Tudtam, hogy ez lesz. Vagy valami ehhez hasonló. Az utolsó mondatot is sejtettem. Bejött.
Az étteremben éppen leülni készültünk egy négyes asztalhoz, mikor nagyon kedvesen megkértek arra, hogy, ha nem gond, választanánk-e másik helyet magunknak, mert várnak még másokat is, és szeretnék a két asztalt összetolni. Semmi gond, természetesen megyünk máshova. Közben a másik, immár kibővített asztalhoz megérkeztek a várt vendégek. Bemutatkozások, puszik, ölelgetések.
- Én vagyok a nagypapa.
- Nagyon örülök, én pedig az unokájuk barátja.
- Nagyon örülök, én pedig az unokájuk barátja.
Ettek. Beszélgettek. Mindenki vidámnak tűnt. A desszert után felálltak. A nagypapa ekkor félrevonta a lányunokát és bizalmasan (szájról olvastam le) a fülébe súgta.
- Szuper a srác.
Az unoka megnyugodott. Büszke volt. Majd kicsattant a boldogságtól.
Immár a jövőjükön gondolkodom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése