2018. október 10., szerda

KATÉTER

- Megkérhetem, hogy ne piszkálja a fogát? És főleg ne a tűvel. Alig van. Ez sem steril, csak úgy szólok. Nem tudom honnan hozták, ma reggel kaptuk, de ezt is úgy kellett kikönyörögni a központtól. Hányan is vannak maguk? Számolja már meg valaki! Harmincegy? Bassza meg, megint összezsúfoltak ennyi embert! Ezt nem maguknak mondtam. Na jó, van nyolc tű, ezt osszák majd be, de ne ész nélkül szúrjanak, nézzék meg, hogy csinálom. Előbb vizes papírral letörlik a bőrt, utána benyomják a tűt. Hogy miért nem nem alkohollal fertőtlenítünk? Ezt meri kérdezni? Ki maga, hogy itt számonkér és oktat engem? Honnan jött? Nem érdekel a válasza. Nem mentség, hogy a minisztériumból. Én is onnan jöttem két hónapja. Hogy maga főosztályvezető volt? Itt pedig én vagyok a főnővér. Most pedig adják körbe a tűket. Bemegyünk a négyesbe, vért venni. Ha végeztünk, mutatom a katéterezést. Egy határozott mozdulat és már bent is van.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

KÉSSEL A KEZÉBEN JÁRKÁLT

Mikor máskor, mint éppen most húsvétkor estem ágynak, megállás nélkül töltöm a zsebkendőket, miként politikus a kolbászt tiktozott közösségi...