pontosan mérte a Pannóniát. Nagy szerencse, hogy végül nem zárt be a szupermarket.