2019. március 28., csütörtök

JÁTÉK

Fecskés Endre szeret játszani. Ennek a szenvedélynek köszönhet mindent. Jelenleg nincs semmije, mert amije volt, azt könnyed kézzel eljátszotta. Lovi, kártya, itt a piros, hol a piros. Utolsó ezresét a Retek téren egy sakkasztalnál tette fel tétre, de amatőr módon két huszárral bemattolták.
Endre, ez a bolondos, borozós, borostás arcú egykori NB-2-es kézilabdás azonban mindig kap egy újabb esélyt. Ezúttal egykori csapattársától, a jobbszélsőt játszott Meszes Csongortól, aki vele ellentétben sosem kockáztat, jelenleg is egy piacvezető játékgyár elnök-vezérigazgatója, megyei pártvezető. Ő talált rá Endrére a kispesti borharapóban, és bízta meg egy új játék fejlesztésével.
- Emlékszel a Gazdálkodj okosan játékra? - kérdezte a kissé elázott egykori kézist. - Ebből kellene egy modern, rendszer- kompatibilis változatot csinálni. Rád bízhatom?
Fecskés Endre hazatántorgott és másnap, immár némiképpen kijózanodva azonnal munkához látott. Mint a mesében, hét nap, s hét éjjel dolgozott, majd letette az igazgató asztalára a kész tervet. Doboz, dobókocka, migránskártya, játékszabály.
A Zárkózz be okosan! című játék bombasiker lett. Az iskolák számára kötelezővé tették a használatát, de minden művelődési ház, kórház, csecsemő és nyugdíjasotthon is kapott belőle, sőt a friss házasokat is megajándékozzák ezzel.
A játék célja ezúttal nem az, hogy minél gyorsabban berendezzék a megszerzett lakást, hanem az, minél eredményesebben zárják magukra az ajtót. Ennek érdekében első körben kerítéseket lehet vásárolni, aztán riasztóberendezéseket, ajtó fölé szerelhető kamerát, éjjeli infrát, végül pedig fegyvereket.
A szabályzat szerint először a házat kell körbe keríteni, utána jöhet a lakás bombabiztos vasajtóval történő felszerelése, a zavaró fake news-t terjesztő internet lekapcsolása, a közeli egyetemek bezárása. A 13-as, 27-es. 56-os és 98-as játékmező nagyon veszélyes, mert ott migránsok okoznak galibát (lépj vissza két mezőt, három körből kimaradsz, kezd újra a játékot!) bár ha már elég fegyvere van egy játékosnak, akkor választhat, a továbblépés érdekében vagy vesz valami apróságot, vagy likvidálja az útját keresztező akadályt. Végül az nyer, akinél először lesz teljes a sötétség.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

KÉSSEL A KEZÉBEN JÁRKÁLT

Mikor máskor, mint éppen most húsvétkor estem ágynak, megállás nélkül töltöm a zsebkendőket, miként politikus a kolbászt tiktozott közösségi...